40 éve 1000 ház volt lakatlan Vas megyében - A kastély- és kúriaprogram után jött az üresen álló vasi házak „akciója”

Korábban már írtunk róla, hogy a 80-as évek elején vasi kezdeményezésre elindult egy átfogó kastélymentő program, amelynek a segítségével a jobb sorsra érdemes épületek nem csak a helyi, de az országos érdeklődés középpontjába kerültek. A megyei vezetők a még megmenthető épületek érdekében a médiához fordultak, és felhívás keretében a televízióban, a rádióban és a sajtón keresztül felkutatták azokat a gazdálkodó szerveket, amelyek végül részt vállaltak a kastélyok hasznosításában. 

Ugyan 1983 januárjának végén nem ilyen jelleggel készült rádiós műsor, ám csaknem hasonló hatást ért el, mint a szervezett épületmentő program. A riport alapját az adta, hogy a helyi tanácsi összeírásokból kiderült: 1983 elején 1005 lakatlanul álló családi ház volt a megyében. Ezekből mindössze 649 ház volt alkalmas kisebb-nagyobb felújítással lakásnak, hétvégi háznak, ám ezek többsége is csak egy szobából, illetve konyhából állt. A kis alapterületük ellenére mégis vonzó lehetőségnek számítottak az őrségi, hegyháti táj szépsége miatt. Tudniillik a házak többsége ezeken a vidékeken állt, és nem mellesleg olcsó vásárlási lehetőségnek számítottak. 

1983-ban a legtöbb lakatlan ház (41) Felsőszölnökön volt. Ezeknek a fele még kisebb felújítással sem volt alkalmas lakásnak. A házak többsége az 1800-as évek végén, a 1900-as évek elején épült, zsúptető fedte őket, és az állaguk alaposan megromlott. Körmenden is voltak ilyen jellegű lakóépületek, itt a 39-ből háromnál volt hasonló a helyzet. Csepregen a 31-ből négyet, Bérbaltaváron a 26-ból hetet, Kenyeriben a 19-ből hatot kezdett ki alaposan az idő vasfoga. A többi vasi településen is hasonló volt az arány. 

Összességében el lehetett mondani, hogy a romos, lepusztult – már-már veszélyesnek minősített - házak különféle okok miatt még álltak. Az esetek nagy részében a tulajdonosok nosztalgiaérzése játszott közre, hiszen ezekben a házakban töltötték a gyermekkorukat, vagy éppenséggel a szüleik éltek itt hajdanán. De volt, hogy nemtörődömségből nem bontották le az említett épületeket, holott maga a telek jóval többet ért, mint maga a ház, és a bontás új épület építésére adott volna lehetőséget. 

Az egy dolog, hogy miért álltak még ezek az épületek, az pedig már más kérdés, hogy egyáltalán miért üresedtek meg, miért „hagyták” lepusztulni őket? Ez utóbbinak két fő oka volt. Hatvan százalékuknál elhalálozott a tulajdonos, harminc százalékuknál máshova költözött. A fennmaradó résznél többféle ok is közrejátszott abban, hogy ezeknek a házaknak voltak ugyan tulajdonosaik, de házaikat nem óvták, gondozták. Voltak olyan tulajdonosok, akik máshol dolgoztak, így az üresen álló ház állandó lakóhelyüknek számított. Mások viszont örökölték az ingatlant, a telket pedig hétvégi telekként használták, és fel sem merült az értékesítés gondolata. A tulajdonosok között voltak olyanok is, akik szociális otthonban éltek. És végezetül – ugyan nagyon csekély számban, de - voltak olyan házak, amelyeket 1-2 éve építettek; ám még nem vették őket birtokba a gazdáik. Ezek között akadt budapesti, illetve más városi lakó, aki ugyan visszavágyott a szülőhelyére, de csak a nyugdíjas éveire időzítette a falusi házba való visszaköltözést. 

A több mint ezer üres családi ház közül mindössze tizenötöt ajánlottak fel tulajdonosaik a helyi tanácsoknak értékesítésre. Ilyen módon szerették volna megmenteni, hasznosítani a még ép házakat – akár banki segítséggel. Ezeknek a magántulajdonban levő ingatlanoknak a megvásárlásához kedvezményes hitel állt rendelkezésre. Ez az ár 90 százalékáig terjedt, négy százalékos kamatot (három vagy több gyermek esetén két százalékosát) számoltak a hitelre. Az állami takarékpénztár csupán egy kikötést támasztott: összedülőfélben levő házhoz nem adott hitelt. Feltétel volt még, hogy az épületnek kisebb felújítással legalább 20 évig állnia kellett. Ily módon 1981-ben 85, 1982-ben 65 ilyen házat értékesítettek, a vásárlók többsége fiatal házas volt. Albérletből, az anyóstól, apóstól költöztek az üresen álló házakba, s alakítottak ki abban önálló otthont. 

A folyamat felgyorsításában kulcsszerepet játszott a tulajdonosok jobb belátásra bírása: a ház már nem sokat ér, bontsák le az épületet, vagy hagyják meg - és a kisebb felújításra szorulókkal együtt - ajánlják fel értékesítésre. Ezek a házak bekapcsolhatók voltak a lakásgazdálkodás helyi feladatainak megoldásába. Elősegítették például a cselédlakások felszámolását, vagy akár átmeneti szállásokként lehetett őket használni lakásfelújításokkor. A gazdaságosság mellett és a vasi települések régi arculatának megőrzése is közre játszott abban, hogy a kastélyok és nemesi kúriák, lakok után országos érdeklődés középpontjába kerültek a még megmenthető ősi vasi lakóépületek.