Környezetaktív nap

2023.04.22. 17:34

Kisautós vizsgát tettek, gyerekjogsit kaptak - családi délután a szombathelyi KRESZ-parkban - fotók

Kellemes tavaszi időben tarthatták meg az Agora Savaria Nonprofit Kft. által szervezett Aptiv – Környezetaktív napot a KRESZ-parkban. A családi délutánon mosdót, szociális helyiséget adtak át, a gyerekek pedig kisautóra tett sikeres közlekedési vizsgát követően gyerekjogsit kaphattak.

Óvári Gábor

Forrás: Szendi Péter

A park az összefogást is jelképezi, hiszen a víztorony uniós támogatásból épült, a környezetét pedig kormányzati és önkormányzati forrásokból tették rendbe. Az Agora Savaria Nonprofit Kft. üzemelteti a víztornyot és KRESZ parkot, ami az összefogást is jelképezi, hiszen a víztornyot uniós támogatásból újították fel, a környezetét pedig kormányzati és önkormányzati forrásokból tették rendbe. Az Aptiv pedig egy igazi lokálpatrióta vállalatként kapcsolódott be ebbe az összefogásba, támogatásával valósult meg a szociális épület. Az átadáson beszédet mondott dr. Nemény András polgármester, és Taba Krisztán, az Aptiv Services Hungary Kft. igazgatója is, aki kiemelte, hogy a vállalat elkötelezett híve annak, hogy a környezetet még zöldebbé tegye. 

Ennek nyomán tavaly összesen 80 ezer fát ültettek el, ebből Szombathelyen 1300-at. A Föld napján is tesznek a zöldebb környezetért, a KRESZ-park létesítményei több gyereket hozhatnak a jövőben. Az igazgató hozzátette, hogy a gyerekek biztonsága elsődleges, ezért a cég mindenütt nyújt biztonságtechnikai oktatást gyerekeknek. Ez különösen fontos, hiszen egyre több az autó az utakon, ez pedig potenciális veszélyt jelenthet a közlekedőknek. A KRESZ-park a környék gyöngyszeme lett, ahová a jövőben is érdemes lesz kilátogatni. A rendezvényen megjelent Iker Tibor, a Közlekedésalkalmassági és Vizsgaközpont vezetője is, aki felügyelte a tanfolyamot és a gyerekek vizsgáztatását.

A jogosítvány megszerzéséhez a gyerekeknek teljesíteni kellett egy szlalompályát, majd egy nagy kör után visszatérni a kiindulópontra, ahol értékelték a teljesítményüket.  A feladatok elvégzéséhez egy vadonatúj „gépjármű-park” állt rendelkezésre - a játékautókat az Aptiv biztosította. Volt Mercedes, BMW és még néhány nagy márka, minden gyerek kiválaszthatta a kedvencét. 

A sikeres kisautós vizsga után a kis tanulók átvehették a jogosítványukat, amely éppen úgy néz ki, mint az eredeti. A Családi napon részt vettek a rendőrség, tűzoltóság és a mentőszolgálat munkatársai is, hogy a résztvevőkkel beszélgessenek a közlekedésbiztonságról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában