Büszke tehetséges kollégáira – Dr. Kecskés Lászlóval beszélgettünk hivatásról, hitvallásról, családról

Jövőre lesz ötven éve, hogy „summa cum laude” diplomát szerzett a SZOTE Általános Orvosi Karán. Egy évig az Élettani Intézetben, majd 1985-ig a Petri professzor vezette SZOTE I. számú Sebészeti Klinikán dolgozott. Azóta a Markusovszky kórház mellkassebészeti osztályát vezeti.

– Megadta az élet, hogy meglehetősen jó fizikai és szellemi állapotban sikerült teljesítenem ezeket az éveket. Köszönhetően talán annak is, hogy a tudományos és a rendszeres napi munka mellett a legnehezebb időszakaimban is mindig szakítottam időt, energiát a feltöltődésre: rendszeresen teniszezek, úszok, kerékpározok, járom a természetet, kertészkedek. Hiszem, hogy a test és a szellem egysége képes egyfajta egészségi állapotot biztosítani az ember számára. Aki belefeledkezik a munkájába, egyirányú ember lesz – fogalmaz Kecskés László, amikor arról kérdezem, egy ilyen elismerés visszatekintésre ösztönzi-e az embert.

Majd hozzáteszi: – Álszerénység lenne, ha azt mondanám, nem örültem. A sikerektől azonban soha nem szabad elszállni. A mi munkánk nemcsak örömökből és sikerekből, hanem kudarcokból is áll, de meg kell tanulni mindegyiket feldolgozni. – Majd arról mesél: gimnazista korában még az is megfordult a fejében, hogy csillagász lesz. Végül egy sikeres biológiaverseny hatására döntött az orvosi pálya mellett.

Tette ezt úgy, hogy a családjában jogászok és pedagógusok többen is akadtak, de orvos egy sem. Mára a mérleg kiegyenlítődni látszik: öccse és annak felesége az orvosi pályát választotta, nagyobbik lánya Svédországban vezető fül-orr-gégész, a kisebbik szülészorvos rezidens, fia pedig vezető villamosmérnök.

Kecskés László több szakmai kollégium és a Magyar Sebészet folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. A mai napig aktívan részt vesz a sebész- és a traumatológusképzésben, sok mellkassebészt kinevelt. – Az a tudás, amit az egyetemen szereztem, jórészt már elavult. Míg korábban egy 30-40 centis vágással indultak a műtétek, ma videotechnikával egy 3-4 centis bemetszésen keresztül, ha nem is mindent, de nagyon sok mindent meg tudunk oldani – fűzi hozzá.

Büszke rá, hogy sikerült egy jól működő mellkassebészeti osztályt létrehoznia, ahol tehetséges, fiatal kollégákkal dolgozhat együtt. – Szabad kezük van, maximálisan támogatom őket. A viharos évek ellenére három évtizede együtt van a csapat, innen senki nem akart elmenni. Igyekszem továbbvinni az osztály sorsát, megfelelő utódokat kinevelni, ebben egészen jól állunk szerintem – fogalmaz. Szívesen emlékezik arra is, amikor két orvos lánya asszisztált számára két műtétben is a Markusovszky kórházban.

– „Történelmi pillanat” volt, azt hiszem, nem lesz még egyszer ilyen. És soha nem felejtem azt sem, amikor a lányom ötödévesen tanulta a sebészetet, és azt mondta: – Apa, olyan jó, hogy a te könyvedből tanulhattam a mellkassebészetet. Ez kétségtelenül az életemnek egy nagy pillanata volt.

Mellkassebészeti tevékenységét az Emberi Erőforrás Minisztere 2010-ben Batthyány Strattman-díjjal, kollégái 2012-ben a mellkassebészet életműdíjával, a Kulka Frigyes-díjjal ismerték el.