Isten veled, Lujzi! – A Haladás egykori csapatorvosától, sok ember segítőjétől búcsúznak barátai, egykori kollégái

IN MEMORIAM

Dr. Wágner László

1936.03.23-2021.03.10.

„Egy személyiség igazi varázsa azt jelenti, hogy ahol megjelenik, vagy ahol él és dolgozik, ott valami érezhetően megváltozik, jobbá válik.”

Felidézve életútját személyét, munkásságát, egy szerény, kedves, hatalmas tudású embert látunk, aki jól sáfárkodott azzal, amit kapott az élettől. Halálával eltávozott korosztályának egyik utolsó lámpása, aki a gyógyító hivatást példa értékűen gyakorolta, felnéztek rá, szerették tisztelték. Ha kellett segített, támasz volt, példát mutatott, vigasztalt, erőt adott a bajban, testet és lelket is gyógyított. Az ember legelesettebb, legreménytelenebb helyzetében is tudta és megpróbálta mutatni a kiutat. Önzetlenül adta szeretetét, volt ideje mindenkire és mindenre. Mindvégig őrizte lelkében a derűt és erőt, amivel nyugodtabb vizekre kormányozta családja, barátai és mindazok életének hajóját, akivel kapcsolatba került.

Wágner László főorvos 1936 03. 23.-án született Vasváron. Gyermekéveit Vasváron töltötte. A középiskolát Szombathelyen a premontrei gimnáziumban végezte. Ezt követően elhivatottsága, az orvoslás iránt érzett elkötelezettsége a Pécsi Orvostudományi Egyetem nagy múltú falai közé szólította, ahol 1960-ban diplomázott. Hosszú sikeres munkássága révén 2020-ban kapta meg a gyémánt diplomát.

1960.09.22-én lépett munkába a Markusovszky kórház I. Belgyógyászatán. 1961. októberétől 1962. februárjáig ellátta Káld község körzeti orvosának helyettesítését, majd 1964 januárjától a Tüdőkórház fertőző részlegén töltötte szakvizsga gyakorlatát. 1965 és 1967 között szak segédorvos az I. Belgyógyászaton. 1967-ben adjunktussá nevezték ki.

1967 januárjától az akkori MUCSÖ, majd Országos Orvos Szakértői Intézet regionális, és Vas megyei munkatársa, 1968-tól ellenőrző főorvosa, orvos szakértője, egészen 1996-ban történt nyugdíjazásáig.

Dr Wágner László (vagy ahogyan rengetegen ismerték: Lujzi) életének elválaszthatatlan része volt a labdarúgás. Hosszú évekig volt a Haladás csapatorvosa is, de azt követően sem volt egyetlen Hali-meccs, ahol ne személyesen hallotta volna a kezdő sípszót.

Élete nagy szerelme volt a Balaton. Második otthonaként járt rendszeresen Vonyarcvashegyre. Amikor csak tehette, ott pihent, szépítette, építette lakájos környezetét, méltán gazdag kapcsolatrendszerét.

A járási Hadkiegészítő Parancsnokságok megszűnését és a megyei parancsnokságok létrejöttét követően ellátta a sorozó szakfőorvosi teendőket is egészen a sorkatonai szolgálat megszűnéséig. Egyben, mint „kvázi” üzemorvos évtizedeken át gyógyította a MH Vas Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság és jogelődjei összes dolgozójának, sokszor családtagjaiknak is testét, lelkét.

Nem volt magánpraxisa, de olyan barátja, ismerőse sem, akinek hívó szavára azonnal ne ugrott volna bárhova, ahol segítség kellett, ahol csak jó szóra vágytak, vagy csupán meghallgatást reméltek.

Néhány éve aztán a sors – felesége több évtizede történt halála után – újabb csapást mért rá szeretett Zsuzsanna lányának elvesztésével. Az egyre gyarapodó életévek száma és a megpróbáltatások sora ragyogó személyiségére halvány árnyékot vetett, mindig sportos alkata kezdett megkopni, már nem járt hetente többször az uszodába, már volt Haladás-meccs nélküle, a zöld Lada régen pihenőre tért, az elválaszthatatlan kerékpár is tárolóba került. Aztán 2021 március 10-én csendesen elszenderült.

Amit biztosan kapott tőle mindenki, akivel csak találkozott valaha, az élet szeretetét, a másik ember tiszteletét, a választott szakma, hivatás imádatát, példát az élet szeretetére, szépségére, normalitására.

„Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót és cselekedje a legjobbat.”

Dr. Wágner László maradéktalanul betöltötte ezt a hivatást,

nyugodjon békében

Egykori sporttársai és kollégái