Ipar és turizmus

2021.02.06. 07:00

A turizmus aranytojást tojó tyúkja: Bük

Turizmusban nemzetközi, iparban regionális, a szolgáltatásokban, közszolgáltatásokban térségi szerepe van Büknek – ismerhette meg tegnap Navracsics Tibor kormánybiztos.

Bakos Ágnes

Fotó: Ohr Tibor

– Jó látni, hogy bár kis város Bük, de térben és időben távlatokban gondolkodnak, és mindebben vannak partnerei – értékelte Navracsics Tibor kormánybiztos a büki látogatást. A turizmus és az ipar, valamint a város részéről az élet minden területét érintő fejlesztési tervek mentén ismerte meg Bük elképzeléseit az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Kiemelte: Bük meg tudja sokszorozni az erejét, ha nem csak egyedül, és nem is csak a helyi gazdasági erőkkel közösen lép fel a fejlesztései érdekében. Példaként a Magyar Turisztikai Ügynökség által kijelölt Bük-Sárvár turisztikai régiót említette mint közös célok mentén összedolgozó területi egységet. Emlékeztetett: az európai uniós források operatív programok mentén támogatnak fejlesztéseket, például a 2021-2027-es ciklusban külön fejezetet kap az akvakultúra, abba a programba a Bük-Bő-Gór víztározó megvalósítása is beletartozhat – merthogy ez az egyik nagyszabású terve Büknek.

Dr. Németh Sándor polgármester leszögezte: fürdővárosként definiálja magát Bük. Turizmusban nemzetközi, iparban regionális, a szolgáltatásokban, közszolgáltatásokban térségi szerepe van a 3537 lakosú városnak. Hangsúlyozta: az infrastruktúrát nem az állandó lakosok számához kell, kellene mérni és fejleszteni – bár a pályázati kiírásoknak nem tudják megfeleltetni az idei ingázó dolgozókat és a turistákat. A körvonalazódó fejlesztések közül kiemelte a víztározó mellett a fürdőfőtér kialakítását, az iparterület további fejlesztését és egy bevásárlóközpont létesítését.

A kultúra és a sport helyben és az ide látogatóknak is fontos: a Bükfürdő Aréna kiszolgálná az igényeket. A tegnapi egyeztetésen többször szóba kerültek az utak, a Bük körüli közlekedési infrastruktúra fejlesztését kiemelte Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is. Mint mondta, Bük fiatal, feltörekvő település nagy múlttal, keresi a lehetőségeket a turizmusban és az iparban is. Az előbbiben Bük az „aranytojást tojó tyúk”, így fogalmazott dr. Gajda Tibor, a Büki Gyógyfürdő Zrt. igazgatósága elnöke. Bük másik „lába” az ipar: a Nestlé 50 milliárd forintos fejlesztéséről hallhatott dr. Navracsics Tibor, valamint arról, hogy már körvonalazódik egy újabb, 30 milliárdos bővítés az állateledelgyárnál.

Még egy átgondolást javasolt Büknek a kormánybiztos: már látható, hogy a fenntarthatóság és a digitális célok mentén jut uniós támogatás. Ahogy Ágh Péter fogalmazott: a büki tervek megvalósulhatnak, hiszen adott egy kiváló polgármester és egy kiváló kormánybiztos azok támogatására.

Kiemelt képünkön: Navracsics Tibor kormánybiztos és Ágh Péter országgyűlési képviselő a büki találkozón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában