Fejlesztés

2021.04.17. 17:30

Kissné Rentkó Zsuzsanna kőszegi gyermekkönyvtáros: a kisgyereknek a könyv is játék

Tizenegy hónapos kislány szülei kértek tanácsot a Felelős szülők rovattól. Szívesen olvasnának a babának, adnának egyre több könyvet a kezébe. Milyen kiadványokat keressenek? Érdemes-e már ilyen kis korban elkezdeni az olvasóvá nevelést? Kissné Rentkó Zsuzsanna, a Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtár gyermekkönyvtárosa válaszolt.

Tóth Kata

Fotó: Ohr Tibor

– Véleményem szerint nem korai a 11 hónapos kisgyermek olvasásra nevelése, sőt! Boldizsár Ildikó mesekutató erről úgy fogalmazott: „…Az olvasóvá nevelés ugyanis a születés utáni első altatódallal kezdődik, majd az úgynevezett ‚ölbeli játékokkal’ folytatódik.” Én is ezt vallom – mondta Zsuzsa. – Ölbeli játékokat már a születés pillanatától lehet játszani: korán ki lehet próbálni a testrészeket megnevező, felsoroló játékokat, például fürdetés előtt. Az ülni már viszonylag biztonságosan tudó gyerekkel lehet játszani térden lovagoltatókat, oldalra billegtetőket, később ökölütögetőket, tapsoltatókat. Aztán következnek az álltatók, jártatók, guggoltatók megint a maguk idejében. Ezeket akkor játsszuk, amikor arra alkalom adódik. – A mondóka és az ölbeli játék a néphagyományhoz tartozik, és mozgásos tevékenység is kíséri. A mondókák komplexitása – ritmizáltsága, jellegzetes hanglejtése, mozgáskapcsolása – hozzájárul a gyermeki személyiség fejlődéséhez, kibontakoztatásához. A mondókázás tulajdonképpen játszva tanulás, amelynek során olyan képességek fejlődnek, amelyek a későbbi olvasóvá válást megalapozzák. Ahogy a gyerek fizikailag is eltávolodik az anyától, kinő az ölbeli játékokból, de a mondókák tovább kísérik őt.

„Békeidőben, amikor nem tombol a járvány”, az ország számos pontján van lehetőségük a szülőknek az ölbeli játékokat, mondókákat népszerűsítő foglalkozásokon részt venni kicsinyükkel. Ilyenek a Ringató, Kerekítő, Csiri-biri torna-tár foglalkozások, sőt egyre több könyvtár is kínál erre alkalmat. Kőszegen például 2007 óta működik a gyermekrészlegben a Baba-mama játszóház e célból. Egyúttal a könyvtárat is igyekeznek megszerettetni.

Zsuzsanna és munkatársai minden alkalommal ajánlanak könyveket is az anyukáknak, egyrészt népi mondókákkal, másrészt kortárs költők alkotásaival, amelyekből bővíthetik tudásukat. Olyan könyveket is, amelyeket együtt nézegethetnek a gyerekekkel, amelyekből mesélhetnek nekik.

– A könyvek megszerettetését a gyerekekkel nem lehet elég korán elkezdeni. Jó, ha már a csecsemő környezetéhez hozzátartozik a könyv: díszíti a kiságyát, ami majd magára vonja színeivel, formáival a pici figyelmét. Ezek puha textilkönyvek, amiket később megfoghat, gyűrögethet, és akár a szájába is vehet, mert moshatók. A természetes kíváncsiságot jelzi, ha meg akarja fogni vagy rágcsálni a lapokat. A vízhatlan fürdőkönyvek vagy pancsolókönyvek is adhatók féléves kortól. Egyéves korukra a gyerekek már reagálnak is könyvekben látottakra: megörülhetnek például a kedvenc képeiknek. Ha vastag laposakat választunk, nem is tudják könnyen szétszakítani.

Annak a hátteréről is beszélt a szakember, hogy miért érdemes a gyerekeknek már akkor olvasnunk, mondókáznunk, amikor még nem is feltétlenül értik, mit olvasunk nekik. – A kisgyermek számára kezdetben a könyv is játék, ami a világ megismerésének nagyon fontos eszközévé válik. Az első könyvek még csak képeket tartalmaznak. A napi képnézegetés, a képről mesélés észrevétlenül fejleszti a gyermek szókincsét. Később a kemény lapos képeskönyvek kerülnek sorra, amelyek fejlesztik a legkisebbek manuális és verbális készségeit, emellett gondolkodásukat és krea­tivitásukat is. A mozgatható – ablaknyitogatós könyvtípus a kicsik finommotorikáját fejleszti nagymértékben. Később a felolvasások, meseolvasások hatására a gyermek szókincse tovább gyarapszik, elsajátítja az irodalmi nyelvet, az olvasott szöveg fordulatait is. Az a gyermek, akinek több könyv van a környezetében és több játékot ismer, jobban ki tudja fejezni magát, később jobb eredményeket ér el a tanulásban, ügyesebben olvas és számol. Formálódik a későbbi társas viselkedése, fejlődik a figyelemfenntartási képessége – tette hozzá Kissné Rentkó Zsuzsanna.

A könyvek, kiadványok, amelyeket említett, ismét elérhetők a Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtár Kapualja kölcsönzésében is. Újraindult ugyanis a szolgáltatás, amely egy ideig szünetelt. Az érvényes tagsággal rendelkező olvasók vehetik igénybe keddtől péntekig 10 és 15 óra között előre egyeztetett időpontban. A kölcsönzési igényeket a 94/360-259 telefonszámon vagy a [email protected] e-mail-címen várják. A dokumentumok a könyvtár bejárata előtt vehetők át.

Ezekből mutatott ízelítőt Kissné Rentkó Zsuzsanna, éppen a könyvtárosok világnapján: április 14-én. A programnapot azért kezdeményezte az Amerikai Könyvtárak Szövetsége és a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a könyvtárak és a könyvtárosok fontosságára, az általuk nyújtott értékekre.

Kiemelt képünkön: Kissné Rentkó Zsuzsanna a könyvtár előtt: a körülötte lévő könyvek kölcsönözhetők

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában