Nyomozónak készült, közművelődési szakember lett Kámban Szilvás-Pados Réka

- Míg elérünk a közművelődési háztól a fotózás helyszínére, boldogan számol be az elmúlt időszak fejlesztéseiről, bekukkant a szomszédos óvoda udvarába és az őszi dekoráció között már azt mutatja, hova kerülnek majd az ünnepi fények a település szívében. Ha akarná se tagadhatná le, szereti a falut. Jól látom?

- Abszolút. Tizenegy évvel ezelőtt, a férjem révén kerültem Kámba, majd kilenc évnyi itt élés után képviselőnek választottak. Azt hiszem, ennél nagyobb megtiszteltetés nem érheti az embert. Ekkor már biztos voltam benne: befogadtak. Elismerése volt ez egyúttal annak a munkának is, amit korábban a Tündérkert Faluszépítő Egyesület megalapításával és tevékenységével elkezdtünk. Ahogy a nevéből is látszik, elsődleges célunk a zöldterületek rendben tartása volt, de programszervezéssel is foglalkozunk. Hatalmas öröm, hogy a mai napig aktívan működik a szervezet, mindig van, aki jön, részt vesz, segít, legyen szó hólapátolásról, fűnyírásról vagy éppen virágültetésről.

- Nemcsak egyesületi tag és Kám alpolgármestere, de a helyi művelődési ház vezetője is. Intézi az önkormányzat ügyeit, meghallgatja a lakók ügyes-bajos dolgait, és a falugondnok – aki egy személyben a polgármester is – helyetteseként ebédet és gyógyszert szállít, ha éppen arra van szükség. Hogy fér bele mindez a nap 24 órájába?

- Már gyermekként olyan típus voltam, aki nem tudott egy helyben megülni. Tíz évig kézilabdáztam, nyolc évig néptáncoltam. Most a kerékpározáson kívül a sportra nem igazán jut időm, de a monotonitást azóta sem bírom, a változatosság visz előre. Úgy érzem, Kámban nemcsak az otthonomat, de a hivatásomat is megtaláltam. Itt nincs két egyforma nap, folyamatosan tenni, menni kell. Mindezek mellett az óvodában az elnöke, az iskolában tagja vagyok a szülői munkaközösségnek, ott is igyekszem kivenni a részem a munkából, feladatokból. Szociálisan érzékeny típusnak tartom magam, örülök, ha megszólítanak az utcán, ha beszélgethetek, segíthetek. Édesanyám óvodapedagógus, ezt az énemet valószínűleg tőle örököltem.

- Nem gondolt arra, hogy a hivatásában követi őt? Hiszen fiatal kora ellenére annyi mindent kipróbált már: a szombathelyi Herman-iskolában érettségizett, elvégezte a technikumot, dolgozott bérszámfejtőként és van pedagógiai asszisztens végzettsége is.

- Nagyon szeretek a gyerekek társaságában lenni, de hamar beláttam, nem bírnám azt a zsivajt, ami egy csoporttal jár. Így ezt a tervemet hamar elvetettem. Sokáig azonban nagyon komolyan rendőrnek készültem, minden álmom az volt, hogy nyomozó leszek. Felvételiztem a körmendi iskolába, de a sors úgy hozta, magánéleti okok miatt, mégsem kezdtem meg tanulmányaimat.

- Ezek szerint hisz a sorsban?

- Hiszem, hogy az életben minden okkal történik, hogy a jövőnk talán meg van írva előre. Ha akkor máshogy döntök, nyilván máshogy alakul az életem, de nem szoktam a múlton rágódni. Itt vannak a gyermekeim – 10, 7, 5 évesek – és ez a legfontosabb. A hétvégéket igyekszem csak velük tölteni: szeretünk kirándulni, moziba járni, de ha úgy adódik, egy-egy rendezvényre is viszem magammal őket. Már nem foglalkoztat a rendőri pálya, közművelődési szakemberként azonban szeretnék diplomát szerezni. Úgy érzem, most tényleg megtaláltam a helyemet. Egyébként is, ha nagy döntés előtt állok, mindig az első gondolatra hallgatok. Hiszem, hogy a kanyar után mindig jön az egyenes. Eddig mindig így volt, remélem, így lesz ezután is.

Kiemelt képünkön: Szilvás-Pados Réka intézi az önkormányzat ügyeit, meghallgatja a lakók ügyes-bajos dolgait, ebédet és gyógyszert szállít, ha éppen arra van szükség

Támogatott tartalom