Fa Nándor, a legenda hitről és hivatásról, vízről, szárazföldről is beszélt Szombathelyen

 Később így is vall magáról: fegyelmezett, kemény ember vagyok, aki felnőtt korára megértette a vallás erejét, és aki sok kérdésre választ talált önmagával kapcsolatban. Csupán ötször kellett hozzá megkerülnie a földet – erről az emberfeletti teljesítményről és belső utazásról is mesélt Fa Nándor Szombathelyen. 

Fa Nándor minden idők egyik legjobb magyar vitorlázója, sportpályafutását talán keveseknek kell bemutatni: ötször kerülte meg a földet – ebből háromszor szóló földkerülő versenyen – és ugyancsak ötször kerülte meg a rettegett Horn-fokot, tízszer szelte át az Egyenlítőt, és hétszer kelt át az Atlanti-óceánon. 2016–17-ben, 63 évesen ő volt a legidősebb hajós és az egyetlen nem francia, aki célba ért a legnehezebb egyszemélyes földkerülő vitorlásversenyen, a Vendée Globe-on. Idáig azonban hosszú út vezetett. 

A Mathias Corvinus Collegium szombathelyi előadásán jó félórában össze is foglalja pályafutása első évtizedeinek sorsfordító pillanatait: hogy miként épített a semmiből, pénz nélkül vitorlást, hogy első versenyén kormány nélkül maradt, de nem adta fel és négy nap alatt megtanulta, miként vezetheti vissza hajóját a kikötőbe csak a vitorlák irányításával. Elmeséli, második versenyhajójával, a Budapesttel nagyon akart nyerni, az 1996–97-es Vendée Globe-on, de végül feladni kényszerült a versenyt. Akkor, ott, úgy érezte: itt a vége. Több hónapnyi önsajnálat után érte a felismerés: ez nem ellenem, hanem értem volt. Ismeretes, ez az a tragikus verseny, amelyet egy hatalmas kiterjedésű ciklon beárnyékolt, és amely halálos áldozattal járt. 1997-et írtunk, amikor úgy döntött: hazahozza tudását, pénzét, családját. 

– Nem kozmopolita, hanem több nyelven beszélő, nyílt szellemben gondolkodó, de magyar gyermekeket akartunk nevelni – fogalmaz. 

Céget alapított: pontonhídrendszert alkotott, kikötőket épített, és úgy tűnt: szalad a szekér. A 2008-as gazdasági világválság azonban egyik napról a másikra véget vetett mindennek, a megrendelők sorra jelezték: nem tudnak fizetni. A vállalkozást felszámolta, a munkatársakat elbocsájtotta. Fa Nándor a következő időszakra így emlékezik: ott maradtam három emberrel az üres hangár közepén, és csak arra tudtam gondolni, nem lehet így vége az aktív éveimnek. Nincs más megoldás, vissza az óceánra! A Spirit of Hungary 60 lábas hajóval aztán még két versenyt futott. – Kint az óceánon mást gondolok emberről, világról. A természettel való találkozás nagyon kemény ütközet. Fegyelmezett személyiség vagyok, de legalább tíz olyan eset volt az életemben, amikor nem rajtam múlt, hogy még itt vagyok – vallja meg nyíltan. 

Meséli: keresztény nevelést kapott, de a vallás, a hit erejét felnőttkorban értette meg igazán. Azt mondja, az óceánon eltöltött hónapok után sem tudja megmondani, kicsoda ő pontosan, de talán jóval közelebb jutott a válaszhoz sokunknál. Abban azonban biztos, az egyedüllét nem egyenlő a magánynyal, és hogy mindennek ellenére „mégiscsak szárazföldi ember”, hogy el se tudjuk képzelni, milyen kényelmes dolgunk van itt, a civilizációban. Megvallja azt is: a semmi közepén sokszor édesanyja szavait, mondatait hallotta újra. Olyanokat, amelyeknek ifjúkorában nem feltétlenül tulajdonított jelentőséget, mégis ezeknek köszönhetően az, aki. 

Talán innen (is) a haza és család iránti példaértékű szeretete, a gyökerekhez való ragaszkodás vágya és az erő, amely a legnagyobb kudarc után is segít felállni.