Új szívével most az életre vállalkozott - Harminckilenc évesen fél éve új szívvel él Németh János

Ülünk az asztal körül. Szikrázva törnek fel és kavarognak, örvénylenek az érzelmek. Az egyik oldalon Janó, aki három nappal a júliusi szívátültetése előtt hívta fel Andrást: meg akarja szerezni a Bevonulás a senkiföldjére című képét, amelyet anno András vasvári kiállításán látott. Jobbról a festő, akiből három óra alatt „szakadt ki” a vászonra a kép 1991-ben, a délszláv háború idején, amikor jött a hír, hogy Szentlászló elesett. Érzelemrobbanás volt az övé is, és Janónak, aki ugyanúgy megharcolta a magáét, „átment” ez az energia. Amikor megismerkedtek, Janó egy kávézót vitt Vasváron: a vendéglátásba és a művészetbe is belekóstolt. Tíz éve sodorta Ausztriába az élet. – Sokat éltem hamar – így fog hozzá az élettörténetéhez. – Vasváron nőttem fel, Szombathelyen péknek-cukrásznak tanultam. Érettségi után elkezdtem a technikusi képzést, de otthagytam az iskolát, elmentem dolgozni, miután 2005-ben megszületett a fiam. Kétéves volt, amikor szétesett a családunk, azóta egyedül neveltem. Sok mindennel foglalkoztam: Szombathelyen egy szakáruház vezetőhelyettese voltam, Vasváron 2010-ig vezettem a művelődési házban a kávézót, ami bezárni kényszerült. Két évvel később közfoglalkoztatottként, jogosítvány nélkül eldöntöttem, hogy a húgom után megyek. 

Ő már egy ideje Bécsben élt, ott alapított családot, hozzá költöztünk ki a fiammal. Nem telt el fél év, hogy Janót hazahúzta a szíve, aztán mégis visszaköltözött 2013. február 25-én, egy nappal a születésnapja előtt. A vendéglátásban kezdett dolgozni: konyhai kisegítő volt az első három évben egy osztrák étteremben. Biztosabb németnyelvtudással és a jobb jövedelem reményében felszolgáló állást keresett, közben étteremvezetői tanfolyamot kezdett. Már Bécsben egy jó nevű étteremben dolgozott, és hatalmas lakást bérelt, amikor 2018-ban megszületett a második kisfia. 2019-ben komorult el az élete. – Elkezdtem rohamokban szárazon köhögni. Éjjel nem tudtam aludni, fulladtam, tüdőgyulladásra gyanakodtam. A háziorvos tüdőgyógyászhoz küldött, a röntgenképen, amit csinált, az egész tüdőm fekete volt. Azonnal rohammentőt akart hívni hozzám, de én viszszautasítottam. 2019. június 19-e szerda volt, és pénteken kéthetes szabadságra készültem. Oda már nem tudtam elmenni. Még megetettem otthon a kutyát, a macskát, és bevillamosoztam a kórházba. Estére a tüdőm 80 százaléka megtelt vérrel, megállt a szívem a hietzingi kórházban, gyakorlatilag halott voltam. Ha korábban megyek, lehet, hogy a gyógyszeres kezelés segített volna. Egy napon és a makacsságomon múlt a dolog. Semmire sem emlékszem, de tudom, hogy átvittek a spittali kórházba. 

Onnan az AKH Wien Egyetemi Klinikára, ahol hat hétig mélyaltatásban tartottak, az intenzív osztályon feküdtem. Szívre vártam, de nem jött. Közben háromszor élesztettek újra, mert leállt a tüdőm, a vesém és megint a szívem. Végül egy harmadik generációs készüléket – műszívet – építettek be a testembe. Október 1-jéig kórházban voltam, pluszban még egy hónapot töltöttem egy Salzburg melletti szívklinikán. Hetekig ágyhoz kötötten éltem, miközben fel akartam kelni, dolgozni és hazamenni a családomhoz. Nem tudtam elfogadni a helyzetet – meséli. Janónál szívelgyengülést (szívelégtelenséget) állapítottak meg az orvosok. Az édesapja 43 éves korában halt meg ugyanezzel a problémával. Nem tagadja, hogy a „vendéglátós-betegség” őt is elérte: az alkoholfogyasztás egy idő után hozzátartozott az életéhez, miközben alkalmazottként a sajátjának érezte az éttermet. És tény, hogy nem ment el vizsgálatokra, nem törődött a betegséggel, azzal, hogy örökölhette a hajlamot. A hatvankilós, vékony, szikár, erős, kitartó ember a kórházban 40 kilóra fogyott. Nemcsak húsz kilót veszített, hanem az emlékezőtehetségét, a koncentrációját is. Régen rendszeresen sportolt, aktív életet élt, ennek egyik napról a másikra vége szakadt. 2019 decemberében ehhez jöttek még a magánéleti gondjai. 2020 tavaszán betört a koronavírus-járvány, egyedül maradt otthon a nagyobbik fiával. Mély depressziós, pánikrohamokkal, alkohollal és droghasználattal tűzdelt időszak következett az életében, ezért nem kerülhetett várólistára. Végül 2022-ben kapott új szívet. S hogy mi történt a három év alatt? 

– Nem tudtam feldolgozni a helyzetet, magamat hibáztattam, depressziós spirálba kerültem. Rendszeresen pszichológiai kezelés alatt álltam, végül alkohol- és drogrehabilitációs intézetbe kerültem, fel kellett épülnöm, hogy felkerülhessek a várólistára. Két év után egyszer csak kisütött a nap. 2021 nyarán egy hónapra beutalót kértem és kaptam a Salzburg melletti szívklinikára. Sötét utat jártam be előtte, de annál jobban tudtam értékelni a fényt. A szívklinikáról hazajőve egyenes út vezetett a szívtranszplantáció előtt előírt kivizsgálásokig. 2022. március 7-én felkerültem a listára, július 19-én éjjel felhívtak: itt van az új szív. Felfogni sem volt időm, amit hallottam, fél óra múlva ott volt értem a mentő. Három héttel a műtét után felálltam az ágyból egy terapeuta segítségével. Egy héttel később egyedül sétáltam. Kiengedtek a kórházból, de még egy hónapot kellett töltenem egy szívklinikán. Szeptember 20-án jöhettem haza. Én nem azt mondom, hogy újjászülettem, hanem hogy kaptam még harminc évet. Eddig az egész életem rohanás volt, az állandó pörgésről, ezer fokon élésről szólt minden. Azóta lelassultam. Ugyanaz az ember maradtam, de máshogy kezelem az érzéseimet, mélyebben, és sokkal inkább a pillanatnak élek. Végre jelen vagyok az életemben. Már nem a jövő építésén dolgozom, és tele vagyok szeretettel. A vendéglátás egy része arról szólt, hogyan szolgálok ki másokat, én ezt szívből, szeretettel csináltam. 

Ha kell, most is alkalmazkodom másokhoz, de már kiállok a véleményemért, és úgy gondolkodom: az életemben én vagyok az első. Ez nem egoizmus, hanem önszeretet. Janó augusztus óta rokkantnyugdíjas. Október végén újra elkezdett dolgozni: heti egy napot vállal a bárban, de a korábbi tempót már soha nem akarja felvenni. Kereskedő-vállalkozó végzettsége is van: ha egészségileg, pszichésen is felkészült lesz, valószínűleg abba az irányba indul el. Csakis olyan munkahelyet keres majd, ami anyagilag és érzelmileg is kielégíti. Januártól uszodába akar járni, havonta megy kontrollra a szívével. Tagja lett a szív- és tüdőtranszplantáltak szövetségének – az önsegítő csoportban szívesen beszélgetne hasonló élethelyzetű emberekkel. Mindenáron élni akar, és ahogy tud, visszaköltözni Magyarországra, hogy használhassa az anyanyelvét. – Én tényleg megtanultam értékelni, ami van, és nem azon aggódni, ami nincs. Bakancslistát írtam: melyik koncertre akarok eljutni, kitől tanulok meg gitározni. Amikor innen hazamegyek, a nappalink falára kiteszem a festményt, ott látom a legtöbbet. És mostantól minden erőmmel az életre vállalkozom.