A szőlőt a görbe ember szereti - meg persze a nagymizdói hegybe életet lehelő gazdák -fotók

Az út menti kereszteket nevezetes, kivételes helyeken állították. A nagymizdói szőlőhegy a gazdák szerint bizonyosan különleges, de a látogatóknak is megér egy kirándulást, vagy talán annál többet is. – Az öregek régen mindig kint voltak a hegyen, de kihaltak, a fiatalokat meg már nemigen érdekli sem a terület, sem a munka, ami ezzel jár – kezd bele a nagymizdói Mizda Károly, akinek családi öröksége a hegyi birtok. A bort régebben otthon tartották, pincét csak 1988-ban építettek ide. 

– Othello, kormin és Elvira szőlőm van többnyire, nemrég került bele egy-két tő kurucvér is. Van egy kis háztáji konyhakert, azt is én gondozom. Ráérek, nyugdíjas vagyok, mindennap kijövök a hegyre, ami elhagyatott ugyan, de azért egy-ketten vagyunk még mutatóba. Bevallom, jólesik a többiekkel egy kicsit diskurálni, megvitatni az élet dolgait – teszi hozzá Mizda Károly, aki elárulja azt is: ahol vagyunk, az a Dancs hegy, beljebb ott van az Öreg-, a Csorba- meg az Új-hegy. 

Méhes László eredetileg gersekaráti. Az asszony elvett – mondja viccelődve –, így kerültem Nagymizdóra 1976-ban. Feleségem jussa volt a hegy, az eredeti, magas küszöbű, alacsony ajtós boronapincét 1980-ban építettem át – teszi hozzá. László tíz éve nyugdíjas, előtte Ausztriában dolgozott huszonkét évet. Akkor nem volt, most viszont van ideje a hegyre. Többfajta szőlő van itt is: kékfrankos, nagyhegyi mézes és zweigelt. Kertészkedés is folyik a területen kicsiben, szép a termény, meglátszik rajta a gondosság, a munka. Nagyjából tucatnyi pincetulajdonos van a hegyen. Van olyan épület, amelyik már összedőlt, nem tudták vagy nem akarták megmenteni. 

Az egyik legrégebbi – ha nem a legrégebbi – idősebb Tompa Károly boronapincéje, aki fiával szintén oszlopos tagja a nagymizdói hegyi társaságnak, merthogy a faluban élnek. A család öregebb pincéje valamikor az 1700 évek végén vagy az 1800-as évek elején épülhetett, vélhetően 1789-ben, de erre nincs bizonyíték. A noah, az Othello, a kormin és az Elvira Tompáéknál is bevált fajták, ezeket nemrég pár tő Biancával is megtoldották. A nagymizdói szőlőhegyen minden pincének van gazdája, ki kisebb, ki nagyobb ráfordítással kezeli birtokát. Mizda Károly, Méhes László, Tompa Károly és fia megteszik a magukét a szőlőben és a pince körül is.

 Vörösboruk olyan, hogy megfogja a pohár falát, úgy, hogy az onnan már le nem mosható. Ugyanígy nem válik el Nagymizdótól a szőlőhegy sem soha, mert vannak, akik éltetik, akik hisznek benne még akkor is, ha a szőlő nagy figyelmet követel, ha az ember a szolgájává válik. A régiek azt mondták, hogy a szőlőt a görbe ember szereti, mert mindig hajladozni kell, bármi is a munka. De az ünnep lelke a bor – így gondolták az ókori Rómában is – és igen: a nagymizdói szőlőhegyen is ünnep a koccintás minden áldott nap, a születéstől a halálig.