Szülőváros

2021.09.21. 07:00

Németh Andor után Györke József tiszteletére avattak emléktáblát Celldömölkön

Németh Tibor elhivatott könyvtárvezető érdeme, hogy Németh Andor mellett most már Györke József emlékét is tábla őrzi szülővárosában.

Vas Népe

Vasutascsaládból származott Németh Andor író, József Attila barátja, életének krónikása – ezért, hogy az emléktáblát anno a vasútállomás épületében helyezték el a hajdani vasutasvárosban. Györke József, az Országos Széchényi Könyvtár egykori főigazgatója tiszteletére ugyancsak a vasútállomáson látható emléktábla; hasonló okokból. Halálának 75. évfordulója volt az alkalom. – Györke József megfeszített munkája nem volt hiábavaló. Személyes áldozatvállalás nélkül nem valósulhat meg egyetlen fontos ügy sem.

Jómagam – sokak mellett – példaként tekintek az ő tevékenységére is, amikor 36 esztendeje munkaidőn kívül építem a Magyar Életrajzi Kalauz reprezentatív nemzeti digitális névkatasztert – mondta Németh Tibor arra utalva, hogy Györke József az Országos Széchényi Könyvtár vezetőjeként 1945-ben nemcsak az intézmény újbóli használhatóvá tételét irányította, hanem gondoskodott a tudományos munka feltételeinek megteremtéséről is. Igazgatói működése alatt újraindult a könyv- és kéziratvásárlás, és megindult a régóta tervezett Magyar nemzeti bibliográfia kiadása.

Kiemelt képünkön: Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója és Németh Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában