A vasi föld bolgárkertészei

A Dunántúl fővárostól távolabbi vidékein sem kellett sokat várni a bolgárokra. Gothard Sándor herényi földbirtokos 1892-ben a Köztelek című lapban számolt be arról az értesüléséről, hogy Boross Károly, a szombathelyi székesegyház volt plébánosa magas összegért bolgároknak adta bérbe a kertjét, akik ott „páratlan szép konyhakertészetet folytattak”. Boross 1883-ban meghalt, így a bérbeadásnak azt megelőzően kellett történnie. Gothard fölveti, hogy kapcsolatba kellene lépni a bécsi bolgár követséggel annak érdekében, hogy még több bolgárkertész érkezzen hozzánk.

Úgy tűnik, Szombathelyen a katolikus egyház helyi vezetői meg voltak elégedve a bolgárkertészekkel. Többször is előfordult, hogy a Sorok majorhoz (ma Petőfi telep) tartozó földekből nekik adtak bérbe. A terület egy részét ma is „Bolgár földek” néven ismerik.

A bolgárok többsége ebben az időben Szombathelyen még vándormunkásnak számított, kora tavasszal jött – ősszel hazament. Számukra Szombathely csupán egy város volt azon települések sorában, amelynek piacán áruikkal megjelenhettek.

A XX. századik elején már földrajzi értelemben is kirajzolódtak azok az irányok, amerre a bolgárkertészek terjeszkedni szerettek volna. Mitőlünk nézve ezek egyike a Graz–Klagenfurt vonal volt, a másik pedig a Pozsony, Bécs és Brünn alkotta háromszög.

1900 után a bolgárkertészek már rendszeresen jelen voltak a szombathelyi piacon is. A kedvező körülmények nemcsak a keresletből adódtak, hanem abból, hogy az ő kertészkedésükhöz elengedhetetlen, az öntözőzéshez használható folyóvíz a Gyöngyös, a Perint és az egykori malomárkok révén ideális módon állt rendelkezésre.

1908-ban Ferdinánd bolgár fejedelem Szombathelyre látogatott, és tett egy rövid sétát a város piacán is (ami akkor a Fő téren volt). Több lap is beszámolt arról – volt, amelyik rosszallóan –, hogy az egyik, portékáját kínáló árus, bizonyos Angelus Stepan, a fejedelem elé „tolakodott”, s bolgárul köszöntötte. Az uralkodó hosszan elbeszélgetett vele, s végül gazdagon megjutalmazta. (Az igazsághoz tartozik, hogy Ferdinánd nemcsak a bolgárkertészt tüntette ki figyelmével, hanem Takács Pál jáki fazekast is, akitől tizenkét bögrét vásárolt.)

Nem mindenki nézte jó szemmel a bolgárok jelenlétét, s ennek nagyon egyszerű oka volt. A városban és környékén sokan éltek kertészkedésből, ők úgy érezték, veszélyben a kenyerük. A város közvéleménye megosztott volt, akadtak, akik az olcsó zöldségnek örültek, s azt hangoztatták, hogy a bolgár módszereket a magyarok is megtanulhatják. A magyarok között pedig valóban voltak olyanok, akik a bolgároknál látottak egy részét átvették. Az első világháború előtt szerencsére komolyabb konfliktusra nem került sor. Ennek egyik oka az volt, hogy a piacon megjelent egy harmadik szereplő is, a rabkertészet. Az ott termelt zöldség még a bolgárokénál is olcsóbb volt.

Igazán súlyos helyzet a nagy gazdasági világválság idején alakult ki. 1930 márciusában a Szombathelyen tartott kertészeti nagygyűlés résztvevői határozatban követelték a „bolgár-invázió” leállítását és a „kontigentálást”. Ez utóbbi a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy a bolgárkertészek árujának csak egy bizonyos része kerülhet piacra.

A hangos szavakból arra a következtetésre juthatnánk, hogy a bolgárok elözönlötték Szombathely környékét. Szó sem volt ilyenről. A számuk átmenetileg kicsit növekedett, de így is szinte fél kézen össze lehetett számolni őket. A Todorov Perinten, a Gojev Hermánban, a Cenkov Szőllősben. Utódaik ma is köztünk élnek.

A „mi bolgárjainknak” sok mindent köszönhetünk, de napjainkban a szombathelyi piacon csak nagyon ritkán juthatunk hozzá bolgárkertész termelte zöldséghez. Ha akad is valami, az is Pest környékéről jutott el hozzánk.

Kiemelt képünkön: A Gyöngyös a Kertész utca közelében