Kölcsönszerződés

2020.11.05. 10:00

Hamis feljelentést tett a Sárvári Rendőrkapitányságon, hogy ne neki kelljen fizetnie

A Sárvári Járási Ügyészség hatóság félrevezetése vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint írásban tett feljelentést a Sárvári Rendőrkapitányságon ismeretlen tettessel szemben, aki a feljelentés szerint a vádlott engedélye nélkül, helyette aláírt egy kölcsönszerződést, melynek nem fizetése miatt 190.000 forint tartozás keletkezett, amit a követelés behajtó cég a vádlottól követelt – adta hírül a Vas Megyei Főügyészség.

vaol.hu

Fotó: Illusztráció

A vádlott előadta azt is, hogy ő nem vett fel hitelt a szerződésen szereplő cégtől, továbbá a szerződésen lévő névaláírás nem az ő kezétől származik.

Az ügyben a Sárvári Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el, a vádlott tanúkihallgatása során a feljelentésben írtakkal azonos vallomást tett, továbbá közölte azt is, hogy ugyanilyen módon 2016. évben 150.000 forint összegű kölcsönszerződés megkötésére is sor került, melyet szintén nem ő kötött meg.

A vádlott feljelentése azonban valótlan volt, sérelmére nem követtek el bűncselekményt, mindkét kölcsönszerződést a vádlott kötötte meg. A vádlottnak a valótlan bejelentéssel az volt a célja, hogy a felvett kölcsönök visszafizetése alól mentesüljön.

A vádlott bűntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában