A világ legjobbjai között a vaskeresztesi borok – Garger Imrével beszélgettünk

A bor nálam nem készül, terem. Kétségkívül sok titka van a jó bornak, az enyémnek elsősorban a vaskeresztesi termőhely az – vallja Garger Imre, aki még a beszélgetés elején leszögezi - az elmúlt esztendőkben megtanult ezt-azt, kiismerte a kékfrankost, de borásznak nem tartja magát. Attól, hogy valakinek szép a kertje, még nem kertész.  

Éppen húsz esztendeje annak, hogy kiszállt a mókuskerékből és az üzleti életből, hogy visszatérve szülőfalujába szőlőtőkéket ültessen. Azt mondja, maga is meglepődött a döntésén, mert 18 évesen úgy ment el hazulról, hogy többet a lábát be nem teszi szőlőbe. Épp elég időt eltöltött ott ahhoz, hogy megtanulja, munka és belefektetett energia nélkül nem lesz se termés se eredmény. Aztán mégis: lelkes volt és meggyőződéssel hitte - meghódítja a fogyasztókat, Vaskeresztes felkerül a minőségi hazai borkultúra térképére. Félig sikerült is: a szakma évről évre elismeri, legutóbb a 2019-es kékfrankos és merlot is arany minősítést kapott a világ legnagyobb versenyén. A Vas Népét is kiadó Mediaworks által összeállított TOP100 magyar bor között is évről évre ott a vaskeresztesi kékfrankos - a vármegyéből egyedüliként. - A borom sok díjat nyert, eljutott Finnországba, Hollandiába, Németországba. Van luxemburgi megrendelőm, a minap pedig egy müncheni házaspár személyesen keresett fel a faluban, miután egy étteremben kóstolták a kékfrankost. A legnagyobb akadályt mégsem sikerült megugranom: Szombathelyen nem sikk Garger-bort fogyasztani – jegyzi meg szárazon. Ma már nem különösebben foglalkoztatja a kérdés, fel is hagyott a próbálkozásokkal. Ma már nem álmodik borteraszról és hétvégi bórkóstolókról, csak csinálja, amíg a körülmények engedik.  

Apám 95 évesen csak azért hagyott fel a szőlőműveléssel, mert combnyaktörést szenvedett. Ennyire nem tartom magam megszállottnak, de 80 éves koromig csinálnám - fogalmaz, majd így folytatja: - Munkaerőt találni azonban egyre nagyobb kihívás. Nem okozna gondot egy hetet a traktoron tölteni, az első három évben magam csináltam mindent. Mégis: rendszeresen már nem ülnék rá vissza, a traktoros munkatárs nélkül pedig megállna itt az élet...  

Az idén is minden esély megvan a jó évjáratra. Több héttel előrébb tartanak a fejlődésben a tőkék, a májusi fagyok idejére talán annyira megerősödnek, hogy gond nélkül átvészelik a hideget.  Alulról megkapnak mindent, amit a Vas-hegy ásványokban gazdag talaja adni tud, Garger Imre pedig mindent megtesz – a levelezéstől a hozam korlátozásán át a növényvédelemig –, amit szőlősgazda megtehet. A többi már a természeten múlik. Megharcolni meglehet vele, de legyőzni nem lehet.