Védőszentek és patrónusok a horvátzsidányi temetőben - Hol kezdődik a vallási néprajz?

A horvátzsidányi temető egyik síremlékét Szent István király szobra díszíti. A horvát nyelvű feliratból kiderül, hogy Stefan Horvatnak (azaz Horváth Istvánnak) állították, aki a település plébánosa volt, és 1876-ban halt meg. Istvánt itt királyi palástban látjuk, oldalán karddal, fején koronával. Kezében az uralkodás és a hatalom jelképeit, a jogart és az országalmát tartja. A talapzat fülkéjében a Biblia és az áldoztató kehely a papi hivatás szimbóluma. Nem messze ettől a sírtól Nepomuki Szent János-szobrot látunk, ott egy János (Ivan) nevű férfit temettek el – s hamarosan rábukkanunk Keresztelő Szent János szobrára is… Út menti fogadalmi emlékek esetében az állíttató személyes patrónusának, „névszentjének” megjelenítése nem tekinthető ritkaságnak. Gyakori, hogy ott a megfeszített Jézus keresztje alatti talapzaton a fiát sirató Máriát látjuk, mellette, kétoldalt – mellékalakként – pedig az állíttatók védőszentjét. 

Így például, ha Kovács Péter és felesége, Nagy Borbála emeltette a keresztet, akkor Szent Péter és Szent Borbála kerül oda. A dolognak persze több ös - szetevője van, az István-szobor a magyar király 1800-as évek végén új erőre kapó tiszteletét is jelzi. A Keresztelő János-szobor pedig azzal is összefügg, hogy a falu templomát is az ő tiszteletére szentelték. Zsidányban István király és Nepomuki János önmagában áll a talapzaton, így tulajdonképpen főalakok. Az sem lehet kétséges, hogy ők az ott eltemetettek patrónusai. Magától értetődőnek tartjuk, hogy a katolikus templomoknak védőszentjük van, azt is tudjuk, hogy Magyarország patrónája a Boldogasszony, sőt településeknek is lehetnek égi oltalmazóik. Ez utóbbit nem egy helyen írott dokumentum is rögzíti. Az egyházi és a történeti hagyományok nemegyszer összekeverednek, összemosódnak a helyi szokásokkal. Ki a védőszentünk, ki a személyes patrónusunk? 

Katolikus nézőpontból elsősorban maga Jézus, másodsorban pedig az a szent, akinek a nevét a kereszteléskor vagy a bérmáláskor megkaptuk. (A protestánsoktól távol áll a szentek kultusza, így ez a kérdés őket nem foglalkoztatja.) Az említett ábrázolások arra utalnak, hogy az a szent, aki a születésünkkor az oltalmazónk lett, végigkísér bennünket az életünkön, és ott van velünk a temetőben is. A személyes szentek tisztelete kívül esik az egyházi intézmények rendszerén, ez már a vallási néprajz területe. A saját patrónust ábrázoló síremlékekkel találkozunk a peresznyei, ólmodi és répcesarudi (Frankenau, Burgenland) temetőkben is. Mindegyik községet gradistyei horvátok lakják. A környékbeli magyar és német falvak sírkertjeiben jóval kevesebb az ilyen alkotás. A temetőkép folyamatosan alakul, módosul. Amit ma megfigyelhetünk, hogy a személyes védőszenteket megjelenítő síremlékeket a XIX. század második felében és a XX. század elején állították. 

Lehettek ilyenek korábban is, de azok nem maradtak fenn. Az igényes kőfaragómunkák közül sok a Mechle és a Hild család soproni műhelyében készült. Akadnak olyan, egyedi szobrot vagy domborművet ábrázoló síremlékek is, amelyeken a csepregi Horváth Sándorné szignója látható. Az emlékállítás általában a hit megvallása is. Ez utóbbi nem minden esetben a Krisztus halálára és egyben a feltámadás reménységére utaló sírkereszt elhelyezését jelenti. Vannak, akik Szentháromság-oszlopot emeltettek szeretteik sírja fölé. (Peresznyén és Ólmodon is találkozhatunk ilyennel.) A horvát falvak sírkertjeiben különösen sok vallási jelképpel találkozunk. Magától értetődően vannak olyan síremlékek is, amelyeken az elhunyt hivatásával összefüggő ábrázolás látható. Így például Horvátzsidányban Szabó János kántortanítóé, ahol két iskolás gyerek áll egy orgona előtt. Mindegyik emlék egy személyes élettörténet, mindegyik temető egy településtörténet, sok-sok apró, mégis fontos részlettel.