Tragédia lett a vége

2021.04.08. 20:17

A rumi önkormányzat alkalmazásában állt az elhunyt idős férfi – A helyszínen tájékozódtunk

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a „fél falu” a segítségére sietett annak a férfinak, aki a traktorban lett rosszul, és a járműből kiesett. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, de nem tudták megmenteni, szerdán hajnalban elhunyt. A helyszínen tájékozódtunk.

Vas Népe

Molnár Marcell pályagondnok mutatta meg, hova tudott leszállni a helikopter

Fotós: Szendi Péter

Az Országos Mentőszolgálat a hivatalos közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy az út szélére húzódott munkagépet szerencsére hamar észrevették a helyiek, és azonnal többen is az eszméletlen férfi segítségére siettek. Értesítették a mentőket és a mentésirányító instrukciói alapján megkezdték a beteg ellátását. A mentők a traktorból arra következtettek, hogy az ellátásra szoruló férfi egy gazda volt, de nem: az idős ember csak vezetője volt a munkagépnek, önkormányzati megbízásból.

Beni Ferenctől, Rum polgármesterétől megtudtuk: – A nyugdíjas férfi korábban az önkormányzat alkalmazásában állt, nyugdíjazása után is kapott kisebb feladatokat; így aznap is, semmi előjele nem volt a rosszullétének. Az üdülőövezetből kellett volna behozni a zöldhulladékot. A traktor a Horgász és Vízmű utca kereszteződésében még meg tudott állni, ott esett ki belőle a fűre a megbízottunk.

Molnár Marcell pályagondnok mutatta meg, hova tudott leszállni a helikopter
Fotó: Szendi Péter

Egy rumi lakos járt arra, aki furcsállotta a traktor és vezetője helyzetét, látta, hogy segítségre van szükség. Egy másik járókelő, egy hölgy is jött, hívta a mentőket, közben engem is hívtak, én hívtam a háziorvost. A doktor úr előkészítette az újraélesztést, jöttek a mentők, elsőként a vasvári kocsi, amiben nem volt orvos, másodikként a sárváriak, közben a rendőrök biztosították a helyszínt.

Kiderült, hogy a beteg nem szállítható közúton, ezért Sármellékről riasztották a helikoptert. Mentőkocsival vitték a közeli sportpálya öltözőjébe az idős férfit, aki korábban a helyi focicsapatban játszott tizenöt évig. Ott élesztették újra, és stabilizálták az állapotát, onnan vitték utolsó útjára, ahol nagyon szeretett lenni, játszani: a helikopter a focipályára tudott leszállni érte biztonsággal.

A polgármester hozzátette: a hatvanhat éves férfinek fontos feladatai voltak a település életében, napi kapcsolatban volt az itt élőkkel, hiszen kiemelt önkormányzati feladat az üdülőövezet karbantartása, a zöldhulladék kezelése. Az önkormányzat felajánlotta segítségét és támogatását az elhunyt családjának.

Korábban írtuk:

https://www.vaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/mentohelikopterrel-szallitottak-korhazba-a-vasi-gazdat-aki-traktorvezetes-kozben-lett-rosszul-4817008/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában