Évtizedekig a pedagógus pályán

2020.10.31. 15:30

Aranydiploma: a koronavírus-helyzet közbeszólt, elmaradt a közös ünneplés Szombathelyen

1970-ben 58-an kaptak diplomát Szombathelyen a felsőfokú tanítóképző intézetben. Közülük 25-en arra készültek – és ebben az egyetem is maximálisan partner volt –, hogy az idei nyáron majd a frissen végzett hallgatókkal veszik át az aranydiplomájukat. Sajnos a vírushelyzet közbeszólt, a közös ünneplés elmaradt.

Tersztyánszky Krisztina

– Az egyetem vezetése azért is egyetértett az ötletünkkel, hogy mintegy példaként álljunk a fiatalok előtt, hogy lám, mi 35-40 éven keresztül a pedagógus pályán maradtunk – hangsúlyozza Prácserné Szabó Ágota, a tervezett esemény szervezője. Elmondja: annak idején nemcsak magyarból és történelemből kellett felvételizniük, hanem ének, pszichológiai és testnevelés-alkalmassági vizsga is megelőzte a tanulmányok megkezdését. Úgy gondolja, azért nem volt jellemző a pályaelhagyás, mert eleve csak a tanítói pályára termett fiatalokat vették fel – ma nem teljesen ez a helyzet. Jobban meg is becsülték akkor a pedagógust. Ő például pályakezdő tanítóként egy Veszprém megyei faluban szolgálati lakást és illetményföldet is kapott, amit nem ő művelt, de a hasznából részesedhetett. Később továbbképezte magát, és magyartanárként Bükön, majd Szombathelyen, a Bercsényiben tanított, de mindenhol befogadták, és mindvégig jól érezte magát a pedagógusi pályán. Az, hogy a volt tanítványai még ma is felkeresik, azt mutatja, hogy valami működött. – Sokat segített akkoriban a nevelésben, hogy nagyon szoros volt a kapcsolatunk a szülőkkel – emlékezik. – Osztályfőnökként az ötödik első félévben mindenhova elmentünk családlátogatásra, és így a gyermeket is jobban megismertük. A későbbiekben is, ha bármi gond volt egy tanulóval, behívtuk a szülőt, megbeszéltük.

Ágota arról is beszámol, hogy az annak idején három csoportra osztott hallgatók a mai napig tartják egymással a kapcsolatot. Minden ötödik évben találkoznak, így az idén nemcsak a nyilvános diplomaátadót sajnálják, hanem az esedékes ötvenéves összejövetelt is.

A Sárváron élő Dominek Imréné Viktória bővebben is mesélt az egykori diákéletről. Aki nem volt szombathelyi, az mind a Magyar utcai kollégiumban lakott. Hogyan készültek volna másként a következő napi gyakorlatra, ha az óravázlatot nem viszik át délután Kiss Gézáné Juci néninek, hogy ellenőrizze? Akkoriban még gyakorlóiskola működött a tanítóképző közvetlen szomszédságában. Előfordult, hogy a hallgatók úgy segítettek egymáson, hogy esténként átvonultak az iskolába és letanították a másnapi órákat. Akik a padokban ülve a gyerekeket játszották, direkt rosszul feleltek, hogy diáktársuk gyakorolhassa a megfelelő reagálást. Sokat lehetett tanulni abból is, hogy egy-egy letanított óra után Hollósy Tibor csoportvezető tanárral megbeszélték a látottakat, mindenkinek hozzá kellett szólni. Ezt nagyon élvezték, felelősséggel kezelték a rájuk váró feladatot.

Dominek Imréné Viktória 1970-ben szerzett tanítói diplomát Fotó: Szendi Péter

Viktória már ötödik osztályos kora óta tanító néni szeretett volna lenni. Vonzotta az a lehetőség, hogy átadja a tudást és lássa, mi lesz a palántából, miután a magot elültette. Több sárvári iskolában dolgozott, előbb tanítóként, majd orosz-, illetve némettanárként. Így emlékezik: – Sokat köszönhettünk annak, hogy jó tanáraink voltak. Nagyon erős módszertani képzést kaptunk, amiből még nyelvtanárként is sok mindent tudtam hasznosítani. Mindegyik iskolában volt olyan fiatal kolléga, aki kérte a segítségemet, vett át tőlem bevált tanítási módszereket. Arra, hogy a tanáraink milyen erős hatással voltak ránk, jó példa, hogy a szorzótábla-tanítás módszertanából írtam a szakdolgozatomat. Hiába, hogy a matematikát utáltam, de a módszertantanárom, Takács Béla, nagyon jól felkészített.

Viktória tanító szakos hallgatók mentoraként is sok évig tevékenykedett, ismerték a pálya iránti elhivatottságát, többen hozzá kérték magukat. 2006-ban korkedvezménnyel nyugdíjba vonult. Azóta többször kérték helyettesítésre, de nem vállalta. Úgy érzi, ez már egy másik nemzedék, ami nem áll olyan közel hozzá.

– Akkoriban mások voltak a gyerekek. Jobb volt a munkához való hozzáállásuk. A szülők támogatták a gyerekeket, és a pedagógus tekintélye is nagyobb volt – véli az aranydiplomás pedagógus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában