Program

2024.05.26. 17:49

Tizenhetedik alkalommal vigadtak Oszkón

Rendkívül bőséges programkínálat várta a XVII. Orbán-napi Hegyi Vigalomra érkező vendégeket. Lényegében kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat.

Horváth Zoltán Szabolcs

Forrás: Szendi Péter

Reggel ugyan eleredt az eső Oszkón, ám hamar el is állt, így semmi sem akadályozhatta meg azt, hogy a Hegypásztor Kör szervezésében a XVII. Orbán-napi Hegyi Mulatság is ugyanúgy sikertörténet legyen, mint ahogyan az előző tizenhat volt. Ezúttal is volt minden, ami szem-szájnak ingere. Ez pedig nem csak a remek ételekre, itókákra volt igaz, hanem minden másra is. 

A rendezők valamennyi korosztályra gondoltak, így a gyerekeket és a felnőtteket is remek előadások, produkciók szórakoztatták. Aki pedig akart, alaposan bevásárolhatott a helyi és kézműves termékeket is árusító kereskedőknél. A versengésre vágyók pedig borkorcsolyák készítésében és főzésben is összemérhették a tudásukat és persze az Orbán-napi borverseny sem maradt el. 

- Úgy gondolom, hogy a látogatók létszáma hozta azt, ami a korábban években megszokott volt. A parkolóink megteltek, nagyon sok gyermek is érkezett. Minden színpad körül rengetegen voltak. Új programelemeken nem igen kell gondolkodnunk, mivel a vendégek szeretik a megszokott, jól bevált kínálatot, ami valamennyi korosztályt megcélozza – adott tájékoztatást Nagy Krisztina, a Hegypásztor Kör munkatársa, programszervező. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában