Tanú

2023.11.09. 17:25

Rollerező gyereket ütött el egy autós a szomszédos vármegyében, majd elhajtott

A fiú megsérült a balesetben.

Vaol.hu

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett október 27-én 14 óra 10 perckor Győrben, a Szigethy Attila úton, a Baross Gábor út felől a Szauter Ferenc utca irányába. A Tihanyi Árpád útra kanyarodásakor nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos átkelőhelyen rollerját lábbal hajtó kiskorú fiúnak és nekiütközött. A rolleres gyermek ennek következtében a földre esett. Az ismeretlen elkövető a járműve ablakán kiintett, majd a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset során a kiskorú fiú személyi sérülést szenvedett - írta közleményében a rendőrség csütörtökön.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában