Parkerdő a Kelemen-majornál - 1964-ben jelentették be a szombathelyi parkerdő létrehozását

A magyarországi parkerdők története az 1800-as évek második feléig visszavezethető. Akkor Sopron határában, majd a Mecsekben jelöltek ki olyan erdőket, amelyeket a pihenésre, sportolásra, a természettel való ismerkedésre „rendeztek be”. A szombathelyi zöldövezetek bővítésének kérdése a XX. században többször is szóba került. Volt olyan elképzelés, hogy a parkerdőt az oladi kilátó környékén kellene létrehozni, ami együtt járt volna az ottani erdőterület fokozatos növelésével. Ezt végül elvetették. Az 1964-ben elkészült tervben már az erdei iskolától Oladig tartó terület parkerdővé alakítása szerepelt, a terület nagysága meghaladta volna az 500 hektárt. 

Ez utóbbi a megvalósításig jelentősen csökkent. Az erdészetet és az erdőtervezőket nehéz feladattal bízták meg. Ez a környék nem számított a klasszikus értelemben vett kirándulóhelynek, itt nincsenek források, csobogó patakok, magaslatok, évszázados fák. Az igénybe vett terület egy része a XIX. század végén az Ernuszt család uradalmi erdeje és szántója volt, a maradékot pedig kisebb gazdák birtokolták. A helyet a legtöbbször szombathelyi parkerdőként emlegetjük, de, ahogy átlépünk a bejáratot jelző kapun, már Sé területén járunk. 1972 júliusában a város pártés tanácsi vezetése a nyilvánosság előtt is sürgette a parkerdő mielőbbi átadását. Azt szerették volna, hogy az avatásra a „közeli hetekben, de legkésőbb ősszel” sor kerüljön. Így a szombathelyi lett volna a megye első parkerdeje. (A sárvári és a kőszegi végül jóval hamarabb elkészült.) A terveket össze kellett hangolni a kiskertekre áhítozók óhajaival is. A legnagyobb akadályt a hely megközelítése jelentette. A majort a XIX. század végén az Oladon élő Ernuszt Kelemen építette, az elnevezését is róla kapta. 

Oladról szekérút vitt oda, de Szombathely felől csak kerülővel volt megközelíthető. A városból kivezető, ma is használt parkerdei út csak 1974-re készült el. Fontos dolog volt az út melletti erdősáv, a „zöld függöny” telepítése is. Ma is megvan, de már elkezdett szakadozni. Három „kaput” terveztek, a Kelemen-major közelében jelölték ki a „főbejáratot”, itt alakították ki a sportpályákat, itt építettek játszóteret, innen indulnak a sétautak, s ide került a büfé is. A kor elvárásainak megfelelően sok minden „társadalmi felajánlások révén valósult meg.” Szocialista brigádok egyengették a terepet, a kiszisták a sportpályáknál serénykedtek, a természetjárók a turistajelzéseket festették fel, és jutott gereblye vagy ásó a nyugdíjasoknak is. Van olyan dolog is, ami szerepelt az elképzelésekben, de nem valósult meg. 

Az erdőhöz csatlakozott volna a méhészeti arborétum virágos növényekkel, méhlegelővel, de nem lett belőle semmi. Voltak, akik úgy vélték, hogy a major akkor még meglévő épületei építészeti szempontból is értékesek, ott bemutatótermet lehetne kialakítani. Elfelejtődött vagy nem is igazán akarták, 2013-ban pedig ami megmaradt belőle, az is bontásra került. Fél évszázaddal ezelőtt új élet kezdődött itt, de a helyhez korábbi történetek is kapcsolódnak. Nem legenda, a valóságban is megtörtént, hogy a major kútjából 1946 szeptemberében majdnem 26 kilónyi aranyrudat húztak fel. Nem bűncselekmény révén került oda. 1944 végén a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykészletének egy részét rejtették el ott. Zavaros idők voltak, s két évig nem kereste senki, aztán rájöttek, hogy mégiscsak hiányzik. Az 1974-es avatás a „Vasi Erdők Napja” rendezvénysorozat legfontosabb eseménye volt. Május 12-én a Fő térről óránként indultak buszok a Kelemen-majorhoz, a menetdíj két forint volt.