Jó reggelt, Vas vármegye!

A pocsolya szélén két pár cipő állt: egy magas sarkú, hegyes orrú fekete és egy kézzel varrt, barna bőr – mintha kiléptek volna belőle, mielőtt továbbmentek, hogy ne legyen vizes a lábbeli. Vagy hirtelen felszálltak, elrepültek egy arra járó viharfelhőn, telezokogva az utcát, hogy járjon gyalog más ilyen ítéletidőben! De nem. A cipőkből emberfigurák rajzolódtak ki, csak épp nem a szokott dimenziókban, hanem a víztükörben: ott állt egy szoknyás retiküllel és egy nadrágos aktatáskával – még esernyőjük is volt! A fejük fölé tartották, és valóban: a tócsa fölött nem esett, nem hullottak bele cseppek, nem formálódtak karikák, nem fröcskölték le a cipőket, miközben körülöttük zuhogott az eget sötét fellegekkel borító, lélekszakadva rohanó nyári zápor.