konferenciabeszélgetés

2021.04.20. 11:30

Energiafaló épületek és eltűnő erdők – Öt vasi város klímastratégiáját mutatták be

Elöregedő lakosság, energiafaló épületek, vízelvezetési problémák, a települések környezetéből eltűnő erdők jelentik a legnagyobb kockázatot klímaszempontból, derült ki a Vas Megyei Éghajlatváltozási Platform hétfői ülésén.

Budai Dávid

Fotó: VN-archív

Az öt vasi város klímastratégiáját bemutató konferenciabeszélgetést dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke moderálta. Hangsúlyozta: bár a klímastratégia megalkotása önkéntes vállalás, a jövő városfejlesztésében fontos szerepe van. Az elemzéseket és az ezek alapján kidolgozott stratégiákat Baranyai Gábor és Koltai Zoltán ismertette.

A Celldömölk határában elterülő mezőgazdasági földek aránya megegyezik az országos átlaggal, a környező erdők aránya némileg magasabb az átlagnál, ám ezek az erdők telepítettek, alkalmazkodó képességük kisebb, ami klímaszempontból veszélyforrást jelenthet. A Ság hegy közelsége ráadásul szárazabb mikroklímát teremt.

Csepregen az elöregedés problémája kevésbé jelentkezik, mint Cellben, és az Alpok közelsége is kedvezően hat a klímára, viszont a lakások 80 százaléka harminc évnél idősebb: az épületek energiafelhasználásán volna mit javítani.

Kőszeg is hasonló problémákkal küzd – rengeteg a műemlék –, klímaszempontból azonban kedvezőbb helyzetben van, ráadásul a város környezetének 60 százaléka erdővel borított. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék azonban komoly kockázatot jelent, a csapadékvíz elvezetése itt különösen fontos kérdés. Az összes vasi város közül Répcelakon érvényes leginkább az elöregedés, ott ez az első számú kockázati tényező, a település amúgy jó adottságokkal rendelkezik, különösen azóta, hogy megépült az M86-os főút.

Jók az adottságai Sárvárnak is, a betelepülőknek köszönhetően lakossága is fiatalodik, viszont a város környékén található ligeterdők jelentősen visszaszorultak. Szinte mindenhol a stratégia része a zöldterületek megóvása, bővítése, hőségriadó-terv készítése, párakapuk létesítése, a vízelvezetés, a közintézmények energetikai fejlesztése. Sokan költenének szelíd (gyalogos, biciklis, lovas) turizmusra is.

Kiemelt képünkön: Az Alpok közelsége jótékonyan hat a kőszegi klímára, a hirtelen lezúduló csapadék azonban kockázat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában