Keresik a szárnyaikat a Soltis Lajos Színház 4. gyerekszínjátszó táborában

– Azt tapasztaljuk, hogy a hosszú bezártság, a furcsa „online tanév”, az elszigetelődés hónapjai után a gyerekeknek is vissza kell szokniuk a közösségi életbe – mondja Piller Ádám László, a Soltis Lajos Színház színésze, drámapedagógus, aki a vönöcki gyerekszínjátszó táborban – együtt Manyasz Erikával – a „középsősök” csoportjával dolgozik: egy tunguz népmesét választottak, a Lotilko szárnyait, amelyet különböző színházi formák bevetésével dolgoznak föl. Lotilkónak fölcsatolható szárnya van, néha elindul repülni. Az is előfordul, hogy túl messzire merészkedik, ilyenkor az otthonától távol kell éjszakáznia. Egyszer aztán, egy ilyen alkalommal, ellopják a szárnyait. A tunguz mese a szárnyas emberről (vö! Ikarosz az ókori görögöknél) egyrészt azonnal megmutatja, hogy az emberi gondolkodásnak minden korban és időben azonosak az alapjai, és ezeken az alapokon virágzik ki az a sokszínű, sokértelmű gazdagság, amit kulturális kincsnek nevezünk; ide tartozik a mesekincs is. Érdekes, hogy az utóbbi időben – a 3 nővér színre vitele óta – a „Repüljetek!” mintha a celli társulat saját, külön bejáratú jelszavává vált volna. (A Csehov-drámában Csebutikin bátorítja a Prozorov lányokat). A gyerektábori szárnykeresést pedig akár az újranyitást követő tétova állapottal is összefüggésbe hozhatjuk. Meg kell találnunk a helyünket, a hangunkat.

Ádám azt mondja, gyorsan rájöttek a csoportvezetők, hogy most a belső munka, a csoportokon belüli egymásra hangolódás a legfontosabb. Persze az óvatossággal is összefügg, hogy az idén nem tartanak a zárónapon nagy, „össznépi” és nyilvános bemutatót – hogy a közönség is megnézhesse, mire jutottak –, helyette ma mindhárom csoport külön-külön mutatkozik be: az eseményre meghívták a szüleiket, a családjukat.

A gyerektáborban általános iskolás diákok vesznek részt, az idén a legfiatalabb táborozó nyolcéves. Vannak visszajárók, például a fővárosból. A legfiatalabbak csoportjával is két drámatanár: Boznánszky Anna és Tóth Ákos foglalkozik. Ők azt találták ki, hogy űrlények – marslakók –, ebben a szerepjátékban kalandozzák végig az öt napot. A „nagy csoport” vezetője Horváth Nóra és Tegyi Kornél: ők helybeli történetek nyomába eredtek. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a vönöcki vasútállomás… (A Soltis Lajos Színház épp most mutatta be a celli kolostorudvaron a Szerencsés Mária című vadonatúj misztériumjátékot, amely régi helybeli történetekből merít muníciót.)

Arról szól a mese, hogy a szerelem – vagy inkább a szeretet – tényleg mindent legyőz. Ha hagyjuk.

Kiemelt képünkön: Tábori pillanat kézműveskedéssel – és Németh Alizzal – a vönöcki táborban