Hogyan gazdálkodtak eleink rétjeinkkel, és mit tanulhatunk tőlük?

A pénteki klubest a hagyományos ökológiai tudás természetvédelmi jelentőségére hívta fel a figyelmet. A Magyarszombatfán élő Zsiga Józsefné Gizi nénit Babai Dániel etnoökológus kérdezte arról, hogyan művelték régen a kaszáló réteket az Őrségben. Az est másik főszereplője Demeter László, a természetvédelmi területekért felelős hivatal Hargita megyei vezetője a Kárpátmedence túlsó végéből, Csíkból jelentkezett be. 

Gizi néni elmondta, hogy az Őrségben a kaszálás ideje az időjárástól, illetve a fű növekedésétől függött, de arra figyeltek, hogy az első kaszálás után Medárdig mindenképpen betakarítsák a szénát. A kaszálás idejét jelezte, ha szép virágos volt a rét, ha kinyílt a fecskevirág, azaz a réti kakukkszegfű, a harangvirág, a margaréta, a sárgavirág, azaz a boglárkafélék. Legelőször a dűlőket, aztán a mélyebb fekvésű részeket, legvégül a kopárokat kaszálták. A sásos, szittyós, zsombékos réteket is lekaszálták és alomnak használták. 

Az Őrségben és Gyimesben is fontos szerepe volt a szénapolyvának. Ez nem más, mint a szénakazal vagy a pajtába, csűrbe rakott széna felhasználása után maradt törmelék, ami teli volt kihullott magokkal. Ezt gondosan félretették, gyűjtögették, és tavasszal a soványabb rétekre vagy a felhagyott szántókra kivitték, így segítve a fajgazdagság fennmaradását. 

– Az öregek úgy mondták, hogy minden láb egy szekér széna, egy tehénnek négy szekér széna kellett – folytatta Gizi néni. – Augusztusban kezdték a sarjúkaszálást. A dűlőket háromszor is megkaszálták, és azt zölden szokták megetetni. A sarjúkaszálás után volt, aki kiengedte a teheneket a rétre legelni. Az erdélyi tapasztalatok is alátámasztották azt a botanikai felismerést, hogy a zárt, tömör gyepszőnyeg legelő állatokkal való megtipratása elősegíti, hogy megtelepedjenek, például a ritka orchideák. 

Megtudtuk, hogy Gyimesben sok helyen még most is kézzel kaszálnak. A tavaszi sarjúlegeltetéssel elérik, hogy ne nőjön magasra, hanem bokrosodjon a fű, így a nagy esők sem fektetik el. Az Őrségben a réteken tavasszal először a vakondtúrásokat kellett elteríteni, össze kellett húzni a behullott faleveleket, ágakat. 

Gizi néni sörte néven, a csíki Demeter László szörcse néven ismeri a botanikusok által is számon tartott szőrfüvet. Gyimesben azt mondják, a jó kaszás szörcsibe tanul meg kaszálni. Utána már mindenhol tud. Az Őrségben reggel korán, 3-4 órakor mentek kaszálni az emberek, amikor még jó harmat volt. Egy reggel egy kocsira valót szoktak kaszálni. Kétezer négyzetméterhez öt reggel kellett egy házaspárnak. 

Demeter László emlékszik, hogy Csíkban június elejétől egészen szeptemberig végig zajlott a kaszálás. Ez alaptevékenység volt. Hargita megye összterületének negyede több mint 1500 négyzetkilométer kaszáló. Ezek ma Székelyföld fontos természeti értékei.