Közgyűlés

2023.12.14. 11:11

Megfelelő volt-e a síkosságmentesítés Szombathelyen?

Ön elégedett volt a síkosságmentesítéssel Szombathelyen? A közgyűlésen erről is vitáztak a képviselők. A Fidesz-KDNP frakció tagjai komoly kritikát fogalmaztak meg, a városvezetők szerint nem volt rosszabb a helyzet, mint máshol.

Tömböly Ágnes

Munkában a közgyűlés

Forrás: VN-archív

Bírálatot fogalmazott meg a jégmentesítéssel és hóeltakarítással kapcsolatosan Illés Károly frakcióvezető (Fidesz-KDNP) a csütörtöki közgyűlés első napirendjének tárgyalásánál. Több utcában is jeges maradt az útszakasz, ami megnehezítette a közlekedést. Jóval többször lehetett hallani a mentőszolgálat és a katasztrófavédők autóinak sziréniáit - utalt a jeges felületek miatt balesetveszélyessé vált szombathelyi járdákra, utakra Illés Károly.  

160 tonna sót szórtak ki 

Horváth Soma városüzemeltetésért felelős alpolgármester (ÉSZ) szerint ugyanakkor időben elkezdték a sózást a Szova NZrt. munkatársai az erre vonatkozó terv alapján. A város útjaira 160 tonna sót szórtak ki. December 6-án 12 órában dolgoztak a társaság munkatársai, majd december 7-8-án folytatták a munkát, összesen 16 géppel dolgoztak.  Szólt arról is, több mellékutcában járt sószóró, ám ott kisebb a gépkocsiforgalom, szerinte ezért nem hatott úgy a sózás. 

A magánút jégmentes volt, az önkormányzati síkos maradt

Horváth Gábor, Kámon, Herény, Minerva önkormányzati képviselője (Fidesz-KDNP) saját tapasztalatait osztotta meg: míg az egykori kertész tsz helyén kialakított lakóparkban jégmentesek voltak az utcák (a magánutakon nem a Szova NZrt. látja el a feladatot), ugyanakkor a szomszédos Veres Péter és Várkonyi István utcákban az út jeges maradt. December 2-án a Tulipán utcai játszótér avatása után - amikor jeges eső és hó is esett -, elmaradt a körzetben a síkosságmentesítés.  Az ráfagyott a burkolatra, így szerinte utána sajnos a sózás már nem használt, azt álláspontja szerint későn kezdték. A képviselő ugyanakkor megköszönte a Szova NZrt. dolgozóinak munkáját, mert éjszaka is tapasztalta: az Öntő utcában járt a sószóró autó.   

Dr. Nemény András polgármester (ÉSZ) szerint hasonló volt a helyzet más városokban, példaként Székesfehérvárt és Győrt hozta.

A fizetős belvárosi parkolókat is jég borította

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a belváros önkormányzati képviselője (Fidesz-KDNP) a belvárosi parkolókat borító jeges felületek miatt fogalmazott meg kritikát. Szerkesztőségünk felé is jelezte olvasó: miközben a piros zónában 600 forintért állhatnak meg az autósok, nem történt meg a síkosságmentesítés. A jövőre nézve intézkedéseket szorgalmazott a képviselő, hogy ez ne fordulhasson elő. Kérdezte azt is: miért nem érhető el az idei téli útüzemeltetési terv a Szova NZrt. honlapján, amiből mindenki tájékozódhatna?

Tóth Kálmán frakcióvezető (ÉSZ) jelezte: októberben a városstratégiai bizottság azt jóváhagyta, az illetékesektől pedig megkérdezi, miért nem került ki az aktuális terv. Hozzátette: sok eltérés nincs a 2021-2022. évi és az idei dokumentum között, a Szent Quirinus utca síkosságmentesítését illesztették be. 

Megfelelő volt a síkosságmentesítés Szombathelyen? 

Megfelelő volt a síkosságmentesítés Szombathelyen?

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában