A fagy nem tett kárt

2021.04.27. 06:50

Robbanásszerűen fog kihajtani a szőlő? – Körbenéztünk Vas megyében

A hűvös idő miatt később indult a szőlő, most kezd gyapjasodni, a fagyok nem tudták bántani. A kései hajtás későbbi szüretet jelez.

Merklin Tímea

20210426 Idény munka a szőlőben, Molnár László és Albert Csaba hernyő rágta venyigét néznek, Lukácsháza, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

A szőlők korai vagy későbbi eredése a fekvéstől is függ: déli-nyugati fekvésű helyeken hamarabb melegszik fel a talaj, de a korai fajták ezen a részen még nem mozogtak – mondta Vaskeresztesen dr. Árva Pál, akinek Badacsonyban is van szőlője, ott hamarabb hajt, ahogy a Kissomlyón is. Az Alpokalján más a klíma, agyagos a talaj, nehezebben melegszik fel, mint a síksági homok, így itt jellemző a két hét késés az Alföldhöz képest, és ez az egész évre áll. Dr. Árva Páléknak három faluban van jó fekvésű ültetvényük, Vaskeresztesen kívül Felsőcsatáron és Horvátlövőn, az övék Vas megye legnagyobb borászata. Most kötözik a szőlőt, zajlik a vegyszeres gyomirtás, kézzel kapálják meg az új telepítésű ültetvényt, még kihajtás előtt. Jövő héten pótolják oltványokkal a hiányokat, kiigazítják a szőlő támrendszerében a huzalokat. Figyelik az ékköves araszoló hernyó megjelenését, ami megrágja a rügyeket, de eddig nem tapasztaltak kárt, a hideg miatt még nem jött elő. Ha jövő héten feltűnne, permeteznek ellene. A borász bízik benne: ha jön a meleg, a szőlő robbanásszerűen fog kihajtani.

– Akárcsak a környéken, nálunk is hátrébb vannak a szőlők a hajtásban – mondta Albert Csaba Lukácsházán. – A Csömötei-hegyen a 2016-os volt olyan év, hogy április 26- án a fagy elvitte a tíz centiméteres hajtásokat. Idén április közepén volt néhány fagyos nap, de nem tudott kárt tenni, mert nincs miben, nincsenek hajtások. Vannak korábban fakadó fajták, de azok sem eredtek még meg. Az új telepítésű cabernet franc szőlőnek sincs még hajtása, levele, csak a tőke melletti nevelődobozban látom a vesszőt rügyezni.

Albert Csaba sokféle szőlőt nevel, köztük csak egyen lát bimbót: „festő szőlőnek” vagy „patyi szőlőnek” mondja, mert néhai Molnár Sándor csepregi gazda Kőszegpatyról hozta az első vesszőt azzal, hogy „ha ezt az út közepére lebököd, ott is megmarad”, vagyis sok mindent kibír.

A csepregi hegyen Horváth József azt mondja, olyan ijesztő állapotban van a szőlője, hogy ilyet még nem is látott: nemhogy levél, rügy sincs. Korábban 5-6-8 centiméteres hajtásokat szoktak bevinni rajzoltatni a Szőlő jövésnek könyvébe Szent György-napkor. Úgy értékeli, hogy a klímaváltozás nemcsak felmelegedést jelent, hanem szélsőségeket is, az almása is vontatottan, fázósan virágzik. Amint mondta: ha a szőlő két héttel később fakad, az előrevetít egy későbbi szüretet is.

Kiemelt képünkön: Molnár László és Albert Csaba gazdák figyelik, megrágta-e a rügyeket az araszoló hernyó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában