Aki a repülőgépeket figyeli és fotózza: Horváth Gyulával beszélgettünk

„Avgeek” – a nemzetközi szlengben így nevezik magukat a repülés iránt rajongók, legyen ez számukra hobbi vagy hivatás, esetleg mindkettő. Gyula igazi avgeek, ezen belül a repülőgép-fotózás kreatív műfaját műveli. – Ötéves voltam, amikor édesapám kivitt a szombathelyi repülőtérre. Akkor repültem először. Hatalmas élmény volt nagy sebességgel haladni, és a kezdetektől elvarázsolt, hogy felülről láttam a világot. Hat évvel ezelőttig pilóta szerettem volna lenni, erről sajnos le kellett mondanom. 

A fotózás azonban maradt: 2015-ben kijutottam az USA-ba, a szüleimtől akkor kaptam az első fényképezőgépet – meséli. Gyula Szombathelyen a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban drámapedagógia és médiatagozatos osztályba járt. Az egyetemen felsőoktatási szakképzésben Kommunikáció és média (kommunikátor) szakot végzett. Az USA-ban töltött egy hónap meghozta a kedvét, hogy komolyabban elkezdjen foglalkozni a fotózással. 

Kétéves mozgókép- és animációkészítő szakot választott egy budapesti képzőintézményben. Később ugyanott fotográfus és fotótermék-kereskedő szakra iratkozott be. A repülés akkor is, végig kísérte. Azt később az interneten látta, hogy a budapesti nemzetközi reptéren belül vannak helyek, ahova kilátogatva fotózni lehet a gépeket. 

– Először csak repülőket fényképeztem, de az iskolában megtanultam portrézni, esküvőket, tájképeket készíteni, és fejlődtem a szerkesztésben is. A nyolc év alatt kialakult a stílusom, amit úgy lehet jellemezni: plakáthatást ad. Egyre több dicséretet kaptam, pilóták és néhány légitársaság is felfigyelt a fotóimra. Kérték őket, és megosztották közösségi oldalaikon. Közönségdíjas lett egy képem egy nemzetközi teherszállító cég versenyén. A budapesti repülőtéren két kiállításon is szerepeltek a képeim. Egy máltai luxus magánrepülőgépeket üzemeltető cég gépéről készült képem az egyik női magazin borítóképe lett. Idén pedig nagyon büszke voltam, hogy a Magyarország 365 fotópályázat emlékkönyvébe három fotóm is belekerült – meséli. 

– Több fotópozíció is van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A cargodombról leginkább felszálló repülőgépeket tudok megörökíteni; a spotterdombról a délutáni órákban, jó fényviszonyok mellett az 31R futópályán földet érő repülőgépeket. A harmadik pozíció a két éve épült Cargo City – ott a teherszállító repülőgépeket lehet testközelből megfigyelni. Attól függően, hogy milyen repülőgéptípusok érkeznek és milyen fényviszonyok ígérkeznek, átlagosan 3-4 órát töltök kint várakozással, fotózással, de azt sem nem minden nap. A legtöbben nyaralni, várost nézni utazunk külföldre. 

Gyula júniusban Brüsszelben spottertúrán járt. A spotterek a gépmozgásokat figyelik a reptereken a hovatartozás, a típus és a repülőeszközökre felfestett azonosítók alapján. Megörökítik a gyorsan mozgó gépeket úgy, hogy a repülőgép teste napfényt kap, jól látható helyen van a lajstromszáma, és nincs előtte épület, csupán a tiszta kék ég. 

– Brüsszelben NATO-védelmi miniszterek találkoztak. A legérdekesebb repülőgép egy Boeing E–4 Nightwatch volt, amit sikerült lefotóznom. A gép az USA haderejének része, egy katonai támaszpont a levegőből, amiből összesen négy darab repül a világon. Különleges volt számomra júliusban a Formula–1 Magyar Nagydíj is, amikor jelentős magánrepülőgép-mozgások voltak repterünkön. S egy februári alkalom: nem gondoltam, hogy 2023-ban láthatok még TU 154-est Magyarországon – a típussal a kirgiz elnök érkezett Magyarországra. A magyar légi közlekedésben anno meghatározó volt a gép. Az orosz gyártmányú, három sugárhajtóműves utasszállító egyébként ki van tiltva az EU légteréből. 

Gyula az első fotót az Emirates Boeing 777-300 típusú gépről készítette a cargodombon 2016 decemberében. A legutolsó emlékezetes képet múlt szerdán: a naplementében a Silk Way West azerbajdzsáni légitársaság teherszállító gépéről, egy Boeing 747-400-asról.

 – Szerencsére úgy hozta az élet, hogy sok gépet láthattam, hallhattam, fotózhattam. Ilyen volt az említett TU 154-es és a (Tupoljev) TU 134-es is, amivel a magyar polgári repüléstörténet 1968-ban belépett a Jet-korszakba. Szívesen lencsevégre kaptam volna az Antonov-gyár AN–225-ös gépét, amit az ukránok Mrija (Álom) néven ismernek. A világ legnagyobb teherszállító repülőgépe azonban megsemmisült az orosz–ukrán háborúban. A másik szintén egy Antonov (AN 22), egy turbólégcsavaros gép, ami ugyancsak megsérült a háborúban, de remény van arra, hogy újra repül majd – említi, és a fotózás technikai részleteire tér. 

– Szeretem, ha szép a háttér: lehet naplemente, napfelkelte vagy akár borús idő. Amikor a nap már majdnem a horizont vonalában nyugszik, megvilágítja a felhőket, a felhők varázslatos struktúrát adnak a repülőgépeknek. Nagyszerű lenne, ha valamelyik légitársaság komolyabban felfigyelne rám, és felkérne, hogy nekik fotózzak. Külföldön több országban külön csapat van, akik csak repülőgépeket fotóznak. De szívesen lennék légiutaskísérő is – mondja. Amíg az álma valóra válik, Gyula (most éppen) terminálüzemeltetési és információs munkatársként mindenképpen a repülőgépek közelében marad.