A szociális munka napján országos elismerést kapott Habda Veronika – őt kérdeztük

Idős emberek, illetve középsúlyos, súlyos és halmozottan fogyatékkal élők szakosított bentlakásos jellegű ápolását, gondozását is végzi az evangélikus egyházi fenntartású otthon. A rájuk bízott embereknél az értelmi és beszédfogyatékosság, mozgáskorlátozottság, hallás- és látássérülés változó mértékben és formában fordul elő – mondja Veronika, és röviden bemutatja a nagy múltú, a 60-as években épült, mostanra sokrétű szolgáltatási körrel rendelkező intézményt. Érezhetően ellágyul a hangja, amikor a gondozottak kerülnek szóba. Tizenhét éve már, hogy a Középhegyi úti részlegen dolgozik. 

– Világéletemben egészségügyi vagy művészeti szakközépiskolában szerettem volna tanulni, aztán úgy alakult, hogy pék-cukrászként a Hevesiben kezdtem. Nem szerettem az iskolát, ami meglátszott a jegyeimen. Leérettségiztem, de következőként olyan szakmát akartam választani, amiben jól érzem magamat és emberekkel foglalkozhatok. Dr. Szöllősy Ilona pszichológus ajánlására iratkoztam be a szociális ápoló és gondozó szakra. A gyakorlati időmet itt, a Johanneumban töltöttem a demens részlegen, az idősekkel. Még akkor sem igazán találtam a helyemet, hiába voltak kedvesek az ellátottak. Végül gyorsan kellett döntenem, ám csak a fogyatékkal élő személyeket ellátó részlegen volt felvétel. Korábban fogyatékkal élő, sérült embert egyet, ha láttam életemben. Mély víz volt az állás. Egy idő után megkedveltem az egyik gondozottat, ami átlendített a holtponton. Idővel még több érzelmi kapcsolat szövődött, onnantól minden alakult magától. Ma már tudom, hogy jól döntöttem: a halmozottan fogyatékkal élőkkel másképp kell szót érteni, de folyamatos odafigyeléssel, egyéni bánásmóddal őket is lehet koordinálni, épp úgy, mint egy egészséges gyermeket. A lakók nagyon ragaszkodnak hozzánk, várnak minket. Úgy érezhetik, hogy mi vagyunk a családjuk. Ez a kapocs tart itt bennünket, dolgozókat, számunkra ez jelenti a kiteljesedést – mondja Veronika, akinek a fogyatékkal élők a „szíve csücskei”. A Down-szindrómásokról azt tartja, hogy Isten ajándékai, annyira szeretetreméltók, tiszta lelkűek. 
Méltatásában úgy szerepel: „a különleges genetikai betegségekkel élő, súlyos epilepsziás rohamoktól szenvedő kiszolgáltatott lakók ellátása során olyan tapasztalatokkal gazdagodott, hogy felismeri és megnevezi az állapotromlást jelző, külső szemlélő számára még nem látható, legapróbb változásokat. Így képes még időben orvosi segítséget igénybe venni, megelőzve az akár végzetes kimenetelt is.” Erről így beszél: – Természetes, hogy rájuk hangolódom, tudom minden rezdülésüket. Valóban nagyon fontos, hogy minél előbb felismerjem az akut helyzetet, állapotromlást, hogy mielőbb szakellátásban részesüljön az adott gondozott. Hogy példát is mondjak: bármilyen agyi történés, epilepsziás roham után lehetnek komplikációk, amelyek az életminőség tartós romlását okozhatják. 
Veronika folyamatosan fejleszti magát: hároméves képzésben ápolói képesítést szerzett munka mellett. A Markusovszky-kórház érsebészeti osztályán évek óta másodállásban dolgozik, azzal a céllal (is), hogy szakápolói készségei és tudása naprakész lehessen. Ez is sokat hozzátett, hogy meg tudja oldani a krízis­helyzeteket. A szociális­ápoló-képzésből mint szakoktató veszi ki a részét. 
Egy átlagos munkanapjáról is kérdeztük: – Reggel kádban fürdetjük a gondozottakat. Az új épületszárnyban modern, könnyen hozzáférhető számukra a mosdó. A fürdetés után felöltöztetjük őket, előkészítjük a reggeliztetéshez. Délelőtt ápolási feladatok adódnak, mint a sebkötözés, illetve a lakókat érintő egyéb higiénés tevékenységek. A mentálhigiénés munkatársak egyéni és csoportos foglalkozásokat tartanak számukra, utána következik az ebédeltetés. Alapellátást nyújtó szolgáltatást végzünk és foglalkozunk a lakók lelkével és pszichés gondozásával is. Ha gondjuk-bajuk van, jönnek, elmesélik, vagy csak odabújnak – mondja. 
„A napi osztályos ápolási feladatokkal számára nem ér véget az ellátás. Intézményen kívüli nyaraláson, kiránduláson a lakókkal rendszeresen részt vett mint kísérő és szervezte a felkészülést is” – ezek is olvashatók a róla írt összefoglalóban. Fegyelmezett, határozott személyisége mellett mosolygós, figyelmes és megértő „barátként, nővérként, anyaként” nyújt biztonságot és otthont. – Előfordul, hogy a szabadnapjaimon is beugrom. Ha az egyik szívemnek kedves lakónak születés- vagy névnapja van, akkor is bejövök, és megköszöntöm. Nem áldozat ez a részemről és főleg nem teher, inkább szolgálat. A diakónia szó a jelentésében is a segítő szolgálatra utal. Szolgálni és segíteni pedig nem egyoldalú folyamat: gazdagítja azt is, aki ad és aki kap.