Kegyes volt az időjárás

2023.11.04. 18:07

Napsütés és jókedv a Szent Márton-napi vásáron a Vasi Skanzenben - fotók

Kegyes volt az időjárás, a látogatók szombaton ragyogó napsütésben járhatták be a Szent Márton-napi vásárt a Vasi Skanzenben. A ország minden részéből érkeztek árusok a kétnapos programra.

Tóth Judit

Forrás: Unger Tamás

A gyerekes családok legtöbbje az állatok udvarát célozta meg elsőként, a skanzen szamara nagy nyugalommal tűrte a kíváncsiskodókat, a komótosan legelő rackanyáj pedig látszólag ügyet sem vetett a vásározókra. A nyuszisimogató és a lovaglás nagy népszerűségnek örvendett, Teca irányítása mellett lehetett felszállni a négy pónira,  Gyömbérre, Milkára, Mókásra és Kócosra.

A Libás udvarban kézműves foglalkozást vezettek az Aranykorúak Sport Egyesület hölgy tagjai. Az Aranyfakanál főzőversenyre három csapat nevezett. A Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület székelykáposztát főzött, a Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesülete alföldi töltöttkáposztát készített, az Aranykorúak Sport Egyesületénél pedig palócleves volt a kondérban. 

Számos kulturális program közül lehetett választani, Nizsai Dániel Pulcinella éneke címmel bábelőadással készült, majd Szombathely Város Koncert Fúvószenekara adott műsort. Utazás a harmonikám körül című produkciójával érkezett Peltzer Géza, majd bordalok csendültek fel a Vasi Népdalstúdió Boróka és Félnótás együtteseinek előadásában. A hagyományos borkóstolót Szommer Ildikó vezette. 

A Magor Íjász Hagyományt Őrző Egyesület bemutatója után a Makám együttes Bogárbál című koncertjével szórakoztatta a nagyérdeműt. Már sötétedett, amikor a 10 éves KALÁSZ szakköreinek kiállítását nyitották meg a Szalafői pajtában. Utána örömtánc következett  Heszteráné Ekler Judit vezetésével a Szima-malomnál, majd lampionos felvonulás zárta a napot. A vásár és a kulturális programok vasárnap is folytatódnak, nyitás 10 órakor lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában