Jégvirágok - Olvasónk levele a Homok úti fairtás kapcsán

Már pici gyermekkora óta beléivódott a természet, a fák, bokrok, virágok, a csodálatos hegyvonulatok látványának bűvölete. Nem lehet szavakba önteni, amit érzett. Egyszerűen imádott a természetben élni. Az évszakok változásával a káprázatos színorgiák elragadtatták, nem tudott ettől az áhítattól szabadulni.

Élete részévé vált a természet. A szülői házból hozta ezt a mély, immár örökké tartó érzést. A Homok utcán naponta sétál végig. Felfelé útján a baloldali erdőt nagyon megkedvelte. Ugyanis minden alkalommal amikor arra jár, mókusok futnak át a másik oldalra, diót, mogyorót keresve a bokrokról lepotyogott termések között.

Üdítő, amint a sokfajta madárka kommunikál egymással, cserfesen csicseregve.

Minden évszak új, szívmelengető látványt nyújt, még egyik verséhez is felhasználta az út egy részének varázslatos, őszi képét.

Kora tavasszal fehér, rózsaszín és lila szirmú hunyor-koszorú díszítette az egyik kis szegletet az erdő mélyén. Ezt a virágot gyermekkorában jégvirágnak nevezte. Csodaszép látványt nyújtottak.

Az erdő-közeli új városrész szívderítő hangulatot áraszt, jóleső érzést kelt az odalátogató, és az ott lakó emberekben. Nincs szükség arra, hogy mindent beépítsünk.

Aztán egyik verőfényes reggelen arrafelé menet furcsa, egyre erősödő fülsiketítő zaj zavarta meg az üde erdő csendjét. A mikor odaért, épp egy kicsi mókus futott át riadtan az úton. Óvatosan körülnézett, de nem jött autó, így átfutott a másik oldalra, és eltűnt a kis bokrok között. Ahogy a mókuska eltűnt, és a lány ment felfelé az úton, balra nézett, a döbbenettől szinte lebénult. Hatalmas űr volt már azon az oldalon. Szinte egyetlen éjszaka alatt óriási gépekkel pusztították ki a fiatal, csodaszép fákat. Keserves látványt nyújtottak az üde, sárgásan fénylő, még élő, egészséges facsonkok, melyeken nedvesen csillogtak a könnyek. Igen, könnycseppek voltak azok, fájdalmasak, melyek a lány arcán is végigcsordultak. A kép kimondhatatlanul szívbemarkoló volt. A madárkák, ezernyi kis fészkükkel vajon hová tűntek?

Ahogy tovább haladt, már elérve a Síp utcát, ledermedt. Újra elkezdődött a fülsiketítő, borzalmas munkagép irtásra kész munkája, csak vágta, gyilkolta az egészséges, gyönyörű zöld fákat, megállás nélkül. A gépmonstrumok azonnal fel is dolgozták a friss faanyagot. Sietős lehetett a dolguk. Belesajdult a szíve, nem tudta mire vélni ezt a pusztítást.

Mire, kinek kellett ez a szörnyű természet-gyilkolás?

Azóta már óriásivá nőtt a pusztaság az erdő helyén, és a kis élőlények, az erdő lakói szintén eltávoztak, ki tudja, hol találtak menedéket. Ezáltal az ott élő vadállatok és egyben a hasznos növénytakarók is eltűntek.

És hová lettek a jégvirágok?

Némi odafigyeléssel, tudatossággal ezt a drasztikus irtást meg lehetne állítani. Ekkora természet-gyilkolásra nincs szükség. Vajon kötelezték-e ezeket, a területet nyílván horribilis összegért megvásároló embereket, hogy ugyanannyi fát ültessenek a drasztikusan kivágott és eltüntetett fiatal életerős fácskák helyett? Kétlem….

Azóta is fáj, de nem csak én vagyok vele így. Hová tűnt a természet szeretete, tisztelete és a jövőkép az engedélyt kiadókból? Csupán a pénz számít?..

A jövőnkről és unokáinkról se feledkezzünk el. A természetbe való meggondolatlan, sokszor értelmetlen, drasztikus beavatkozás, rombolás, nagyobb odafigyelést és tudatosságot, emberséget, valamint hozzáértést érdemel.