Egyfecske: Csend vagy némaság?

A csend és a némaság, más néven hallgatás, úgy tűnhet: egy és ugyanaz. Az igaz, hogy se itt, se ott nincsenek hangfoszlányok, de míg az egyik tápláló, támogató, addig a másik elutasító, bántalmazó. A csend adandó alkalommal gyógyerővel bír. Amikor elfogynak a szavak, amikor az érintések nem mondanak eleget, akkor a csend terében felolvadhatnak, feloldódhatnak a ki nem fejezett érzelmek, a megélt traumák, a meglépett vagy soha meg nem cselekedett tettek. A csend támogató erejű, a csendben ott zümmög az együttérzés, a szeretet, a türelem, a kivárás. A csend invitálás a közös elmélyülésre. A némaság ellenben elutasítás. Főleg a kinyújtott kézre, az elsuttogott vagy kikiáltott szóra érkező némaság. A némaság fal, olyan építmény, ami a kizárást erősíti. A némaságban nem oldódik fel a távolság, hanem inkább csak nő. A csend hidat épít a szakadék felett, a némaság tovább mélyíti az árkot. S csak rajtunk áll, hogy azokban a helyzetekben, ahol a szó, a tett már nem elég, mit választunk: a tápláló, támogató, motiváló, gyógyító csendet – vagy a bezáró, elzáró, lezáró, visszautasító némaságot.