Tájház

2021.03.24. 07:00

Megújulhat az emlékszoba a rábafüzesi Hianzházban

Megkezdődtek a renoválási munkák a rábafüzesi Hianzházban. A legszükségesebb munkák elvégzésével az állagmegóvás mellett az is a célja a városnak, hogy a gyűjtemény elinduljon a tájházzá minősítés útján.

Tersztyánszky Krisztina

Fotós: Szendi Péter

Az épületben több évtizednyi néprajzi gyűjtés eredményei láthatók. Az anyag 2016-ban nyerte el végleges helyét az egykori tornácos parasztházban. A korhűen berendezett szoba, konyha és kamra az itt és a környező falvakban élő német nemzetiségi népcsoport, a hianzok életének mindennapjait mutatja be. Az épület a szentgotthárdi önkormányzat tulajdona, az emléktárgyakat, ingóságokat pedig korábban a német kisebbségi önkormányzat birtokolta.

Tavaly, ennek megszűnésével a tulajdonjog Szentgotthárd Város Önkormányzatához került. Májustól a tájház a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum kezelésébe került, egy újabb telephelyként a könyvtár és a Pável Ágoston Múzeum mellett.

A megye egyetlen német nemzetiségi kiállítóhelyét előzetes bejelentkezés után lehetett látogatni, az épület állaga azonban már nagyon leromlott. Mindenképpen felújításra szorult a mosdóhelyiség, és a parasztház külsejét is megviselték az évek. Az átvételt követően az önkormányzati hivatal felmérette az épület állapotát és a legszükségesebb munkálatokat meg is rendelte a SZET Szentgotthárdi Kft.-től. Másfél millió forintot különítettek el a legfontosabb helyreállítási munkákra. A szakemberek ezekben a napokban már javában dolgoznak. Elvégzik az ablakok, a sötétítő spaletták és a bejárati ajtó javítását, festését, a vizesblokk komplex felújítását, kijavítják a bejárati lépcsőkorlátot, kicserélik az ereszcsatornát, és újrafestik a kaput is.

Horváth Tiborné intézményvezető elmondta, hogy a felújítási munkák után – restaurátor szakember javaslatára – gázmester veszi kezelésbe a helyiségeket, hogy a fa tárgyakban esetleg megbúvó kártevőket hatástalanítsa. Az egy hétig tartó „fertőtlenítés” után pedig muzeológusok fogják felmérni a kiállítás anyagát. Több feltételnek kell ugyanis megfelelni ahhoz, hogy a kiállítóhelyet hivatalosan is tájházzá minősítsék. Ez azért fontos, mert ha sikerül ezt a minősítést megszerezni, a továbbiakban már lehet pályázati forrásokat megcélozni a gyűjtemény további fejlesztésére.

Kiemelt képünkön: Ha meglesz a minősítés, újabb pályázati forrásokat szerezhetnek további fejlesztésekre

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában