Diósy Antal akvarelljeire a könnyedség és az aprólékosság jellemző

Az első világháború és hadifestői múlt után külföldön próbált szerencsét. Hollandiában elsősorban újságrajzolóként foglalkoztatták, közben Magyarországra is küldött rajzos tudósításokat. 1927-ben hazatért. Megbízásokat kapott középületek és templomok kifestésére, gobelineket tervezett, miközben fő műfajának megmaradt az akvarell. Díjak, elismerések kísérték pályafutását, külföldön és itthon egyaránt. 1971-ben kapta meg a Munkácsy-díjat.

A Szombathelyi Képtár őrzi művészi hagyatékának egy részét, amelynek egyik darabja az itt bemutatott alkotás. Diósy Antal akvarelljeire a könnyedség, impresszionisztikus látásmód volt jellemző. Abban a műfajban is dolgozott, amit vedutának (egyik jelentése: városi tájkép) neveznek.

Emeleti ablakból örökítette meg az utcaképet, amelynek tarkaságát a gyalogosok hömpölygő tömege, és egyfajta városi színkódként a villamosok sárgája, illetve a buszok kék színe teremti meg.

Ez a Blaha Lujza tér, szemben az EMKE (a név eredete: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely 1885-ben alakult a magyar kultúra és gazdaság erősítése érdekében.1947-ben beszüntették, de a róla elnevezett kávéház még jó ideig fennmaradt). Ha ma Pesten járunk, nem találunk olyan nézőpontot, ahonnan az épületet így lehet látni. A képet mégsem a fantázia szülte: volt ilyen nézőpont. Mégpedig az egykori, 1965-ben lebontott, pontosabban felrobbantott Nemzeti Színház hátsó traktusából. Minek köszönhető, hogy itt dolgozhatott a festő? A kérdés megválaszolását a művész életének egy másik fontos aspektusa segíti. Felesége Nagyajtay Teréz, mint sikeres jelmeztervező már 1928 óta a Nemzeti Színház tagja volt. Illusztrációi is jelentősek. Diósy Antal ugyancsak elkötelezte magát a színháznak: ismertek ilyen témájú munkái, valamint színészportréi. Teljes joggal tartózkodhatott itt. Szerencsére datálta a képet a festő, így tudjuk, hogy szinte napra pontosan egy hónappal a forradalom kitörése előtt készítette. A Nemzeti Színház művészei közül kisvártatva többen is a forradalom mellé álltak (pl. Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre). Az események előrehaladtával szimbolikus helyszínné vált a Blaha Lujza tér. Ide szállították, majd szétdarabolták a ledöntött Sztálin-szobrot. A későbbiekben az EMKE-sarkot súlyos találat érte. Diósy Antal alkotását nézve nem érezzük a drámai történések előszelét. Ha az utcaképen nem is látszik, az emberek lelkében már érlelődött a forradalom.