A kilencéves Krisztofer sokat fejődött - A kisfiút minden nap busz szállítja Szombathelyre, a speciális iskolába

Krisztofer tüneteit a család már kétéves korban észlelte. A kisfiú nem beszélt, dühkitörései voltak, állandóan kapcsolgatta a villanyt, lábujjhegyen járt. Egész nap pörgött, nem érzékelte a veszélyt. Ugyanakkor nagyon lelkis volt, tele érzékenységgel. Sokáig vizsgálták egyénileg és társaságban is, végül Budapesten, a Vadaskert Alapítvány Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Kórházban mondták ki a professzorok: autizmus és ADHD. Az édesanya elmondása szerint Krisztofer nagyon sokat fejődött az utóbbi években, de azért el van maradva hasonló korú társaitól: kilencévesként nagyjából egy öt-hat éves gyermek szintjén van, de most már olvasgat, számolgat, és ami a két legfontosabb: megtanult beszélni és két éve szobatiszta lett. 

- Krisztofer háromfajta gyógyszert szed, reggel két tablettát, este egyet kell bevennie. A hiperaktivitás megmaradt, emellett vannak dührohamai is. Soha nem kiabálunk sem előtte, sem vele, mert az nagyon megviseli, és hosszú idő eltelte után is emlékszik rá. Néha úgy viselkedik, mint egy felnőtt: kéthetente borbélyhoz kell vinni, és szeret divatosan öltözködni - mondja az anyuka.

A kisfiú Szombathelyre járt a Micimackó Óvodába, most a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény, az Aranyhíd EGYMI harmadik osztályosa. Busszal viszik a speciális iskolába, minden reggel háromnegyed hétkor veszik fel a ház előtt, majd oda is szállítják vissza, fél kettő után nem sokkal.

- Egy autista gyermekkel nagyon nehéz az élet. Ide-oda menni nem egyszerű, főleg, ha tömegközlekedésről van szó. Sajnos, nekem nincs jogosítványom, így nekünk nagyon sokat jelent, hogy Krisztofer busszal mehet Szombathelyre. Hálásak vagyunk Bebes István polgármesternek, akinek közbenjárására szeptembertől háztól házig megy a járat. Egy busz megtelik reggelente, ezért polgármester úr egy második járművet is biztosított. Ezt azért mondom el, hogy tudjanak róla azok a környékbeli szülők, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint én - teszi hozzá Manuéla, aki kisfiával az egyik körmendi lakótelep harmadik emeleti tömblakásában él. A szobákban leszerelték az ablaknyitó fogantyúkat, hogy Krisztofer ne tudja kinyitni az ablakot. - Akár baj is történhet, jobb, ha elővigyázatosak vagyunk - hangsúlyozza az édesanya, aki nagyon szeretne földszinti lakásba költözni, mert számukra az sokkal biztonságosabb lenne.  

Miközben erről beszélgetünk, megérkezik Krisztofer a busszal. Szorosan öleli az édesanyját, majd a nagymamáját puszilgatja. Aztán rögtön ez edzésről érdeklődik, merthogy kosarazni kezd egy speciális csoportban, éppen ma lesz az első edzése. 

- Sokan nem is tudják, hogy mekkora kincs az egészséges gyermek. Mi igyekszünk mindent megtenni Krisztoferért, mert számunkra a legnagyobb boldogság, ha nevetni látjuk. Hálásak vagyunk mindenkinek, különösen Bebes István polgármesternek, aki maga is azt mondta: a legfontosabb, a gyermek - fűzte hozzá zárszóként a nagymama.