Egyfecske: a fogtündér mesén kívül is létezik

Nem olyan régen reggel vidáman baktattam az utcán. Összefutottam egy ismerősömmel, váltottunk pár szót, majd a vigyori arcomat látva nekem szegezte a kérdést: minek örülök ennyire így a nap kezdetén? Boldogan közöltem, hogy megyek fogorvoshoz! Az első reakció a kínosan hosszúra elnyújtott csend volt. Majd némi torokköszörülés után jött a következő felvetés: most viccelsz? Gondolom, nem sűrűn hallani ilyet manapság, hogy az ember leánya annak örül egy újabb hétköznap napfelkeltéje előtt, hogy fogorvoshoz mehet. Pedig én pontosan így vagyok ezzel! Amikor több mint tíz éve először ültem be a székbe, úgy reagáltam, mint ahogy a legtöbben szoktak. Leizzadtam, lesápadtam, majd küzdöttem azon, hogy a kitátott számon keresztül nehogy más is távozzon a levegőn kívül. Rettegtem. Ma már tudom, a létező legjobb döntést hoztam akkor, amikor beültem abba a székbe, mert az idők folyamán nemcsak egy kedves baráttal gazdagodott az életem, ami óriási kincs, hanem egy olyan szakemberrel, akire nemcsak a fogaimat, de az életemet is rábíznám. Na, pontosan így válnak a mesék valóra!