Szeptemberben írta az utolsó levelet a barátjának Egyházashetyére

A Kortárs folyóirat főszerkesztőjét, Ambrus Lajos József Attila-díjas írót arra kértük, elevenítse fel a barátságukat.

- Régi a történet ez: a 70-es években, egyetemista koromban beszéltem már vele – de csak telefonon. Kolozsváron jártam, de valamiért nem jött össze a randevú. Egyébként akkor Ilia Mihály tanítványaként rendszeresen jártam Erdélyt és kerestem fel az odaáti szellemi embereket. Gézának akkoriban jelent meg első kötete „Te mentél át a vízen?” címmel – írtam is róla. Huszonkét éves volt, de igazi és nagy formátumú költői géniusza már megmutatkozott. Aztán a nyolcvanas években személyesen is találkoztunk. Visszahúzódó szerény fiatalember volt, akinek még a mosolya is olyan, mint egy titokzatos, bölcs mandariné. Tudtuk, vagy inkább sejtettük, hogy a Ceausescu-időkben az ellenzéki mozgalom központi figurája, részt is vett az Ellenpontok szamizdat kiadvány szerkesztésében, amely leginkább a kisebbségi jogokat és a személyi szabadság drámai kérdéseit vetett fel. Az Ellenpontok név nélkül jelent meg, a Szekuritate, a rettegett titkosszolgálat teljes erővel kereste a szerkesztőit és terjesztőit – idézte fel Ambrus Lajos.

Az Egyházashetyén élő író úgy emlékszik, hogy megismerkedésük környékén Szőcs Gézát állandóan figyelték, házi őrizetben is tartották, majd a 80-as évek közepén kiutasították Romániából. Úgymond vándorévek következtek: Németország, Svájc. olykor Amerika, de élt Svájcban is, a Szabad Európa munkatársa volt. Az Életünkbe küldött verse is emlékezetes darabja a szintén emlékezetes 1987-es Életünk Hamvas Bélát újrafelfedező lapszámának. Magyarországra jött ’88-89 környékén, majd a Ceausescu diktatúra bukása után visszatért Romániába. Tőkés László idejében az Romániai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke lett, parlamenti képviselő. Személyiségének hitelességét bizonyítja, hogy 1989 előtt ő volt az egyetlen olyan külföldi személyiség, akit az amerikai kongresszus meghallgatott Ceausescu kisebbségi politikájáról. Ambrus Lajos elmondja, hogy figyelemmel kísérte a pályáját, hisz barátok voltak, közös barátjuk volt többek közt Sziveri János is, az Új Symposion fiatalon elhunyt főszerkesztője.

- Szőcs Géza rendszeresen úton volt, és alkalmanként találkoztunk. A 90-es évek elejétől tartottuk az augusztus végi Lajos napokat Egyházashetyén, ahol ő is rendszeres vendég volt. Úgy, mint Simonffy András is, aztán Alexa Károly, Zalán Tibor, Mányoki Endre, Majthényi László, Géczi János, Fenyvesi Ottó, Balázs Attila, Krasznahorkai László, Kodolányi László és sokan mások a nemzedékemből. Gézáék családostul is jöttek, sokszor aludtak nálunk.

Augusztus 21-én esett Géza születésnapja, így olykor azt is ünnepeltük – Lívia, a feleségem remek diós-tortát sütött neki. Géza olyan szellemi lény volt, aki minden idegszálával arra koncentrál, miféle kulturális projektet lehetséges kitalálni, megalkotni és menedzselni. Legyen az egyszerű könyvkiadás, sorozat-terv, lap-alapítás, de művészeti kiállítás, színházi, zenei vagy operai előadás, poétikai inspiráció, vagy éppen nemzetközi kulturális kapcsolatok – korántsem horgonyzott le csupán a szépirodalom mellett. A szellemi élet bármely tárgykörébe bátran, és mondhatom, otthonosan mozgott – vállalkozó szellemű, több nyelven író-olvasó, nagyszerűen innovatív férfiú volt. Aki ráadásul sosem felejti szülőföldjét. Noha éppen Marosvásárhelyen született, de Kolozsvár az utolsó pillanatokig szőröstől-bőröstől izgatta; olykor ironikus szövegeket és időjátékokat írt róla. De én azt gondolom, hogy ő egyszerűen költő volt – mégpedig a legjobbak közül.

Ambrus Lajos emlékei szerint Szőcs Géza kétszer is szerepelt szónokként a Berzsenyi napokon – utóbb 2003-ban. Az olyan szellemi emberek és hetyei szónokok nyomában, akik elmentek: Nagy Gáspár, Lászlóffy Aladár, Kossuth-díjas költők, Hornyik Miklós kritikus vagy éppen Mádl Ferenc köztársasági elnök nyomában…

- Géza idén is itt járt Lajos napon. Balatonfürderől érkezett, és hogy úgy mondjam, kissé rozogának láttam. Fáradt és hajszolt volt. A következő, kolozsvári sétateret feldolgozó verseskötetét készítette elő, s még tavasszal elküldte a kéziratot, írjak róla véleményt. Tettem is néhány észrevételt a sétatéri hattyúkról szólván, amelyek valaha ott úszkáltak egy régi város különös nevezetességeként – de minthogy nagy társaság volt jelen a hetyei kertben, nem esett a kötetről szó. Maradt a levél.

Szeptember közepén halt meg édesapja, Szőcs István író 93 éves korában, s tudom, mennyire megviselte. Írtam is egy részvétnyilvánítást, de nem jött válasz. Szeptember közepétől már nem írt – én meg nem akartam zaklatni, mert tudtam, hogy a miniszterelnök kulturális főtanácsadójaként, a PEN klub elnökeként van elég baja – plusz ez a vírus. Szinte tartottam is keresni, mert olykor megesett, hogy Kínában, vagy éppen Varsóban vette föl a telefont.

Szeptember 4-i az utolsó e-mailje. Köszönte a Lajos napot, és azt írta: „Lehet, hogy még jövök hozzád aludni, nagyon pihentető volt”. Közben átküldtem neki egy 2021-es naptár pdf-jét, amelyet épp akkor fejeztem be – a régi magyar szőlőkről van szó, egy régi festő, Neogrády Antal akvarelljeiről írtam. Erre a levélre úgy reagált, hogy „gyönyörűek a Neográdyk, fantasztikus. Gratula. Ölellek: Géza.” Ez volt az utolsó levele. Október 24-től már lélegeztető gépen volt. Aztán csak lesújtó és felkavaró halálhírét hallottam egy november hatodikai hajnali rádióadásban.