Projekt

2021.11.27. 11:30

Kiss Gábor Boldizsár: Újra élő ház lesz az MMIK-ból

Kiss Gábor Boldizsár az egykori MMIK-ban kezdte a pályáját. Közel két évtizednyi fővárosi lét után tavaly költözött vissza Vas megyébe. Hazahozta a szerelem – azóta a párjával turisztikai márkanevet hoztak létre lakóhelyük, Vasszécseny vállalkozásai számára –, és szeptember óta az MMIK felújításáért felelős nonprofit vállalkozás, a Magyar Művészeti Innovációs Központ Szombathely cégvezetője.

Tóth Kata

Aki a ’90-es évek derekán vagy a ’2000-es évek elején volt Szombathelyen főiskolás, legalább egyszer, aztán még többször megfordulhatott Kiss Gyula Széchenyi utcai Korvina antikváriumában. A szenvedélyes könyvgyűjtő-üzlettulajdonoson kívül fiát, Gábort is kérdezhették a betérők. Az akkor főiskolás fiatal édesapja mellett „egy nagyon szép időszakban” az életre készült: beletanult a beszerzésbe, az üzletvezetésbe, hasznos új készségeket sajátított el, közben levelező tagozaton végezte a művelődésszervező szakot. Testhezálló képzést választott: gyerekkora óta otthonosan mozgott a rendezvényszervezés világában, úgy érezte, ezen a területen ki tud teljesedni.

Az általános iskolában még csendes, visszahúzódó fiú voltam, a gimnáziumi évek alatt nyíltam ki: az iskola legtöbb rendezvényét az egyik barátommal közösen szerveztük. Utána polgári szolgálatos lettem az MMIK-ban, ami az édesanyám révén volt ismerős terep. Diákmunkásként több nyáron dolgoztam gyöngyfűzést tanítottam a velemi alkotóházban. A főiskolai képzés alatt kiderült, hogy rendezvényszervezőként széles palettán mozog a tevékenységek köre, több területre lehet szakosodni. Az egyetemi kiegészítő szakot később a Pécsi Tudományegyetemen végeztem.

„Közös felelősségünk a ház, együtt visszük, egymást segítve”, mondja Kiss Gábor Boldizsár
Fotó: VN-archív/CSG

Kis németországi kitérő után 2002-ben, 25 évesen a fővárosban vállalt munkát: a Budapesti Művelődési Központban ismerősként kopogtatott. A több mint száz közművelődési intézmény módszertani központjaként működő intézményben információs munkatársként kezdte. Magyarországon akkoriban „robbant” az internet. Jól jött szombathelyi szakmai múltja: anno az MMIK-ban az IT-vezetővel együtt építették ki a belső számítógépes hálózatot és készítette el a megye első kulturális honlapját. Budapesten már weboldalszerkesztési feladatok is adódtak: a közművelődési információmenedzsment már az internetes tartalomszolgáltatással foglalkozott, ami újdonságszámba ment.

Tizenkét évet töltöttem ott, az intézmény felfutási idejében rengeteg pályázati lehetőséget elérhettünk. Az információtechnológiától a felnőttképzésen át a környezetvédelemig sok területen eredményesek voltunk. Az egyik legismertebb projektünk az idősek internetes oktatását előmozdító Kattints rá, nagyi! tanfolyam és az általa szervezet hálózat volt. A kirandul.hu portál pedig Magyarországon egyedülálló módon foglalkozott a fogyatékossággal élők művelődési és környezeti kultúrához való hozzáférésének segítésével. A BMK feladata volt, hogy szakmai fejlesztő módszertani intézményként olyan irányokat mutasson fel, amelyek után a többi közművelődési intézmény is el tud indulni. Ehhez jó ötletek kellettek, csapatmunka és technológiai újítások. A közművelődési szakma EU-s forráslehívásai akkoriban indultak. Ennek az élére álltunk, minél többeket hozzásegítve ahhoz, hogy a forrásokat elérjék.

Kiss Gábor 2014 augusztusáig szakmai igazgatóhelyettesként dolgozott a BMK-nál. Leegyszerűsítve, amit a BMK fővárosi, azt a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) országos viszonylatban végezte. Két évig projekt szakmai vezetőként, szakmai módszertani főosztályvezetőként az NMI-nél folytatta. Majd, ahogy fogalmaz „a közművelődési területen kívül ugyanezt leképezte az ifjúsági és az oktatási területen is”. 2016 augusztusától egy évig az Új Nemzedék Központ projektmenedzsere, majd az Oktatási Hivatalban szakmai vezetőhelyettes volt: egy kiemelt EU-s projekt (A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása) operatív megvalósításáért felelős vezetőként. Megemlíti még, hogy már a BMK-ban elkezdett közművelődési szervezetfejlesztéssel foglalkozni. Az NMI-ben a megyei irodahálózat vezetéséért felelős vezető volt, ahogy az Oktatási Hivatal projektjében is a projektközponton és a területi Pedagógiai Oktatási Központokon keresztül hasonló operatív irányítási feladatokat kapott.

A projekt lezárult, én akkor már magánéleti okok miatt Vas megyében kerestem kihívást. Vasszécsenyben élünk a párommal. Közös innovációnk felismerve azt, hogy milyen sok itt élő tevékenysége kapcsolható az esküvőkhöz – a Szerelemfalu brand. Fél éve indult magánkezdeményezésünkhöz csatlakozott a település is, elindítottuk a turisztikai márkát, ami kitörési lehetőség is a falunak. Párhuzamosan az újonnan indult cégben kezdtem el dolgozni, amely az átvételtől felel az MMIK felújításáért. Zökkenőmentesen zajlott a telephely átvétele, ami megnyugtató a házban működő művészeti együttesek számára is. Ha csak kicsit is, de már most mindegyiküknek sikerült jobb körülményeket biztosítanunk.

Közös felelősségünk a ház, együtt visszük, egymást segítve ebben is jó irányba mozdultunk. Továbbra is az a cél, hogy a hányattatott sorsú épület előterét megnyissuk, találkozóhellyé tegyük. Amíg a jelenlegi állapotában van, addig tesztüzemben működtetjük, a megkeresésekre helyet adunk koncerteknek, színháznak, kiállításoknak. Ha megtörténik a felújítás és alkalmas lesz a nagyterem színházi előadások befogadására, akkor unikális produkciók is érkeznek majd Szombathelyre, itt is elérhető lesz, amiért eddig Budapestre kellett utazni, ebben eltökélt vagyok.

A helyi közösségeket is szeretnénk erősíteni, azt, hogy új produkciók is minél nagyobb számban érkezzenek. Mindenekelőtt hosszan elmaradt karbantartási feladatokat kell elvégezni, hogy eredeti fényét és funkcióját később visszanyerhesse a ház. Most gőzerővel dolgozunk azon, hogy a felújítás műszaki tartalma összeálljon. Meg kell menteni, programokkal és közönséggel megtölteni az MMIK-t. Nekem ez szívügyem.

A ház otthont ad az Ungaresca Néptáncegyüttesnek, a LORIGO Táncsport egyesületnek. Változatlanul bábszínházi élményekben részesülhetnek a Mesebolt látogatói, táncos, mozgásos foglalkozások várják az érdeklődőket. Hátteret biztosítanak a Savaria TSE-nek, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesületnek, fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálat is működik az épületben. Vasútmodell szakkör várja a műszaki érdeklődésű kis- és nagyobb gyermekeket.

Januártól várhatóan az épületből kiszűrődő különböző típusú tánczenéken (hip-hop, latin, népzenén) kívül az élőzene is egyre nagyobb hangsúlyt kaphat majd. Az aulában egymást váltják a kiállítások, mely egyre inkább kisközösségek találkozóhelyévé válik, gyermek- és olvasó sarokkal. Újraindul az MMIK Cafe is. December első hétvégéjén csoki- és kézműves vásárra várják az érdeklődőket. Várhatóan az év utolsó napjával elindul a TérZene program is, kéthetente különböző zenei formációk szórakoztatják majd a nagyérdeműt.

Kiemelt képünkön: Kiss Gábor Boldizsár: „Meg kell menteni, programokkal és közönséggel megtölteni az MMIK-t

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában