Mérei Tamásra emlékezünk – Szívügye volt, hogy Szombathelyen maradandót alkosson

Petró András csellóművész legalább húsz évig volt muzsikustársa Mérei Tamásnak a Savaria Szimfonikus Zenekarban és azon kívül is; barátság és kölcsönös tisztelet jellemezte a kapcsolatukat:

– Partnernek tekintett egy sor lényeges kérdésben. Amikor megkérdezett, ahogy sokunkat, hogy mit szólnék, ha ő pályázna a zenekar igazgatói posztjára, megkérdeztem, hogy nem túlzott karrierépítési vágy működik-e benne. Azt felelte: nem, hanem azt látja, hogy ide egy mélyen és tisztán lokálpatrióta emberre van szükség, és ő ilyen. Ezt be is bizonyította. Önzetlenül dolgozott, felvirágoztatta a zenekart. Elkötelezettsége példaértékű a szombathelyi kulturális közélet számára. Nagyon felszabadult légkört teremtett maga körül. Minden tehetséges gondolatot támogatott, jó érzés volt a vezetése alatt dolgozni. Nem volt extrém szigorú, de nem engedett a minőségi követelményekből – eleveníti fel Petró András.

– Csak szép emlékek fűznek hozzá. Az utolsó fázisban, a betegsége ellenére is tele volt tervekkel, nagyon becsültem érte. Amikor sokan azt hitték, hogy már nem vesz hangszert a kezébe, a cselló­kvartettünk még tizenkét hangversenyt játszott vele. A tizenharmadikra már nem került sor. Nálunk, otthon próbáltunk nagy vidámságban, széttoltuk a nappaliban a bútorokat. Az utolsó napjaiig a humort osztotta a közösségi oldalon. Miközben hosszabb idő óta úgy élt, hogy nem tudta, megéri-e a másnapot. Ámulva néztem, hogy a betegség nem törte le, a tenni akarás vezette, továbbra is tervekben gondolkodott. Hitélete kiteljesedett, a kápolnaépítési tervét sem adta fel, már a kápolnaavatót is megtervezte. Ez nagyon jellemző volt rá, hogy mindig két lépéssel előbbre járt.

Madaras Gergely, aki hat évig a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt, így emlékszik Mérei Tamásra:

– Ha egy szóval szeretném jellemezni Tamást, az jut először eszembe, hogy vizionárius. Nemcsak nagyot és merészet tudott álmodni, hanem képessége volt rá, hogy a körülötte álló embereket fellelkesítse, feltüzelje, magával ragadja. Tudta, hogy csak az így létrehozott kollektív energiával lehet megvalósítani az ötleteit. Mindig forrt körülötte a víz, mindig két végéről égette a gyertyát, mindig kétszázzal száguldott; így tudott egyénit, kreatívat, maradandót alkotni. Nagylelkű és nagyvonalú volt, a körülötte lévőket sosem lefelé nyomta, hanem magával emelte. A munkát mindig komolyan vette, és nem hiányzott belőle az alázat: amit a fejébe vett, azt véghez is vitte. Rengeteget tanultunk tőle, rengeteget köszönhetünk neki. Már most érezzük az űrt, amit maga után hagyott. Kedves Tamás! Jó utazást Neked, ne állj meg a csillagokig!

Szommer Ildikó 15 éven át volt a Savaria Történelmi Karnevál igazgatója, Mérei Tamással 2010-ben került munkakapcsolatba, aki abban az évben lett a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke (2015-ig). Mérei Tamást „alkotó embernek” ismerte meg, aki mint előadóművész, a maga területén széles körben elismert és irigylésre méltó volt.

– Művészi tevékenysége, zenei pályafutása vitán felül értékes volt. Sokszínű egyéniség, kíváncsi ember volt, lelkesedése magával ragadta az embereket. Jobbító ötleteit számtalan esetben sikerre tudta vinni, miközben sokat kockáztatott. De hát az alkotás, valami új létrehozása természeténél fogva mindig kockázatokkal jár. Sokszor emlegette Steve Jobsot, talán Tamásra is jól illik, amit ő mondott a kreatív emberekről: „Ők azok, akik felrázzák a dolgokat.” Tamásnak is több, sikerre vitt próbálkozása volt Szombathely kulturális életének „felrázására” – eleveníti fel az emlékeit Szommer Ildikó.

Mindkettőjükre jellemző volt az aktív szakmai tevékenység, voltak elveik, határozott elképzeléseik, hogy mivel lehetne gazdagítani a karnevált, de mások voltak a tapasztalataik és az ismereteik. Ahogy mondja, nem értettek mindenben egyet, de kizárólag szakmai vitáik voltak az alapítványi munka során.

– Közös érdekünk volt a legjobb megoldások megtalálása. Az a szándék vezérelt bennünket, hogy minden véleménykülönbség ellenére a közösségért végzett lelkes munka jól szolgálja Szombathely érdekeit és sok ezer ember kulturális élményszerzését. Tamásnak ezernyi ötlete, terve volt, tele volt ambíciókkal, unikális és nagy ívű dolgokat szeretett volna létrehozni. Sok mindent sikerült megvalósítania: újraindította az Iseumi Szabadtéri Játékokat, elindította a nem kevésbé népszerű Hollywood Classicsot, aktív szerepet vállalt többek között egy olyan alapítványban, amely beteg gyerekek rehabilitációját segítette. Érzékeny ember volt az egyéni és a társadalmi, szociális életben is. A közös munkálkodást is mindig próbálta személyessé tenni: egy alkalommal, amikor a fővárosban egész nap tárgyaltunk, hazafelé meglátogattuk egy barátját, aki történetesen nem volt más, mint Fa Nándor, a legendás hajós. Ezt a különleges találkozást Tamásnak köszönhetem.

Buti Zsanett tizenhárom évig volt Mérei Tamás zongorakísérője. – 2007-től dolgoztunk együtt. Tamás felhívott, hogy szeretne megismerni mint zongoristát. Az általa meghirdetett nemzetközi csellókurzusán elém tett rengeteg ismeretlen kottát, lejátszottam vele, s azt mondta mosolyogva, hogy mostantól te leszel a zongorakísérőm. Előtte Klagenfurtban volt szólamvezető, onnan tért haza. Emlékszem, a felesége akkor volt várandós a kisfiával, a kislánya páréves volt. Tamás szívügye volt, hogy visszatérve városába maradandót alkosson.

Lenyűgözött a tehetségével, az energiájával, a karizmatikus jelenlétével. Azóta érzem magam zenésznek, mióta vele találkoztam. A koncerteken a lélegzetvételéből tudtam, hogy mit szeretne, hogy meddig tart a vonója. Hihetetlen szimbiózisban voltunk, ha együtt zenéltünk. Közreműködtem az Iseumi Szabadtéri Játékok operaelőadásain is – idézi a közös emlékeiket Buti Zsanett, akit szoros lelki, baráti szálak is fűztek Mérei Tamáshoz. Felidézi, hogy Tamás egyik legnagyobb élménye az volt, hogy játszott II. János Pál pápának, valamint Bill Clintonnak a Fehér Házban. Jó barátja volt Fa Nándornak. Az volt az álma, hogy egyszer körbehajózza majd a földet és közben Wagner-operákat hallgat.

– A legalázatosabb zenész volt, akit valaha ismertem. Hihetetlenül jó szervezőkészsége, egyedülálló diplomáciai érzéke volt. Humora feloldott bárkit környezetében. Az utóbbi időben tervei közt szerepelt egy kápolna építése Szombathelyen, hálából a Jóistennek.

Hatalmas hite volt. Ez kihatott igazgatói szerepében is a zenekar összes tagjára és minden körülötte dolgozó emberre. Hitt önmagában. Azt mondta, a Jóisten vezeti, küldetése van. Tamás folyton új célokat tűzött ki, és teremteni vágyott. Aki kicsit is ismerte őt, vagy megérezte lényének legbelsőbb forrását, magával viheti örökre. Mert maradandó az a szeretet, ami benne megnyilatkozott. Mindig hálás leszek azért, hogy ismerhettem.