Start előtt a pszichológusképzés

2020.09.02. 14:00

Háromszoros volt a túljelentkezés az ELTE PPK Szombathelyen meghirdetett szakára

Nemrég csak terv volt, mára startra kész a szombathelyi pszichológusképzés. Az ELTE PPK pszichológia alapszakára a vasi megyeszékhelyen 164-en jelentkeztek, több mint ötvenen iratkozhatnak be. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara stabil helyi pszichológiai bázis kiépítését kezdte meg.

Gyöngyössy Péter

Az államilag finanszírozott helyekre 400 ponttal lehetett bejutni. Az önköltséges formára 428 pont volt a limit. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Szombathelyen a közösségszervezés, a sport- és rekreációszervezés és az edző alapszakok mellett idén először, kiugróan magas létszámmal, 52 fővel indítja útjára a pszichológia szak első évfolyamát. Az ELTE PPK képzéseire a 2020–2021-es tanévre Szombathelyen összesen 125 diák iratkozhat be.

– Erős helyi bázist szeretnénk Szombathelyen kiépíteni a pszichológusképzés köré – mondja prof. dr. Demetrovics Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánja, akit útközben, Körmend térségében értünk utol telefonon. Mint megtudtuk: 17 éve a család életének fontos része az a 2-3 hónap, amit őrségi házukban töltenek.

Demetrovics Zsolt pszichológus, addiktológus, kulturális antropológus, egyetemi tanár, MTA-doktor; az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja
Fotó: Szendi Péter

– Amikor a Pedagógiai és Pszichológiai Karba integrálódott a szombathelyi Sporttudományi Intézet, valamint a Pedagógiai és Pszichológiai Intézet, átgondoltuk, hogy mely területeket érdemes fejlesztenünk Szombathelyen. Már akkor felmerült, hogy a pszichológia lehetne az egyik irány, mert a fővárosi képzést nem számítva, az egész Dunántúlon csak Pécsett van ilyen szak. Ezért úgy gondoltuk, hogy a Nyugat-Dunántúlon lenne igény erre a képzésre. A felvételizők száma igazolta, hogy helyes volt az elképzelés. Az elkövetkező években 40-50 fős évfolyamokat szeretnénk indítani. Ez a létszám alkalmas arra, hogy – a többi képzőhellyel összehasonlításban – közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki az oktatók és a hallgatók között. Dolgozunk a mesterképzés indításán is, elképzelhető, hogy nem várjuk meg vele, amíg az alapképzés odaér – mondta a dékán, majd így folytatta:

– Kezdetektől az volt a koncepció, hogy nem intercityn ingázó vendégprofesszorokra építjük a szakot, hanem Szombathelyen kutató és oktató kollégákra alapozunk, akikre hosszú távon lehet építeni egy nemzetközi szinten is meghatározó intézet kialakításában. Ősztől több új oktató kezdi meg a munkáját a vasi megyeszékhelyen, s a következő években szeretnénk tovább erősíteni az intézetet. Ehhez stabil szakmai támogatást nyújt az ELTE nagy múltú budapesti pszichológiai képzése is, mely nemzetközi mércével mérve is jelentős: a világ képzőhelyei közül évek óta, Kelet-Közép-Európából egyedüliként van benne a top 300-ban. A képzés a felvételizők körében is régóta töretlen népszerűségnek örvend, fővárosi alapképzésünk első félévére idén ősszel is 326 diák iratkozhat be, annak ellenére, hogy ott 444 pont kellett a bejutáshoz. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy az ELTE által kiadott pszichológusdiploma értékes, világszerte jegyzett. 1992 óta angol nyelvű pszichológusképzés is van az egyetemen. A magas minőségű oktatás mellett az ELTE-n pezsgő tudományos élet folyik, amelybe a hallgatók is bekapcsolódnak, nemritkán már diákként nemzetközi lapokban publikálnak. Számos gyakorlóhellyel, klinikákkal, iskolákkal, cégekkel állunk kapcsolatban.

A dékán elmondta azt is: az ELTE Pszichológiai Intézetének sajátossága, hogy nem specializálódott egy vagy néhány területre, hanem a nyolc tanszék szinte a tudomány teljes spektrumát felöleli, s minden területen nemzetközileg jegyzett kollégák oktatnak és kutatnak.

– Külön tanszéke van az affektív pszichológiának, a kognitív pszichológiának és a szociálpszichológiának. Több tanszék is foglalkozik klinikai pszichológiával, gyerekpszichológiával. Fontos terület a fejlődéslélektan és az addiktológia; a szervezet- és vezetéspszichológia, a személyiség- és egészségpszichológia, illetve a tanácsadás- és iskolapszichológia. Ma sok embert érdekel az ember működése, fejlődése, a mentális és viselkedési zavarok megértése. Sokunkban ott a segítés vágya, de ma már a pszichológusok nem csak a terápia területén dolgoznak. Fontos szerepük van munkahelyeken, a reklámszakmában, az iskolák életében, a társadalmi folyamatok megértésében.

Dr. Demetrovics Zsolt végül hangsúlyozta: – Ha az ELTE PPK pszichológia szakán végzettek nem pszichológusként helyezkednek el, akkor is sokféle munkakörben tudják hasznosítani a megszerzett tudást. Erre is számos példa van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában