A Savaria Szimfonikus Zenekarral próbál a neves karmester, aki visszajáró vendég Szombathelyen

Vajda Gergely húsz éve kétlaki, ide-oda röpköd Amerika és Magyarország között. Szombathelyre legalább harminc éve jár, még a Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szemináriumokon kezdett zeneakadémiai hallgató korában klarinétosként, kamarazenészként, majd karmesterként – jól ismeri a Savaria Szimfonikusokat. Pénteken Bartók Béla Magyar képek című zenekari művét és III. zongoraversenyét játsszák, amelyben közreműködik Berecz Mihály zongoraművész, a záródarab Anton Bruckner IV. szimfóniája. 

A műsort a karmesterrel közösen rakták össze, valamennyiüknek új élmény Berecz Mihálylyal együtt dolgozni, akinek most kezd felívelni a karrierje. Vajda Gergelynek Amerikában van egy zenekara az Atlantához közeli Hauntsvillben, amelynek igazgatója, különböző stílusú műveket hoznak létre – a magyar karmester szeret megmutatni a közönségnek olyan darabokat, amiket ott nem szoktak játszani. Jó példa erre Kodálytól a Páva-variációk, amely egy időben nagyon népszerű volt az amerikaiaknál, többször is kérték. Aztán eltűnt a repertoárból, mert mindennek van egy „szezonja”, aztán kikopik.

 – Kodályt mindig szorgalmazom, mert relatíve keveset játsszák kint, pedig érdemes; sokszor előveszem a Galántai táncokat vagy a Marosszéki táncokat – mondta Vajda Gergely a magyar művek amerikai szerepeltetéséről. – Bartók Béla ugyanannyira népszerű, mint Sosztakovics vagy Prokofjev. Sokat megy a III. zongoraverseny, amit a pénteki szombathelyi hangversenyen is játszunk. A Concerto is egy gyakran előadott mű, a Táncszvit azonban ritkábban van műsoron. Vajda Gergely a pandémia idején is folyton utazott, egyszer sem volt beteg, mert szinte nem is volt senki rajta kívül a járatokon. Budapestről két óra Amszterdam repülővel, onnan kilenc óra átérni az óceánon Atlantába, ahonnan további fél óra repülés Hauntsvillbe. 

A gépen mindig alszik, az átszállásoknál a várakozási időket olvasással tölti ki. Érdekli a genetika, írt egy darabot Zenegén címmel narrátorra, szopránra és kamaraegyüttesre, a hauntsvilli biotechnológiai kutatóintézet vezetője írta a narrátorszövegét arról, hogy a muzikalitás mennyire öröklött dolog. A műről Vajda Gergely a Magyar Tudomány című folyóirat zenei különszámában publikált cikket.