A vármegye legkisebb települése, huszonöten lakják - Nemesmedvesen jártunk - fotók

A nagy csöndet csak madár csipogása vagy kutya ugatása töri meg, amúgy minden zavartalan Nemesmedvesen. Óriás lucfenyők adnak árnyékot, az utcát úgy hívják Béke fasor, a régi idők emlékére. Hétköznap nincs nagy mozgás, szombaton és vasárnap viszont a falu lakosságának akár ötszöröse is megfordul a településen kirándulóként. Nemesmedvesen a hívott szám nem kapcsolható, merthogy nincs térerő sem.  

A központban, az emblematikus T 34-es páncélosnál találkozunk a polgármesterrel, Mesics Ferenccel, aki már ötödik ciklusát tölti a falu élén, jelenleg két képviselővel alkotja a testületet. Nem tősgyökeres nemesmedvesi, de már 1987 óta a településen él, a Rába túlpartjáról, Magyarlakról költözött ide.   

A második világháború előtt 417 lakosa volt Nemesmedvesnek, de 1946-ban kitelepítették innen a svábokat, ez az első ütemben 280 főt jelentett. Mindenki csak maximum 20 kilónyi holmit vihetett magával, ezen felül minden ingóságot hátra kellett hagynia. Az ágyruhától és az abroszoktól kezdve a bútorokon át az élő állatokig. Utóbbiakat szabadon engedték a gazdák, mielőtt elhagyták a falut, nehogy éhen pusztuljanak. Mindössze tíz család maradhatott a településen, "állítólag" az első világháborúban szerzett érdemei miatt. 

Aztán úgynevezett telepeseket hoztak a faluba az ország északkeleti részéből, akik több ízben keveredtek összetűzésbe az őslakosokkal. Amikor elterjedt a hír, hogy aknazárat telepítenek Nemesmedvesre, az említett tíz család is távozott. Egy éjszaka alatt felpakoltak a szekérre, mire reggel lett, úgy eltűntek, mintha soha ott sem lettek volna. 

Ezután a leépülés - vagy helyesebben inkább tudatos leépítés - következett. Elkészült az elektromos jelzőrendszer Nemesmedves és Vasszentmihály között, csak engedéllyel lehetett bemenni a faluba. Szépen fogyott a lakosságszám, olyannyira, hogy a település a rendszerváltozás éveire gyakorlatilag a "kihalás" szélére került. 

Az 1990-es első önkormányzati választásokon hét szavazásra jogosult volt a faluban. Ketten indultak a polgármesteri székért, végül 4:3 arányban Egervári Gyula lett a győztes, aki 2002-ig töltötte be a tisztséget, majd jött Mesics Ferenc. 

- Egy általános iskolás korú gyermek van a faluban, emellett van három középiskolásunk és két egyetemistánk. Kettő nyugdíjas él itt, a többiek aktívak, többen járnak ki a szomszédos Ausztriába dolgozni. Helyben nincs lehetőség, bár rövid ideig működött a faluban egy varroda. A német vállalkozó azonban úgy döntött: közelebb költözik a román határhoz, mert ott olcsóbb a munkaerő. Nemesmedvesnek saját falugondnoka van, Kovács Roland személyében, aki Gasztonyból jár ki, ő tart rendben mindent - tudjuk meg a polgármestertől az aktualitásokat, miközben a híres tank felé ballagunk.  

A T34-es 1975. április 4-én került a falu központjába, tréleren hozták Nemesmedvesre, vagyis soha nem járt harctéren. Az apropó a felszabadulás 30. évfordulója volt. 1945. április negyedike ugyanis fontos dátum Nemesmedves, sőt egész Magyarország történetében: ez volt az a nap, amikor az utolsó német alakulatok is elmenekültek az országból a szovjet csapatok nyomására, vagyis véget ért hazánk területén a második világháború.   

- A harci jármű a mai napig a vagyonkezelő tulajdona. Volt olyan, amikor az önkormányzatnak évi ötvenezer forintos bérleti díjat kellett fizetnie érte, mert kiállítási darabnak számít. Aztán biztosítást kellett rá kötnünk. Néztek is rám furcsán, amikor kimondtam: tankra szeretnék biztosítást kötni. Többször kaptunk ígéretet, hogy a kezelői jogot megkapjuk, de erre még nem került sor. Pedig a hatósági bizonyítványt már beszereztük arról, hogy a harckocsi hatástalanítva van, merthogy ezt is nekünk kellett igazolni - mondja a polgármester, majd zárszóként hozzáteszi: Nemesmedves akkora, mint egy család. Úgy is működik, minden pozitívumával és negatívumával együtt.