A Ság teteje, a hét sarok és a gravitáció - Napra pontosan 45 éve kapott városi rangot Celldömölk

Amikor a vonatablakban – mint a Vulkánház tetején – föltűnik a Ság hegy, már tudjuk, hogy közel vagyunk. De ahhoz el kell indulni, ahhoz vissza kell térni. „Soha nem találkozott vele, mert mindig ott volt” – mondta egyszer (nem olyan régen) Lanczkor Gábor író, költő a Ság hegyről a celli Kresznerics Ferenc Könyvtár és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) író-olvasó találkozóján. Ő maga a környéken gyerekeskedett, a Ság heggyel nem kellett találkoznia, nem is tudott volna: az élete része volt, „lokális evidencia a két jellegzetes huplijával”. 

A 20. század elején kibelezett-kibányászott, kráteres vulkanikus tanúhegyet valójában akkor vette észre – az eltávolodás, rálátás, eszmélkedés régi tétele szerint –, amikor már nem volt a közelében. A Kihűlő kőzetrétegek című különös, emlékezetes délután a FISZ „inspirációt nyújtó, átlelkesítő helyek” újralelkesítésére indított sorozatában jött létre. Eljött a Ság-versek szerzőjével Térey János, aki azon morfondírozott „…a földrajzi tények okán ez dunántúli fogantatású költészet. Pannon. Létezik-e egyáltalán Hamvas Béla déli géniusza és az a bizonyos aranykor-ösztön?” (Térey János itt járt, nyomot hagyott – és időközben elbúcsúzott a földi léttől. Velünk van mégis.) 

Abból az agyonidézett paszszusból pedig tudjuk, hogy a Kemenesalja fővárosa nem is Celldömölk, hanem Athén és Róma. Ahogyan Térey János mondta: „Oldottság és derű, félálombeli nyugalom, létezik még ilyen? Egyensúly és ritmikus életigény? Netán ideálok…. Úgy mondhatnám, Lanczkor Gábor néhány délkörrel közelebb van a tengerhez, mint…” Mint sokan mások. A Hétsarkúkönyvben teljes ciklus épül a Ságra: mint a hiányban fölismerhető távollévőre, amely a maga fizikai valójában is hiányként (kráter) mutatja meg a teljességet. 

Mert a könyv – mint tárgy – nyolcadik sarka létezik, de sose látszik. Szárnyas idő, szárnyas kerék: megérkezünk. A vasútállomás épületében márványtábla emlékeztet arra, hogy itt született Németh Andor író, költő, műfordító, kritikus; József Attila jó barátja, életének krónikása. Bár, ha érkezünk, nem látjuk: a tábla a hátunk mögött van.

Elmenőben vesszük észre. József Attila Németh Andor című verse azt mondja: „(…) 36 éve várja már / térden a kékpupu teve (…)” A „kékpupu teve” titokban talán a Ság hegy. Németh Andor szülőhelyének lelkét, ízeit a Veronika tükre című színdarabjában őrizte meg. Tükör a Szerencsés Mária is: a színdarab és az előadás, amely Fábián Péter és a celli Soltis Lajos Színház együttműködésében született, hogy szemérmesen a humor és az irónia szertelen csillogásába csomagolja az érzelmeket: Koptik Odó jött, látott, küzdött – és győzött. (A színházcsinálók jól tudják, mi az: küzdeni. És győzni.) Koptik Odó templomot épített, voltaképpen várost csinált ezen a hajdan mocsaras vidéken. Tényleg, júliusban kerek évforduló: 285 éve, hogy megérkezett. 
És ez már a „kilences”, az épület, amely nélkül Celldömölk nem is lenne Celldömölk – és amely (vagy égi mása) mágikus élmények terepévé válik a celli születésű író-műfordító, Pacskovszky Zsolt ifjúsági regényében. 
Egyre közelebb a hegy, amelynek tetejét Berzsenyi verse őrzi. Eötvös Loránd anno itt vizsgálta a gravitációt: a vonzás törvényeit.