Elérkezett a változás ideje

2023.12.01. 07:00

Vas is belép az új ügyeleti rendszerbe

Mától Vas vármegye is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez, az ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is az 1830 – tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Tömböly Ágnes

Győrfi Pál: Hívja az 1830-at, mielőtt elindul!

Forrás: VN

Vita nélkül, egyhangúlag hagyta jóvá tegnap a szombathelyi közgyűlés azt a háromoldalú megállapodástervezetet, amely a feladatátadás mellett a 11-es Huszár út 6. szám alatti orvosi rendelő, orvosi ügyelet használatának ingyenes átadására vonatkozik. Mint arról beszámoltunk, a képviselők október végén kezdeményezték, hogy az orvosi ügyelet a jövőben is maradhasson jelenlegi helyén. 

Az OMSZ Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének regionális igazgatója, dr. Hannes János november elején arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy köszönettel vették a felajánlást. A szombathelyi alapellátási ügyelet így mától várhatóan 2024 végéig az egykori Lordok házában működik tovább. 

– Az OMSZ megszervezte a decemberi ügyeletet – erről dr. Kecskés László, az egészségügyi bizottság elnöke tájékoztatta a közgyűlést, jelezve, péntektől zökkenőmentesen folytatódhat az ügyeleti ellátás. Az OMSZ a Magyar Távirati Irodának eljuttatott közleményében azt közölte csütörtökön: az ügyelet központi telefonszámát – 1830 – híva a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót vagy életveszély esetén azonnal mentőt küldenek, bármely településen is tartózkodjon az ellátásra szoruló. A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, hétvégéken és ünnepnapokon pedig egész nap hívható – olvasható a kommünikében. 

Fontos: a hívásnál, kérik, a település irányítószámát meg kell adni gombnyomással. „A mentők egységes ügyeleti rendszere az ügyeleti és mentőegységek integrált irányítására és mobilitására épül, így a betegek állapotának megfelelő ügyeleti, sürgősségi ellátását a vármegye valamennyi településén egységesen minden rászoruló számára a korábbinál magasabb minőségben és szélesebb elérhetőséggel biztosítja” – ez is olvasható dr. Haness János levelében, amelyet a város honlapján osztottak meg. 

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője múlt pénteki vasi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet: minden telefonhívást rögzítenek és megőriznek, így bármikor ellenőrizhető. Korábban sok ügyeleti helyen ez nem működött. „Mielőtt bárki elindulna az ügyeletre akár az éjszaka közepén, ajánlott az 1830-t hívni, az ügyeleti irányító a panaszok alapján dönthet úgy, hogy az ügyeletes orvos kimegy a beteghez. Országszerte 170 új ügyeleti autót vásároltak, abból négy Vasban áll szolgálatba. Ha súlyos esetről van szó, azonnal mentőkocsit riasztanak” – mondta el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában