Anya és lánya együtt lép színpadra a Turandot-előadásban Szentmargitbányán

Júlia az, aki jelentkezni szeretett volna, ugyanis egy volt osztálytársa néhány éve már statisztált a kőfejtőben. Ekkor eldöntötte, ha legközelebb lesz ilyen lehetőség, ő is kipróbálja magát. Eredetileg csak a fiatal lány tervezte a jelentkezést, de a lelkesedését látva édesanyja is kedvet kapott hozzá. Ahhoz, hogy bekerüljenek az előadásba, egy klasszikus értelemben vett castingon kellett részt venniük. A regisztrációt követően mindenkiről fényképet készítettek a helyszínen, majd kis csoportokban hívták be őket a terembe, ahol a válogatás zajlott. Rövid bemutatkozás után egy, a rendező által választott szituációt kellett kibontani némajáték formájában.

Hetekkel később pedig megtudták az eredményt: beválogatták őket a statiszták közé. Júlia édesanyja egy pekingi halászt alakít, a lány pedig a hercegnő egyik udvarhölgyét eleveníti meg. – Sokszínű feladataink vannak, Thaddeus Strassberger rendező megoldásai kreatívak és egyediek. Minden felvonásban színpadon vagyunk, csak egy-egy áriánál merevedünk mozdulatlanságba, egyébként állandóan „akcióban” vagyunk és reagálunk a cselekmény mozzanataira. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy csapatként működjünk, és természetesen mozogjunk a színpadon, ne pedig statikusan.

Érdekesség, hogy ebben a rendezésben a kórus nincs a színen, ezért nemcsak „kitöltjük a teret”, hanem játszhatunk is, tehát azokat a színészi feladatokat, amiket általában a kórusra bíznak, most a statiszták látják el. Egyébként a statisztériához tartoznak még a táncosok, akiknek külön hirdetett válogatáson kellett részt venniük, illetve a kaszkadőrök, akiknek a jelenléte megint csak egyedi megoldás, és nagy pluszt ad az egészhez – meséli lelkesedve Júlia, aki hozzáteszi: végtelenül hálás és boldog, hogy részt vehet az előadásban.

Azt mondja, különleges energiája van a szentmargitbányai kőfejtő színpadának, ahol gyönyörűség előadásról előadásra a csillagos ég alatt átélni az operairodalom egyik legszebb alkotását. Az ifjú hölgynek nem ismeretlen a színház világa. Egészen kicsi kora óta mágnesként vonzza a színpad, nem is volt soha kérdés számára, hogy előadó-művészettel akar foglalkozni. – Ez nekem nem csak hobbi, hivatásomként is tekintek rá. Sok területen kipróbáltam már magam: a vers- és prózamondás, a balladamondás, a prózai színház világába is volt szerencsém belekóstolni az évek alatt. A zene is hatéves korom óta az életem szerves része, zongoratanulással kezdtem, majd az éneklés lett a legkedvesebb számomra ezen a földön.

Először a musical műfaja vonzott, majd rátaláltam a klasszikus éneklésre, az operára. Értékes tapasztalatokat gyűjtöttem, és számos országos és nemzetközi versenyen értem el eredményeket majdnem mindegyik előbb felsorolt műfajban. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának előadóművész alapszakán tanulok klasszikus magánéneket. Ez azt jelenti, hogy remélhetőleg operaénekes leszek, ha nagy leszek – magyarázza. Azt is megtudjuk, hogy bár Júlia anyja nem foglalkozik hivatásszerűen művészettel, a kreativitás mégis kitölti a mindennapjait. Nagyon szeret festeni és fotózni. Mindenben és mindenkiben meglátja a szépet, lánya nagyrészt neki köszönheti, hogy elindult ezen a pályán.

– Ő mindig támogatott engem, és akkor is hitt bennem, amikor sokan nem vettek komolyan. Most pedig együtt állunk színpadra minden este egy nemzetközi operaprodukcióban. Mindketten élvezzük. Amíg édesanyámnak ez izgalmas újdonság, nekem egy szakmai Kánaán, és mindkettőnknek örökre szóló élmény.

Kiemelt képen: A maszk mögött Kapornaki Júlia és Kapornakiné Mozsár Anikó Szentmargitbányán