Horváth Krisztina saját gyermeke mellé fogadott egy kisfiút

Mintegy 23 ezren élnek gyermekvédelmi gondoskodásban ma Magyarországon, ebből 15 ezer kiskorú nevelőszülőknél tölti mindennapjait. Ellátásukat öt és félezer nevelőszülő végzi, a többiek otthonokban cseperednek. 2007 óta folyamatosan nő a gyermekvédelemben élők száma. – Sokan még mindig nincsenek tisztában a nevelőszülőség feltételeivel, és az előítéletességgel is küzdenek. Pedig a nevelőszülőhöz kerülés talán az egyetlen lehetőség a családjukból kiemelt vagy elhagyott gyerekeknek, hogy visszakapják az életbe vetett hitüket, megtapasztalják a család összetartó erejét, azt, hogy ők is értékes és fontos tagjai a közösségnek, vallja a szombathelyi Horváth Krisztina, aki szívesen mesélt.

Gyermekkori motiváció

A 37 éves Krisztina személyes motivációja a gyerekkoráig nyúlik vissza. Tízéves volt, amikor a szüleit erősen foglalkoztatni kezdte a gondolat, hogy nevelőszülők legyenek – ő pedig alig várta, hogy új jövevény érkezzen a családba. A szülei végül visszakoztak, ő mostanáig hordozta magában a vágyakozást. Egy éve volt otthon a vér szerinti kisfi ával, Palkóval, amikor úgy érezte, minden adott ahhoz, hogy egy gyermeket magához fogadjon. Felkereste a helyi gyermekvédelmi szakszolgálatot, néhány hónap múlva már képzésre járt. (Mielőtt valaki nevelőszülővé válik, el kell végeznie egy kezdő, 60 órás képzést, amely érzékenyítő tréning is egyben. A leendő nevelőszülők átfogó képet kapnak a hivatásról. Jogszabályban meghatározott, hogy a nevelőszülővé válást követő két évben meg kell szerezni a képesítést.)

– A most 21 hónapos Levente a születése után a kórházból egy csecsemőotthonba került, onnan két hónapos korában érkezett hozzánk.

Kezdetben, míg jártam be hozzá ismerkedni, nagyon bizalmatlan volt, gyanakvón összehúzta a szemöldökét. Ez a mai napig jellemző, ha diszkomfortos szituációban találja magát. Tizenegy nap telt el, mire az első mosolyt megkaptam tőle, akkor fordulhatott át benne valami, érezte, hogy bizalommal lehet felém. Azt mondták róla, hogy aranyos, de sírós baba, amit örömmel hallottam, mert azt bizonyította, hogy még nem veszítette el a bizalmát a világ felé, még hívta a segítséget, ha félt, ölelésre volt szüksége, vagy éppen unatkozott – idézi fel az első időket Kriszti, és hozzáteszi: ahhoz, hogy Levi nagyon hamar beilleszkedett közéjük, mindkét fél nyitottságára szükség volt.

Kisfia szívet melengető módon fogadta a kis jövevényt

– Fontosnak tartom a hordozást, az együttalvást is, és ő mindenre nyitott volt, amit óriási örömmel éltem meg. Palkó szívet melengető módon fogadta őt: amikor hazaérve letettem Leventét a játszószőnyegre, odafeküdt mellé, óvatosan átölelte, és percekig csak bújt hozzá. Ma már komoly vetélytársat jelent számára a kisebb testvér, napi harc van kettejük között a játékokért, ugyanakkor meghatározó kötődés jött létre kettejük között.

Kriszti még nem dolgozik, a saját kisfi a sem kezdett még közösségbe járni, úgy osztják be a napokat, hogy az mindenki számára a legmegfelelőbb legyen. Van egy állandó segítségük is, a nagymamája, meséli. És vannak megpróbáltatások is:

– Egy diszfunkcionálisan működő családból származó gyermek viselkedése, hiába kerül optimális feltételek közé, nem változik egyik pillanatról a másikra látványosan. Levente szüleivel tartjuk a kapcsolatot: partnerként és nem ellenségként tekintenek rám – mondja.

Kriszti számára talán a legfőbb problémát a gyermek elengedése okozza. A képzés alatt többször magabiztosan jelentette ki, hogy az a fajta nevelőszülő szeretne lenni, aki minél több gyermeken tud majd segíteni, a gyakorlat ezt jócskán felülírta, jegyzi meg. Azt tapasztalja, hogy a nevelőszülőségről az emberek többségének még mindig nincsenek letisztult fogalmai. Felé az első kérdés általában: hogyhogy örökbe fogadtál? A következő: miért? Szerinte nem egyértelmű, milyen nagy felelősség nyugszik egy nevelőszülő vállán, ahogy az sem, hogy milyen mélységeket és örömöt ad, amint a kezünk között formálódik egy gyermek, bizalmat tapasztalva kinyílik, és olyan szeretettel van a nevelőszülő felé, amiről azt hihetnénk, hogy arra csak egy saját gyermek képes. Nevelőszülő nem csak házastársi vagy élettársi kapcsolatban lehet valaki.

Kriszti is egyedülállóként vágott bele a dologba.

Saját tulajdonú ingatlan sem kell, a bérelt lakás is tökéletesen megfelel a jogviszony létesítéséhez. A hangsúly azon van, hogy támogató közeg vegye körül a nevelőszülőt. Téves azt hinni, hogy a gyermekvédelmi szakellátásba került gyerekek egytől egyig deviáns módon viselkednek. Sokan azt sem tudják, hogy a leendő nevelőszülőknek van ráhatásuk arra, hogy kit fogadjanak a családjukba, amit nem úgy kell elképzelni, hogy elmegyünk egy otthonba, és rámutatunk egy számunkra szimpatikus gyermekre. A kezdetekkor egy beszélgetésen elmondhatjuk, hogy milyen korú, nemű gyermek gondozására vállalkoznánk, vállalunk-e fogyatékkal élő vagy roma származású gyermeket.

Egy emberként álltak mögötte

Amikor a környezete megtudta, mire készül, a szűk család, a barátok egy emberként álltak mögé. A tágabb környezetből sem találkozott közvetlen negatív kritikával, bár sokan nehezen értik meg, hogy ha valakinek megvan „mindene” – lakása, biztos egzisztenciája, saját gyermeke, kiegyensúlyozott életet él –, akkor miért adja a fejét arra, hogy más gyermekét nevelje. Az ő értelmezésében a tökéletes válasz: „A család nem a vérről szól, hanem arról, hogy akkor fogják meg a kezed, amikor a leginkább szükséged van rá.” Mindenkit arra biztat: ha van hely a szívében és a házában, akkor egy gyereknek már megadatott az esély a boldogabb életre.