Küzdelmes év volt 2020, vannak terveink – Értékel a polgármester

2021.01.13. 20:00

A színvonalat tartani kell Celldömölkön

A világjárvány meghatározta 2020-ban a celldömölki önkormányzat működését is. A nehézségek mellett fejlesztésekről is beszámolhatott Fehér László polgármester.

Vas Népe

Fotó: VN

– 2020 küzdelmes év volt, a Covid–19 megjelenése súlyos áldozatokkal járt. Városunkban is egyre több lett a megbetegedés, ismerőseink, barátaink, rokonaink, családtagjaink hunytak el a betegségben vagy szövődményeiben – kezdi évértékelőjét Fehér László. A kormány először március 11-én, majd november 4-én ismét rendkívüli jogrendet hirdetett, a polgármestereket ruházták fel a képviselő-testületeket megillető hatáskörökkel. Ahogy tavasszal, most is működik Celldömölkön a városvezetők, hivatalvezetők és az intézményvezetők részvételével a helyi operatív bizottság. A jelentősebb, költségvetést érintő ügyekben a polgármester kikéri a képviselő-testület véleményét a döntések meghozatala előtt.f

– Nem könnyű a várost működtetni a jelenlegi körülmények között – mondja Fehér László. – Az elmúlt csaknem két évtizedben a város biztonságos működtetése mellett értékeket hoztunk létre. Most a megőrzésük a tét. Kisebb költségvetésből kell ellátnunk kötelező feladatainkat: fenntartani az intézményeket, gondoskodni a bölcsődei, óvodai és szociális ellátásról, áldozni a kultúrára, a sportra, gondoskodni a közvilágításról, a köztemetőről, a helyi közlekedésről. Emellett vannak vállalt feladataink: fontos a Celldömölk arculatához tartozó Vulkán-fürdő és a Kemenes Vulkánpark fenntartása, a művelődési központ tevékenysége. Az idén olyan programok valósulhatnak meg, amelyekhez pályázati támogatást nyertek az intézmények.

A nehézségek ellenére az elmúlt évben is több fejlesztés befejeződött Celldömölkön. Folytatódott a közterek korszerűsítése: átadták az alsósági városrészi központot. 95 millió forintot nyert a város a 121 millió forint összköltségű projekthez, amelynek révén parkoló, autóbuszváró épült, padokat, hulladékgyűjtőket, kerékpártárolókat helyeztek ki, növényeket telepítettek. Megújították a térburkolatot, a csapadékvíz-elvezetést, a tér a mobil piaci bútorokkal új funkciót is kapott, termelői piacnak is helyet ad. Átadták a Kodály-lakótelepi sportparkot, amely időközben napelemes megvilágítást kapott.

– Ez most különösen fontos – mondja a polgármester –, hiszen a járvány miatt zárva vannak az edzőtermek, sportcsarnokok, sokan használják a rekortán futópályát és a kültéri sporteszközöket. A 48 millió forint értékű beruházásra nagyobb részben állami támogatást kapott a város, 13 millió forintot pedig önrészként vállaltak. Öszszesen 79,5 millió forintból – 8,5 millió forintos önrésszel – felújították a Koptik Odó utcai óvodaépületet, a hivatalos átadást tavaszra tervezik. A tervek szerint a külső homlokzat tovább szépülhet: az önkormányzat az óvodásoknak rajzversenyt hirdet, a legjobb alkotások falrajzként kapnak helyet az óvodában. Az alsósági konyhát is korszerűsítették, a 40 millió forintos támogatás mellé 12,2 millió forintnyi önrészt vállalt az önkormányzat.

– Az idén azokat a fejlesztéseket valósítjuk meg, amelyekre megvan a forrás, a támogatás – mondja Fehér László, hozzátéve: – Bár fontos az utak, járdák felújítása, valószínűleg ezeket a munkákat halasztani kell. A legfontosabb most nekünk is a munkahelyek megtartása. Abban bízom, hogy a városunkban működő egyéni vállalkozások, de a nagyobb cégek is meg tudják tartani munkavállalóikat.

Fehér László hangsúlyozza: – Vannak terveink, és bízunk benne, hogy együtt sikerül városunkat a megszokott és joggal elvárt magas színvonalon működtetni.

Kiemelt képünkön: Fehér László: Olyan fejlesztések várhatók, amelyekre megvan a forrás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában