„Hölgyem, ha ide bekerülnek, az egy főnyeremény!" - Kőszegen az evangélikus szeretetotthonban jártunk

Több évszázados, mély gyökerei vannak az evangélikus egyház diakóniai szolgálatának. A diakónia szó szeretetszolgálatot jelent, mely esetükben egyetemes keresztény alapokon nyugszik. Ahogy alapelveik között szerepel:munkájukat egyházuk egyéb szolgálati ágaival szoros kapcsolatban, a társadalom egészére kiterjesztve végzik. A diakónián keresztül velük kapcsolatba kerülőknek átfogó, modern, egymást kiegészítő és életutat segítő életvezetési ajánlásokat kínálnak.

Kőszegen régebben árvaház isvolt a Gyöngyös utcai épület, 2001-ben az egyházi kárpótlás során visszakapott épületrészben Békesség Háza néven nyílt meg a szeretetotthon, amelyma teljes kapacitással működik, 32 lakó otthona. Kapcsolata a gyülekezettel magától értetődő az Insula Lutheranán, a kőszegi evangélikus szigeten – mondja Baranyay Csaba, hozzátéve, hogy folyamatos a túljelentkezés intézményükbe, amelyre – joggal – mint állandó gondoskodást biztosító létesítményre, szeretetteljes környezetre tekintenek az emberek. 

– Gondozottjainknak a (Harangtorony Szállóval kibővített) templom, az önkormányzati óvoda és az evangélikus középiskola révén a gyerekek közelsége és a zárt udvar minőségi létet ad: örömmel sétálnak a templomkertben, részt vesznek az istentiszteleteken. Egyházi fenntartású intézményünk specialitása, hogy szimbiózisban él a gyülekezettel: bibliaórák vannak a szeretetotthonban, a lakók részt vesznek a reggeli áhítatokon, sokszor az otthon szülinaposainak süteményét is a gyülekezeti tagok sütik, a férfikörünk rendszeresen végez önkéntes fizikai munkát az otthonban – veszi sorra a kapcsolódási pontokat.

– Többségében egyágyas szobáink vannak saját fürdővel és hat darab kétágyas szobánk – az előbbieket mindenki a saját bútoraival rendezheti be, az intézmény a kórházi ágyat és az éjjeliszekrényt biztosítja az idős embereknek, akiknek az átlagéletkora 85 év felett van. Ötszöri étkezést kapnak, ha bármilyen segítségre szükségük van, szakképzett gondozókhoz fordulhatnak. Sok a kerekesszékesünk, akik teljes vagy részleges segítséget igényelnek. Különböző programokat szervezünk a lakóknak – egy terápiás munkatárs gondoskodik arról, hogy tartalmasan teljenek a mindennapjaik – halljuk Freyler Ernőnétől.

 Ő is megerősíti, hogy szoros együttműködésben állnak a gyülekezettel: nyugdíjas pedagógusok járnak be hozzájuk, csütörtökönként közös éneklést – népdalkört – tartanak. Van filmvetítés, zenehallgatás, felolvasás, a város intézményeiből is érkeznek hozzájuk látogatók, érkeznek majd zeneiskolások, óvodások az adventben; ha pedig szép az idő, fagyizni mennek a városba a gondozottak – olyankor nem ritka, hogy önkéntesek és a pihenőnapjukat töltő munkatársak is csatlakoznak – jegyzi meg a vezető, utalva a családias légkörre, és arra, hogy milyen lelkiismeretesen, önzetlenül végzi munkáját a 15 alkalmazott, akiknek a megtartása nem kis dolog Ausztria közelsége miatt.

Miután az irodában hallunk a körülményekről, bebocsátást kapunk a szobákba is. A földszinten a gyülekezet korábbi pénztárosához, Varga Kálmánné Gréti nénihez kopogtatunk be. Az asszony már ágyhoz kötött, a szekrényén lila csokorban friss virág. Az első szinten a biztonsági rácson túl újabb szobákat alakítottak ki: lakóik nevét látjuk minden ajtón. 

A 89 éves Böcskey Pálné szívből mondja: „Hölgyem, ha ide bekerülnek, az egy főnyeremény! Én már több éve itt vagyok.” – akadálymentes fürdőszobájában példás a rend, a szobájában körben fotók a dédunokáiról, „már mindenkije ott van a falakon.” Minke néni hívő római katolikus, minden alkalmon, részt vesz, áttolják őt a gondozók az istentiszteletre, amiért hálás: – Nemcsak a testünkről, hanem a lelki emelkedésünkről is gondoskodnak itt. Meg tudok nyugodni, épülni tudok” – halljuk tőle. És bevallja, nagy szó, hogy ezt mondja, hiszen nehezen illeszkedett be a család után ismeretlen emberek közé.

A közösségi terembe érünk, ami az áhítatok, bibliaórák, foglalkozások, karácsonyi ünnepségek helye, az egyik oldalában a gyülekezeti könyvtárral. Szabó Andrásné Magdi Dudus néni fürgén érkezik a lakrészéből, annak ellenére, hogy januárban betölti a 88. évét. Áprilisban múlt két éve, hogy beköltözött, előtte három évig várólistás volt. – Budatétényben laktunk. Miután meghalt a férjem és a fiam is, 2017-ben jártam itt először a húgom hívására, aki egy hónappal ezelőttig itt élt Kőszegen. Nem bántam meg, hogy eljöttem. Gyönyörű a környezet és jó a közösség, nincs egyetlen haragosom sem – mondja. Robin Cook könyvét olvassa éppen, az Akár az Istent, a könyvtárból választ szépirodalmat, sokat jár-kel a városban, bevásárol. A rezidenciájáról kilátni az udvarra, a régi szomszédai virágoskertes Magdi néninek hívták – Kőszegen őt gondozzák, ő meg az udvaron a virágokat.