Kellenek az innovatív programok

2020.12.23. 17:30

Juranovits-Racker Rita, a Fogyatékos Emberek Nappali Szolgálatának vezetője – Elismerték a munkáját

Mintegy két évtizede dolgozik Szombathely szociális ellátásának fejlődéséért, 16 évet a fogyatékosellátásban töltött Juranovits-Racker Rita. A FÉHE nappali szolgálata vezetőjének munkáját a szociális heti díjátadón a Pálos Károly-díj I. fokozatával ismerték el.

Tóth Kata

Juranovits-Racker Rita pályaválasztásában egyértelmű a családi háttér és motiváció. Édesapja a Mentőknél dolgozott, édesanyja Egyházasrádócon a gondozási központ, idősek napközije vezetője volt, és önkénteskedett is a mozgássérültek egyesülete körmendi csoportjának vezetőjeként. A segítés szándéka még korábbról is tetten érhető a családban: dédnagymamája a két sajátja mellé három másik gyermeket is kivett állami gondozásból, és felnevelte őket. – Mindezek beépültek a személyiségembe, jellemembe. Azt viszont az elejétől tudtam, hogy nem az egészségügy, inkább a szociális terület irányába indulok. Az egészségügyi főiskolán (PTE) az általános szociális munkás szakot választottam. A gyakorlatomat az akkori Oladi Családsegítő Központban töltöttem. A végzős bankett utáni napon pedig már ott dolgoztam – meséli. Nyolc hónapot töltött családgondozóként, 2002-ben lehetőséget kapott az akkori Regionális Szociális Forrásközpontnál: a KAPU – Önkéntes Segítő Programban koordinátorként dolgozott, önkénteseket toborzott a megyéből különböző feladatokra. Majd e projekt és a Támogató Szolgálat – modellkísérleti program szakmai irányítójának nevezték ki. – Kecsegtetőnek tűnt, hogy a nonprofit szektorban innovatív programokat működtethetünk, amelyek új lehetőségeket adnak. Tudtam, hogy ezen a területen is tudok segíteni, és a szakmai fejlődés is vonzott, így belevágtam a feladatba. Azóta a szervezet kötelékében dolgozom különböző területeken.

2003-tól a már szociális alapellátási formaként működő Fogyatékos Emberek Támogató Szolgálatának vezetője lett. (A szociális törvénybe 2003. január 1-jével került be a támogató szolgálat szociális alapellátási formaként. A cél az, hogy megvalósuljon a fogyatékos emberek önálló életvitelének támogatása, speciális szállítása, személyi segítése információadással, tanácsadással.) Szombathelyen és a kistérségben nagy igény mutatkozott a szolgáltatásra, látszott, hogy egy szolgálat egy adott feladategységgel nem lesz elegendő. 2005-ben tudták elindítani a második támogató szolgálatot, ezután kistérségi programként még egy szolgáltatást. A három azóta egybeolvadt, egyként funkcionál, de nagyobb kapacitással, mondja Rita.

2005-ben született az első gyermeke – két év múlva, amikor visszament gyesről, a munkaerőpiaci szolgáltatások vezetőjének tevékenységi területét is átvette. Emellett irányította a Fogyatékos Emberek Támogató Szolgálatainak szakmai munkáját. Különböző pályázati programokat – elsősorban megváltozott munkaképességűeknek szólókat – segített, irányított.

Az évek alatt belelátott a megváltozott munkaképességű fogyatékos emberek életébe, több szegmensét érintette a területnek. 2009-ben született meg a lánya, vele három évet töltött otthon, 2012-től a Fogyatékos Emberek Nappali Szolgálatának vezetője. 2013-tól az önkormányzat „Ügyfél útja” programjának szakmai vezetői feladatait is ellátta. Ezen a ponton említi meg, mennyire fontos számára a családja: férje, fia és lánya támogatása. 2014-ben, és 2015-ben a fogyatékos nappali ellátás szolgáltatásait kiegészítő, azokat magasabb színvonalra emelő hazai projektek felelőse is volt.

2016-tól a Fogyatékos Embereket Segítő Szolgáltatások Intézményének szakmai munkájáért felel. Az intézmény magába foglalja az alapellátásokat Szombathelyen. – Teamben dolgozunk. A nagyobb pályázati projektjeink mind csapatmunkában készülnek. Ezen kívül kisebb pályázati programok zajlanak 2014 óta a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ pályázatain. – Az elmúlt években nagy sikere volt a lányoknak szóló Találd meg magadban a nőt! pályázatnak. Fontos, hogy a fogyatékos lányok is ki tudjanak bontakozni – az oladi iskolával együttműködve divatbemutatót tartottunk. Most a rendőrséggel van kapcsolatunk: bűnmegelőzési kisfilmeket vetítünk a 11-es huszár úti napköziben. Az önálló életvitelt segítő programok közül nagy sikere volt az integrált horgásznapnapnak – kivétel nélkül olyan lehetőségeket találunk ki a fiatalok számára, amelyek az alap működtetési támogatásokon túlmutatnak, a magas színvonalú ellátást szolgálják.

Rita széles körű kapcsolatrendszert ápol a megyében működő fogyatékos embereket segítő intézményekkel, érdekvédelmi szervezetekkel, iskolákkal is, és közben a saját szakmai fejlődését is szem előtt tartja: az évek alatt megszerezte a szakvizsgát fogyatékos-ellátásból, az idei karanténidőszakban pedig vezetőképzést végzett. Méltatásában az is szerepel: „rendkívül precíz és nagy teherbírású, jó problémamegoldó és konfliktuskezelő képességgel rendelkező szakember, akire a munkakörébe tartozó kötelező feladatok ellátása mellett mindig lehet számítani közösségi akciók, önkéntes feladatok megszervezésében, megvalósításában is.” Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozza: igyekszik minden lehetőséget kihasználni, és nagyon szereti a munkáját.

– Ötvenhét fiatal jár a napközibe, nagy részük 18 és 39 év közötti, néhányan 50 év körüliek. Többségük középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékos, van, aki mozgás- vagy látássérült, és mellette enyhe értelmi fogyatékossága van. Gondoskodásra van szükségük, de cserébe rengeteg szeretetet, odafigyelést adnak. Kérdeznek, érdeklődnek, olyan apróságokra, részletekre figyelnek, amelyekre egy hétköznapi ember nem. Ki merik mondani, amit gondolnak. Lehet, hogy mások a képességeik, készségeik, de hatalmas szeretet van bennük – foglalja össze Rita.

Vezetőként igyekszik a kollégái érdekeit is szem előtt tartani – a nappali ellátásban kilenc, a támogató szolgálatban öt kolléga tartozik hozzá –, de a szolgáltatások szempontjai a legfontosabbak, és az arany középutat nem mindig könnyű megtalálni. – Egyáltalán nem mindegy, hogy kérünk vagy követelünk, megköszönünk-e valamit, vagy sem – mondja. Egy biztos: mindenki előtt egész nap nyitva van az irodám.

Kiemelt képünkön: Juranovits-Racker Rita a nappali szolgálat közösségi termében – készülnek a karácsonyra

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában