Kilenc megyéből

2022.11.11. 13:16

A hetedik agrárkonferencia Pinkamindszenten: fókuszban a tejelőtehén-tartás

Hetedik alkalommal rendezték meg a Pinka menti Agrárkonferenciát pénteken Pinkamindszenten. A téma ezúttal a tejelőtehén-tartás volt. Kilenc megye húsz településéről érkeztek a fórumra.

Tóth Judit

Fotós: © Szendi Péter

Házigazdaként Csiszár István, Pinkamindszent polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Holló István agrármérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professzor emeritusa vette át a szót: - A hagyománnyá vált pinkamindszenti agrárkonferencia is mutatja, hogy a szarvasmarha központi szerepet játszik a vidék állattenyésztésében – mondta.

Gődér Zsolt, a SOLE-MIZO Zrt. felvásárlási és tejkereskedelmi vezetője arról beszélt, hogy az Európai Unió jelentős tej- és tejterméktermelő. Mindegyik uniós országban folyik tejtermelés. A tejtermékek előállítása jelentős hányadát teszi ki az uniós mezőgazdasági termelésnek. A termelők listáját Németország vezeti, de Magyarország is sikeres, az elmúlt tíz évben 26 százalékkal nőtt a termelés, és 2,1 százalékkal emelkedett a tejágazat exportértéke.

Magyarország tejből gyakorlatilag önellátó, a termelés mélypontja 2010-ben volt, azóta – kisebb hullámvölgyekkel – folyamatosan emelkedik. Éves szinten megközelíti a 2 milliárd litert.

Ennek ellenére számos nehézséggel is meg kellett küzdeni az elmúlt években: előbb a koronavírussal, majd a háborúval, a megnövekedett energiaárakkal és az inflációval találta szemben magát az ágazat. - A tejtermelés hívószavai között említhetjük a frissességet, a finomságot, a megszokott minőséget – mondta az előadó, majd arra is kitért, hogy a fogyasztói szokások is megváltoztak. A hatósági árak bevezetése után több mint háromszorosára emelkedett a 2,8-as zsírtartalmú tej fogyasztása, az 1,5-ös pedig felére csökkent. Mindez annak köszönhető, hogy előbbi ársapkát kapott. Lengyelország meglepetést okozhat a tejtermelés területén, nagy fejlődési potenciál van benne – tette hozzá a szakember.

Dr. Boros Norbert agrármérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem főmunkatársa a termelékenységi hatékonyság növelésének lehetőségeiről beszélt. - Az állatok genetikai adottságainak kihasználása nagyon fontos, de a technológiai potenciál és a takarmánybázis hatékony felhasználása is meghatározó tényező, legyen szó tömeg- vagy abraktakarmányról – mondta.

Egy hagyományos tejtermelő telepen a selejtezési szempontok között van az alacsony laktációs termelés, az állat egészségi problémái: például hogy a szarvasmarha nem vemhesül, tőgygyulladásos vagy sánta. Az előadó selejtezési tervek kidolgozását javasolta: - Nincs lehetőség arra, hogy 5-10 tehénnel többet tartsunk, mint ami ideális – tette hozzá.

Dr. Szabari Miklós szaporodásbiológus, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Állattenyésztési Tudományok Intézetének tanszékvezetője a precíziós állattenyésztés jelentőségéről beszélt, ami a fiatalabb gazdáknak is vonzó lehet.

Dr. Orosz Szilvia agrármérnök, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. takarmányozási igazgatója A takarmányhiány megoldása címmel tartott előadást. Az időjárási áttekintésben elhangzott, hogy az idei és az elmúlt év rendkívüli helyzet elé állította a mezőgazdaságot. Nem volt még példa arra, hogy két egymást követő évben ekkora aszállyal kellett volna számolni. Tavaly 38 hőségnap volt, az aszály párosult egy nagyon erős hőstresszel, fele, harmada lett takarmányból a korábbiakhoz képest. Idén nyáron az Alföld és a Dunántúl déli részén súlyos aszály jelentkezett, tovább fokozódott a helyzet – hangsúlyozta az agrármérnök, aki arról is beszélt, hogy a silókukorica hozamát illetően – az elmúlt tíz évet alapul véve - 30 tonna alatti mennyiséggel lehet csak számolni a jövőben.

Zárásként Szabó Lajos, a Mártély Tanya képviselője és Csiszár István, a Pinkamenti Agrár Kft. vezetője osztotta meg gyakorlati tapasztalatait a résztvevőkkel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában