Emlékezzünk

2022.01.29. 14:38

In memoriam Murai Gábor (1964-2022)

Emlékestet rendeztek a moziban a független filmes, a szombathelyi kampusz egykori oktatója tiszteletére.

Merklin Tímea

Fotós: © Cseh Gábor

Bárcsak Murai Gábor egy új filmjéről írhatnék, vagy Hamvas Béla műveiről beszélgetnénk, és leszállna megint a biciklijéről, hogy tolja mellettem, hosszan gyalogolva a filmklubig, mint amikor még Berzsenyi főiskolások voltunk.

Ehelyett a döbbenet: emlékestet rendeztek a tiszteletére január 28-án, pénteken a Savaria Moziban. Az érzékenyen gondolkodó, nagyszívű, széleslátókörű, mindig tervekkel teli filmes szakember, aki korábban a szombathelyi kampuszon tanított, 57 évesen elhunyt.

2022. január 14-én történt, két hete pénteken a déli órákban Budapesten egy hospice kórházban, ott enyhítették a fájdalmait az utolsó három hétben. Goldmann Márta, akivel élt, vele volt végig - tudtuk meg a testvérétől, Murai András filmtörténésztől a Savaria Mozi kamaratermében, ahol Gábor filmklubokat is szervezett. Barátai, ismerősei, egykori munkatársai, alkotótársai jöttek el a  gyertyalángot gyújtó estre, hogy együtt elevenítsék fel az alakját, munkáit.

Murai Gábor tíz éve már Budapesten lakott, de Szombathelyen töltötte élete jelentős részét. Egész lényét, minden tevékenységét meghatározta a művészet szeretete.

- Már 13-14 éves korában komoly klasszikus zenei lemezgyűjteménye volt. A rendszerváltás előtt a Deák Ferenc utcában egy kétszobás lakás kis szobájában laktunk ketten, a szomszédságban orosz katonák voltak elszállásolva, egy fal választott el tőlük. Gábor naponta hallgatta a klasszikusokat, és ezzel engem az őrületbe kergetett - idézte fel Murai András. - Feltette a lemezjátszóra Csajkovszkij hegedűversenyét, vagy Mozart Varázsfuvoláját, vagy egy Beethoven-szimfóniát, és vezényelte is ezeket, ismerte e művek minden taktusát. Akkor azt gondoltam, hogy a testvérem nem normális, mert mi akkor Piramist meg Hobót hallgattunk.

De egyszer történt egy apróság, ami árnyalta a véleményemet. A 70-es évek végén Netzpál György sportházi diszkójába jártak a háztömbünkből a „nagyfiúk”, és elhatározták, hogy hasonlót fognak csinálni egyik lakásban. Az egyik diszkó Dvorak Újvilág szimfóniájával kezdődött. Akkor ezek a nekem „nagyfiúk” becsengettek hozzánk, hogy szeretnék ezt a zenét hallgatni, és Gábor nagy természetességgel levette a polcról és odaadta nekik a lemezt. Akkor láttam, hogy a testvérem szokatlan jelenség, de olyan, akire érdemes büszkének lennem. Mikor megismerkedett Sosztakovics zenéjével, otthon a családban is meg kellett hallgatnunk Gogol művéből készült operát oroszul. Csak pár percig bírtam, ő meg odavolt érte. Életeleme volt a zene, énekelt kórusban Szombathelyen - a Vox Savariae vegyeskarban, amelynek római utat is szervezett- aztán Budapesten Mártával is jártak kórusba énekelni.

- Gábor karácsony után került a hospice kórházba, már nagyon rossz állapotban volt. Márta mesélte, hogy az egyik este a tévében egy kortárs magyar szerző operáját adták, és Gábor rávette az ápolónőket, hogy ott együtt hallgassák meg. Ízig-vérig rá jellemző volt a jelenet: végstádiumban lévő rákos beteg a hospice kórház társalgójában előadást tartott Eötvös Péter művéről.

- A másik szívszerelem számára a filmek világa volt; korán olvasta a Filmvilágot, felfedezte a nagy klasszikusokat, Bergmant, Fellinit, Antonionit, Pasolinit nézett. Meg vagyok róla győződve: az ő hatására is történt, hogy abból élek, hogy filmekről írok és beszélek – mondta Murai András. - Filmklubokat szervezett a 80-as évek közepétől részben a Savaria mozi kamaratermében, részben a képtárban, a mozi öröméért, és szerintem azért is, hogy ő megnézhesse azokat a filmeket, amiket látni akart. Csinált például egy orosz némafilm sorozatot, ahova rajta kívül nem nagyon járt senki. Volt úgy, hogy ketten néztük meg az aznapi előadást. Gábor filmklubjában láttam először Eisenstein filmet. 

Aztán filmeket kezdett készíteni, először Váradi Gáborral, aztán Szőke Péterrel, úgy látszott, hogy van érzéke hozzá, mert sikereket is ért el, országos amatőr filmfesztivál is nyertek 1988-ban.

Murai András felolvasta a Filmvilág egy 1987-es számából Kovács András Bálint írását, amely a pécsi országos filmszemle négy kiemelkedő alkotása között Murai Gábor Estefelé című játékfilmjéről is szólt, és leírta, hogy „a közönség egyes hölgytagjai nagy átéléssel méltatták a filmet, egyikükben saját bevallása szerint fiziológiai elváltozásokat okozott a mű – ami egyértelmű dicséretére szól a film férfi szerzőjének”. Báron György 1992-ben szintén a Filmvilágban tudósított a

„Negyedszázad független magyar filmjei” címet viselő szemléről. Úgy fogalmazott: „A mozizás szent őrültjei, az amatőrök hozták el ide régebbi és újabb munkáikat.” A felsorolásban Murai Gábor – Szőke Péter: Az ég kék éve, Váradi-Murai-Poitinger: Vermeer, Bollók Csaba: Madárijesztő filmje is szerepel, ezzel a kommentárral: „hogy csak a legnyilvánvalóbb példákat említsem, érett alkotások, kikerülhettek volna a világ bármelyik experimentális filmműhelyéből”.

Murai Gábor Bollók Csabával ezen a fesztiválon ismerkedett meg, aztán együtt felvételiztek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Csabát felvették, Gábort nem, és a család, a gyerekek elsodorták az alkotástól, sokáig nem készített filmeket egy darabig. Bollók Csaba január 10-én írt Gábornak egy üzenetet, négy nappal a halála előtt, már nem tudott válaszolni, Andrástól tudta meg, hogy miért.

A tíz éve nem látott barátjának írt utolsó levél régi fotók nézegetéséről, a szombathelyi évek felidézéséről szólt. „A képeken szenvedélyes vagy, éles, szertelen és szabad – írta Bollók Csaba. - Ez a kirándulás egy nap, amely örökké tart – megtartja a benne élőket egymásban, egymás emlékezetében. Csak a testek különböznek, a lélek – egy. A léleknek ebben a terében beszélgetünk tovább, nem kell, hogy halld a hangunkat, nem kell, hogy halljuk a Tiédet. Itt nincsenek hangok, nincsenek szavak. Csönd van, a csönd kiszitálja azt, ami fölösleges: a jövés-menés, az élet zaját. Nem marad meg benne más, csak a szeretet. Ebben a csöndben búcsúzom tőled.”

Murai András felolvasta Asbóth Mária levelét, akivel bár egy főiskolán tanítottak, csak 2012 őszén ismerte meg. Miszori Zoltán lelkipásztorról készítendő film ötletével kereste fel Gábort, hogy „megmaradjon tanúságként, hogy Isten a szenvedésből mekkora jót hozhat ki”. Hatvan órát forgattak. A levél felidézte Murai Gábor tapintatát, szerénységét, szociális érzékenységét, a teremtett világ más élőlényei iránti segítőkészségét is. „Volt rá példa, hogy meghívott egy-egy rendezvényére, szemináriumára. Jogászként vettem részt, ahol az úgynevezett kényes kérdések merültek fel, például abortusz, eutanázia, szexuális másság, kisebbség stb. Soha nem akarta rákényszeríteni a hallgatókra a véleményét, hagyta kibeszélni őket, ütköztetni egymással, velem az álláspontokat. De a maga szelíd módján azért állást foglalt a végén, és helyre billentette az egyensúlyt.”

 

Az esten megszólalt a Budapestről érkezett Farkas György, aki Murai Gábor tanítványa volt, később Filmszem címmel online folyóiratot indítottak, közös nevezőjük volt az orosz klasszikus zene szeretete. Mesélte, ha mentek az utcán, gyakran ráköszöntek Gáborra, mintha a tanítványai az egész várost befoglalták volna.

Visszaemlékezett Maurer Péter, aki a kollégája volt, közös irodájukban Gábor kis szőrös rágcsálókat, degukat tartott. A szigorú Andráshoz képest Gábor volt a jószívű Murai, jó volt vele vizsgáztatni, sokat dicsért, nagyjából 5,2-es átlag jött ki végül. A filmesek közül Horváth Zoltán mondta el, hogy miként került Murai Gábor MozgóKépmás csoportjának vonzásába, és Gábor miként kovácsolta csapattá azokat a hallgatókat, akiket a film érdekelt. Kísérleti filmekkel indultak, a Varecza-filmmel jutottak a dokumentumfilmez, mintha Gábor a stafétabotot Boros Ferinek és neki adta volna át.

 

Ideutazott a szombathelyi megemlékezésre Miskolcról Tóth Judit Gabriella, aki szintén Gábor tanítványa volt művelődésszervező és kommunikáció szakon, aztán tovább tanult, és jó barátságban maradtak. Magánélete egy nehéz, kritikus időszakában Gábor - amint fogalmazott - „a vidámságot hozta vissza az életembe” Kiss Gyuláné az egykori filmklubos világot elevenítette fel, amelynek a művészfilmek barátjaként ő is szervezője volt, egyebek közt létrehozta a Bódy Gábor Filmklubot.

 

Murai András felidézte: 

- Gábor falta a filmeket. Karácsony előtt elküldtem neki a Magyar Filmlexikont, ami most jelent meg ősszel, és egyik szerkesztője voltam. Már a kórházból hívott fel, lapozgatta, örült neki, bele is ment részletekbe, amikről még nem hallott, élvezettel olvasta. Fantasztikus természetességgel és belső igénnyel fordult a művészeti ágak felé. A filmtörténész felolvasta Nánai Márta levelét, amelyben főiskolás emlékei közül a Bunuel fesztiválról is írt. „A gyülekező tömeget egy magas pasas arra bíztatta, miközben mindenkinek egy-egy főtt tojást nyomott a kezébe, hogy azt csak akkor egye meg, amikor az Andalúziai kutya nézése közben ellenállhatatlan vágyat érez annak elfogyasztására. Némi értetlenkedéssel leültem, és kezemben a feltöretlen tojással vártam a megfelelő pillanatot, azon gondolkodva, hova tegyem majd a tojás héját. A nagy pillanatnál megrökönyödve bámultam a filmet, teljesen megfeledkezve a tojásról.” A levél arról is szólt, hogy Gábor „értette a hallgatók nyelvét, közvetlenségével, emberségével, sokszor túlzott engedékenységével gyorsan a diákság kedvence lett. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az a diplomamunka-rakomány, amivel tavasszal rendszerint beborította az asztalát, irodáját, autóját és magát. Mentor-rekorder volt.”

Márti azzal zárta sorait, hogy „emlékeimben azt a Gábort viszem tovább, aki bőrkabátja zsebébe dugott kézzel lépdel irodája felé, és a hosszú folyosó másik végére is odakiált nekem: helló!”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában